A kínai valuta árfolyamszintje és a valóság
A jüannak a dollárhoz kapcsolása korábban leszorította a kínai valuta reálárfolyamát, mert az amerikai fizetőeszköz folyamatosan veszített értékéből az euróval, a fonttal és a jennel szemben. Az utóbbi hónapokban azonban a dollár erősödött a többi nagy valuta ellenében, emiatt a kínai valuta reálárfolyama ténylegesen emelkedett.
Emellett a súrlódás más forrásai is jelen vannak, amelyek öt évvel ezelőtt nem hatottak nyomasztóan. Az Egyesült Államok külső és belső deficitje változatlanul nagy, a munkanélküliségi ráta pedig egyszerre nagy és növekvő. Ezért valakinek felelősséget kell vállalnia, mivel pedig az amerikai politikusok nem akarják önmagukat okolni, ezért megteszik bűnbaknak Kínát és valutája árfolyamát, amely az utóbbi 18 hónapban nem erősödött a dollárral szemben.
Kérdés azonban, hogy a jüan felértékelése megoldaná-e Amerika gondjait. Újabb bizonyítékok szerint nem. 2005 júliusától 2008 szeptemberéig (tehát a Lehman Brothers bukásáig) a jüan 22 százalékkal erősödött a dollárhoz képest. A negyedéves amerikai folyó mérleghiány ennek ellenére növekedett ezen időszakban, mégpedig 195 milliárd dollárról 205 milliárdra.
Abban a legtöbb közgazdász egyetért, hogy a jüan valószínűleg alulértékelt. Az egyensúlyhoz képest fennálló eltérés mértéke azonban továbbra is nyitott kérdés. A közgazdász Menzie Chinn a vásárlóerő-paritást vette alapul, ennek alapján 40 százalék körüli alulértékeltséget állapított meg. Nick Lardy és Morris Goldstein arra utal, hogy 2008 végén a jüan valószínűleg csak 12-16 százalékkal volt alulértékelve. A Pekingi Egyetemen Jang Jao az eltérést 10 százaléknál kisebbre tette.
Tegyük fel, hogy Kína hirtelen és nagy arányban – mondjuk 40 százalékkal – felértékelné a valutáját. A vállalatok nyomban elveszítenék a versenyképességüket, így nem tudnának tovább exportálni. Az így keletkező piaci vákuumot valószínűleg gyorsan betöltené valamely más, alacsony költségszinten termelő állam, például Vietnam vagy India, amelyek nyomott bérszínvonalával az Egyesült Államok szintén nem tud versenyezni, így az USA-ban nem javulna a foglalkoztatás.
Tételezzünk fel Peking részéről kisebb mértékű felértékelést, amelytől megemelkedne az Amerikába szállított kínai exportcikkek árszínvonala, és csökkenne a szállítók profitja. Ennek nyomán meglódulna az infláció az USA-ban, a Fed a monetáris politika szigorítására kényszerülne, s ez aláásná az ottani ingatag fellendülést. Emiatt újabb nehézségek támadnának a világ két legnagyobbjának tekintett gazdaságban, az amerikaiban és a kínaiban. Globális viszonylatban ez visszavetné a befektetői bizalmat, és tovább sújtaná az amerikai foglalkoztatást.
Bármelyik variánst vegyük is tehát, Amerikában nem javulna a munkaerő iránti kereslet, és a kereskedelmi hiány sem csökkenne. Akkor tehát miről beszélünk? A 70-es és a 80-as évek történelmi példái alapján, amikor az USA folyamatosan nyomást fejtett ki Japánra a valutája felértékeléséért, Washingtonnak semmilyen jüanárfolyamszint nem lenne elég magas.
Kínának az USA-val szembeni egyensúlyhiánya mögött természetesen számos probléma húzódik meg. Kínában a társadalmi összmegtakarítás eléri a GDP 51 százalékát, emellett torzulás van az energia és más erőforrások áraiban. Mindezeket a problémákat Pekingnek meg kell oldania. Ilyen fundamentális okok azonban az Egyesült Államokban is fellelhetők, mint például a túlfogyasztás és a hatalmas költségvetési deficit. Ezért a kétoldalú egyensúlyhiányt csak akkor lehet komoly és fenntartható módon megszüntetni, ha ehhez mindkét fél odahaza is jelentős erőfeszítéseket tesz. Sebtében végrehajtott árfolyam-korrekciók nem alkalmasak a hosszabb távon ható negatív trendek kiigazítására.
Az árfolyam-politikában Kína visszatérhet az „irányított lebegtetéshez”, ha enyhül a gazdasági helyzet bizonytalansága a válság után. Ennek eldöntésekor azonban a gazdaságpolitika pekingi irányítói nyilván mérlegelni fognak számos tényezőt, Kína nemzetközi felelősségétől a külföldi protekcionizmusig vagy akár egy esetleges kereskedelmi háborúig. Annyi bizonyos, hogy belföldi szempontok a kínai politikusok számára ugyanúgy léteznek, mint az amerikaiak esetében: Pekingben a fő cél a foglalkoztatás növekedésének a fenntartása.
Kínában a munkaerő harmada továbbra is a mezőgazdaságban tevékenykedik, ahol egy dolgozó mintegy felét keresi, mint egy városba vándorolt munkás. Ha az agrárszektorból több főt lehet a jobban fizető feldolgozóipari és szolgáltató ágazatokba irányítani, akkor ezzel nemcsak a szegénység enyhíthető, hanem a jövedelmek körében meglévő egyenlőtlenség is. Vegyünk bármilyen morális mércét, ez a cél legalább annyira fontos, mint bármi, amit Amerika tűzött ki maga elé.
A szerző a Pekingi Egyetem profeszszora és a jegybank monetáris bizottságának a tagja
Copyright: Project Syndicate, 2010
@ www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.