Egymillió munkahely - Bravúr lenne, ha összejönne
Először is érdemes tisztázni, ha teljesülne az ígéret, akkor az a foglalkoztatási ráta közel 14 százalékpontos emelkedését feltételezné még akkor is, ha a tágabb, 15–74 éves, és nem az összehasonlításban gyakrabban idézett 15–64 éves korosztályt tekintjük. Ha megnézzük az európai gazdaságok történetét, az EU hivatalos létrejötte óta csak két gazdaságban sikerült hasonló bravúr: Írországban a 90-es és Spanyolországban a 2000-es évtizedben.
Mindkét esetben enyhén a jelenlegi hazai szintnél alacsonyabb foglalkoztatási ráta volt, viszont jelenleg sem számítanak kiemelkedőnek a mutató tekintetében, nem érték el a skandináv országok 70 százalék feletti arányát 2008-ig.
Magyarországnak viszont azt a szintet kellene megcéloznia, miközben Észtországon kívül még egyetlen volt szocialista országnak sem sikerült megközelíteni a 70 százalékos álomhatárt. Az is hatalmas eredmény lenne azonban, ha a régióra jellemző 65 százalék körüli szintet sikerülne elérni, mivel már ez is óriási terhet venne le az aktív réteg válláról, teret nyitna az adókulcsok csökkentésének.
Az alacsony kiindulási szint mellett több kedvező tényező is segíti a munkahelyteremtést, ám kétségkívül vannak olyanok is, amelyek megnehezítik a dolgot. Az a tény, hogy éppen egy súlyos recesszión vagyunk túl, azt is jelenti egyben, hogy nagy a szabadon rendelkezésre álló munkaerő, amelyet még a válság során tettek utcára. Ezekkel a munkavállalókkal nem kell külön mutatványokat végrehajtani, hogy visszatérjenek a munkába, maguktól is erre törekednek. Itt tehát keresleti problémával állunk szemben.
Sokak szerint azonban sokkal inkább van kínálati gond a magyar munkaerőpiacon, azaz nem lehet megfelelő tömegben megfelelő végzettségű foglalkoztatható embert találni. Ez az oktatás, a szociális, illetve jóléti rendszer hibáira vezethető vissza, de csak részben. Súlyos problémát jelent, hogy a tartósan munka nélkül maradók elveszítik azt a képességüket, hogy a legújabb ismereteket igénylő munkakörökben helytálljanak. Az egyszerűbb munkakörökből pedig a magas minimálbér miatt szorulnak ki ugyanezek a tömegek. A fent említett problémák némelyikére már a Bajnai-kormány is keresett megoldást, a szociális juttatások megnyirbálásával, a nyugdíjrendszer átalakításával növelték a munkára való ösztönzést.
Az oktatásban azonban egyelőre nem történt előrelépés, továbbra sem garantálja semmi, hogy a piaci igényeket közelítse a képzési arány. Figyelembe kell venni, hogy egy esetleg mégoly sikeres reform ezen a téren igen lassan, akár egy évtized alatt fejti csak ki a teljes hatását.
Visszatérve a külföldi példákra, az látható, hogy egyik fent említett országban sem kizárólag az intézményi rendszer átalakításával, sőt nem elsősorban azáltal érték el a foglalkoztatás kiugró emelkedését. A kulcstényező mind Írországban, mind Spanyolországban a gazdaság motorjainak beindítása volt, az ország adottságaira építve. Előbbi esetben a kedvező adókörnyezettel és a közös nyelv segítségével odacsábított angolszász befektetők által létrehozott helyi termelő és szolgáltató központok létrehozása volt ez a tényező. A spanyoloknál pedig a professzionális turisztikai ipar felépítése pörgette fel a gazdaságot és teremtett rengeteg új munkahelyet.
Magyarországon is az segíthetne a legtöbbet, ha egy vagy néhány kiemelt, lehetőleg jövőorientált ágazatban élre törne, de lehetőleg nem az alacsony munkaerő-igényű iparágakban, ahogy az az elmúlt évtizedre jellemző. Az ugyanis csak a gazdaság sérülékenységét erősítené.
A szerző a Világgazdaság munkatársa
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.