Mentőöv: szorít az idő

A legutóbb kiszivárgott hírek szerint nem állnak jól az egyeztetésekkel a Magyar Bankszövetség és a kormány képviselői a bajba jutott lakáshiteladósok megsegítését célzó intézkedéscsomagról, és a jelek arra utalnak, hogy csak júniusra lehet megállapodás. Egyelőre még azt sem lehet kétséget kizáróan tudni, hogy konkrétan milyen elemekből áll majd össze a csomag, márpedig ezek hiányában a számszerű kérdésekről még csak egyeztetni sem lehet.

A már hosszú hetek, hónapok óta „közel lévő” megállapodással pedig az a baj, hogy egyik félnek sem áll érdekében. Minél inkább kitolódik ugyanis az időpont, annál több teher hárul az államra, a bankokra és a törlesztési gondokkal küzdő ügyfelekre egyaránt. Fényesen igazolják ezt a kissé közhelyszerű szabályszerűséget a lakossági hitelek portfólióminőségéről közölt legfrissebb statisztikák. A Magyar Nemzeti Bank nemrégiben megjelent adatai szerint ugyanis immár kritikusan magas szintre emelkedett az elmúlt bő egy évben a tartósan nem teljesítő lakossági hitelek állománya: 2009 közepén még 128,1 milliárd forint volt az egy éven túli késedelmű lakossági hitelek mennyisége, a múlt esztendő végén azonban már 415,7 milliárdot tett ki ez az összeg, és így már az összes lakossági hitel 5 százalékát adja. Ha pedig nem történik előrelépés az ügyben, akkor könnyű belátni, hogy ez az – egyébként nagyon magas – arány tovább növekszik. Ha ugyanis egy adós már eljutott a több hónapos csúszás stádiumáig, a legritkább esetben lehet feltételezni, hogy valaha is behozza a lemaradást. Ráadásul a közelgő megoldás folyamatos lebegtetésével valószínűleg azt is sikerül elérni, hogy – bízva az állami/banki segítségben – azok az ügyfelek se fizessenek rendesen, akik ezt komoly erőfeszítések árán bár, de megtehetnék.

Figyelembe kellene venniük az egyeztetési folyamatban részt vevő feleknek a technikai korlátokat is. Bármilyen forgatókönyv kerül is ki ugyanis győztesen az egyeztetési folyamból, bizonyosan lesznek jogszabály-módosítási vonzatai, amelyek megalkotása és hatálybaléptetése még a kormány tempóját ismerve is több hetet vesz igénybe. A pénzügyi szolgáltatókra szintén komoly adminisztrációs terhek hárulhatnak majd: az új adóskategóriák és az ilyen-olyan, esetlegesen várható támogatások miatt fel kell készíteniük informatikai rendszereiket, munkatársaikat, ez szintén idő- és költségigényes feladat.

Emellett, bármilyen megoldási csomag szülessen is, azt nagyon komoly hatásvizsgálatnak kell megelőznie azért, hogy egyik lépés se okozzon a szükségesnél nagyobb torzulásokat akár az ingatlan-, akár a hitelezési piacon. Ez annál is inkább elengedhetetlen, mert hasonló intézkedéscsomagra még nem akadt példa Magyarországon, így annak hatásait gyaníthatóan egyik érintett sem tudja még csak megközelítően sem megítélni. Mindez azt jelenti, hogy – a július elsejével lejáró kilakoltatási moratóriumot figyelembe véve – a bankszövetségnek és a kormánynak egy-két héten belül el kellene jutni a megállapodásig ahhoz, hogy a lehető legkevesebb fájdalom árán levezényelhető legyen a folyamat.

Le kell ugyanakkor szögezni: a halogatás – amely eddig még működött – most már biztos, hogy nem vethető be pajzsként, vagyis a moratóriumot muszáj feloldani. Annak fenntartása ugyanis olyan fokú bizalmatlansághoz vezetne a pénzügyi szolgáltatók körében, amely végképp megszüntetné az új kihelyezések mennyisége alapján már így is tetszhalott állapotban lévő lakossági jelzálog-hitelezést. És nemcsak a bajba került adósok problémáinak megoldását odázná el, hanem a leendő hitelesek és a teljes pénzügyi szektor sorsát jó időre megpecsételhetné. Így csak remélni lehet, hogy legalább a moratórium feloldásának kérdésében megvan még az egyetértés a tárgyaló felek között.

Barát Mihály, a Világgazdaság rovatvezetője-->