Van Rompuy erényei

A sértegető brit képviselőnek biztosan nem. De akadnak árnyaltabban, szalonképesebben bírálók is, akik legalábbis színtelennek, erőtlennek vélik a korábbi belga miniszterelnököt az EiT élén. És akik szerint egyébként is csak látszatmunkát csinál, jó eséllyel az egész poszt néhány hónap múlva jelentéktelenné degradálódik.

A dolog azért példaértékű, mert tipikusan benne van az Európai Unióról való véleményalkotás minden jellemzője. A csípőből tüzelés, azonkívül a prekoncepció és a tényleges, érdemi tájékozódás hiánya. De először adjunk igazságot a bíráló megjegyzések egy részének. Herman Van Rompuy valóban nem tartozik a néptribun politikusok közé. Eddig beszédeit, nyilatkozatait többnyire felolvasta, ráadásul bizonytalan, halk hangon. Mi áll ezzel szemben?

Például az, hogy ez az idős, rendkívüli műveltségű úr néhány éve a maga csendes, nyugodt, de nagyon is határozott stílusában úgy rendbe rakta az országát, hogy bár tavaly decemberben leköszönt nemzeti tisztéről, Belgiumban még mindig tart a „Van Rompuy-i” ügyintézés szelleme és módszere. Az ország olyan stabilnak tűnik, mintha sosem sújtotta volna belső kormányválság, őt magát pedig hazájában az év politikusává választották. Van Rompuy más iskolához tartozik: előbb gondolkodik, mielőtt megszólal, csak arról beszél, amit tényleg tenni akar, és addig nem állítja kész tények elé a világot, amíg egy-egy ügyben valamennyi fontos érintettet meg nem nyert, valahogyan közös nevezőre nem hozott. Fontosabbnak tartja, hogy tényleg jól menjenek a dolgok, mint hogy színes nyilatkozatokkal vele legyen tele a média.

Tény, hogy amikor megválasztották az Európai Tanács élére, a zajos médiaszereplés hiánya okán neve sokaknak ismeretlenül csengett – tehát automatikusan érdektelennek és erőtlen bábnak borítékolták őt. De akik maguk közül maguk „fölé” emelték, tudták, hogy mit csinálnak. Tudták, hogy az EiT elnöke nem az egész EU elnöke lesz, hanem a 27 fős állam- és kormányfői testület menedzsere. Nem az a fontos (nem is lenne jó), hogy mostantól vele legyen tele a sajtó, mint az unió de facto vezetőjével, hanem az, hogy a legfontosabb stratégiai és politikai ügyek megvitatására hivatott Európai Tanácsban jól menjen a munka. Legyen minden alaposan előkészítve, alakuljon ki állandó munkarend, és egy több cikluson átívelő elnök testesítsen meg egyfajta folyamatosságot. Akik látják belülről ezt a mechanizmust, és ismerik a belga politikust, állítják, hogy a posztot valósággal neki kreálták. „Ha Van Rompuy nem lenne, ki kellene találni” – idézte a régi szlogent Peter Ludlow nemzetközi EU-szakértő már a tavaly decemberi bemutatkozó beszéde után, amelyben a belga politikus határozott elképzeléseket vázolt a posztról és az EiT jövőbeli működéséről, rácáfolva az őt „gyenge bábként” beállító véleményekre.
És hogy a bizalom nem volt alaptalan, azt bennfentesek szerint fényesen igazolta első ténykedése: a februári informális EU-csúcs levezénylése, amikor a görög válság kezeléséről kellett állást foglalni, és amely a színfalak mögötti görög–német–francia egyeztetés zátonyra futása miatt csaknem kudarcba fulladt. Van Rompuynak néhány órája volt csak, hogy úgy ültesse az érdekelteket külön asztalhoz, hogy közben mindenkinek elfogadható kompromisszumot is tud javasolni. Mindkettőt elérte, és a csúcs – kifelé – végül úgy ment le, hogy az incidensről kezdetben nem is értesült senki. Ezzel három dolgot bizonyított be: azt, hogy valóban érti a dolgát, azt, hogy a nagy játékosok is valóban elfogadják és tisztelik őt, és azt, hogy mennyire olcsón és felszínesen formálnak véleményt, akik csak a látszatra és a közhelyekre mennek rá – például az EU megítélésekor.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője