Oszkó: A kormány gondolkodás nélkül irányítja a gazdaságpolitikát

A devizahitelesek megmentésének hétfői napon bejelentett verziója szerint meglévő devizahitelét kizárólag az tudja majd előtörleszteni, akinek ahhoz megfelelő megtakarításai vannak, vagy kellően stabil és jó jövedelemviszonyok közt él ahhoz, hogy az előtörlesztéshez újabb hitelt kapjon. Miután ugyanis a legutóbbi bejelentésben a bankszektor nem lesz köteles forinthitelt kínálni a devizahitel konverziójához, ezzel a segítséggel újfent a vagyonosabb, eleve magasabb jövedelemmel rendelkező réteg tud majd élni. S minél nagyobb arányban történik meg a konverzió, annál nagyobb arányú forintgyengülés következhet be, ez viszont még reménytelenebb helyzetbe hozhatja azokat, akik hiteltörlesztésükkel eddig is elmaradásban voltak.

Mindezek alapján persze nehezen számítható ki, hogy mekkora kör lesz képes élni a kedvezményes konverzió, illetve előtörlesztés lehetőségével. Illetve kérdés az is, hogy tekintettel a lényegesen magasabb forintkamatokra, illetve arra, hogy a bankszektor jelentős vesztesége a kamatszintet még növelheti is, hányan riadnak majd vissza attól, hogy a hitelkiváltásra felvett forinthitel havi törlesztőrészlete nagy valószínűséggel nem lesz alacsonyabb, mint a devizahitelé, amelytől megszabadulnának. A résztvevők számát tehát leginkább a további forintgyengüléstől való félelem, illetve a bankok hozzáállása, versengése és forinthitel-kínálatuk növelése határozhatja meg. Az utóbbi kapcsán azonban érdemes tisztázni, hogy a bankrendszer egyetlen tagja sem érdekelt effajta radikális veszteségek elszenvedésében még a jó minőségű, vagyonos forinthitelügyfelek körének növelése érdekében sem, hiszen a veszteség óriási lehet s azonnal jelentkezik, az ügyfélkör bővüléséből pedig bármiféle kétes értékű nyereség csak évek múlva érhető el. A mai piaci viszonyok mellett a piacszerzésnek ennél lényegesen olcsóbb és könnyebb lehetőségei is kínálkoznának.

Ráadásul messze nem egyértelmű, hogy a javasolt szabályozás a bankrendszernek mekkora veszteséget is okoz. Félreértés ugyanis azt gondolni, hogy ez pusztán a tényleges előtörlesztések számától függ. Egy prudens banki elszámolási folyamatban ugyanis nemcsak azokat a veszteségeket kell kimutatni, amelyek jelentkeztek, hanem céltartalékot kell elszámolni a potenciálisan jelentkező veszteségekre, ami ugyancsak költségként jelentkezik a bank pénzügyi kimutatásaiban. Márpedig nem könnyen megválaszolható kérdés, hogy olyan törvényi szabályozás eredményeként, amely lényegében korlátlan ideig és formálisan mindenki számára nyitva hagyná a devizahitel kedvezményes árfolyamon történő előtörlesztését, a bankszektornak az elvileg lehetséges veszteségek mekkora hányadára szükséges céltartalékot képezni. Csak remélhető, hogy a könyvvizsgálói szakma ebben a kérdésben nem foglal majd extrém álláspontot, és nem kívánja a lehetséges veszteségek teljes egészét vagy túlnyomó hányadát a tényleges előtörlesztések mennyiségétől függetlenül elszámoltatni.

Ahogy persze már sokszor és sokan elismételték, ez a veszteség nem csupán a bankszektoré: könnyen előfordulhat a teljes szektor leminősítése, az országkockázat s általában a kamatfelárak további növekedése, amely az államháztartást éppúgy megterheli, mint a forintadósokat. Ráadásul a bankok nemzetközi beruházásvédelmi fórumokon könynyen jogorvoslatot találhatnak veszteségeik utólagos megtérítésére, tehát végső soron a költségeket, ha évekkel később is, de mégiscsak az államháztartásnak kell majd viselnie. Márpedig a jelenlegi kormány már szép számban helyezett el időzített pénzügyi bombákat a következő kormányzati periódusra, példának okáért az adórendszerben a különadók kivezetésének ígérgetésével, a nyugdíjrendszerben a magánpénztárak államosításával vagy a bankrendszer és a lakosság számára a 2015-ig szóló rögzített árfolyamos devizahitel-törlesztéssel. Nem lenne szerencsés mindezt egy méretében akkora potenciális pénzügyi bombával megtoldani, amely teljesen lehetetlenné teheti a 2014 utáni józan pénzügyi kormányzást.