Korkedvezményes nyugdíj helyett pótszabadság?

Hamarosan új rendszer szerint kompenzálhatják az egészségre különösen ártalmas munkakörben dolgozó munkavállalókat a hírek szerint. A szakszervezetek régi követelése, hogy a 2012-től megszűnt korkedvezményes nyugdíj, majd az ennek helyébe lépő korhatár előtti ellátás – amelyhez korkedvezményt csak 2014 végéig lehetett szerezni – helyébe lépjen valamilyen rendszer, amely kárpótolhatja a fokozott egészségi kockázatokkal járó munkakörülmények káros hatásait. A napvilágot látott elképzelések szerint az ilyen munkát végző dolgozók nem nyugdíjjellegű kompenzációt kapnának, hanem például több szabadságot, munkakör-változtatási lehetőséget vagy speciális pótlékot. Ebben a rendszerben nem egységes szabályok vonatkoznának a kockázatos munkaköröket betöltő emberekre, hanem minden egyes érintett munkaadó külön vizsgálná meg a kockázatos munkaköröket, és a vizsgálat alapján határozná meg a kompenzáció eszközeit és mértékét.

Mindezek miatt célszerű áttekinteni a korkedvezményre vonatkozó korábbi szabályokat. A nyugdíjtörvény ma már hatályát vesztett, de 2014. december 31-éig alkalmazandó rendelkezései szerint a szervezet fokozott igénybevételével járó, továbbá az egészségre különösen ártalmas munkát végzők korkedvezményben részesültek. A korkedvezmény lényege, hogy a jogosult a korhatár előtti ellátás (vagyis 2012-től már nem az öregségi nyugdíj) megállapítását az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárnál annyi évvel alacsonyabb életkorban igényelheti, ahány év korkedvezményt szerzett.

Kétévnyi korkedvezményben részesült az a férfi, aki legalább tíz éven át, és az a nő, aki legalább nyolc éven át korkedvezményre jogosító munkakörben, továbbá az, aki legalább hat éven át a normál légköri nyomásnál nagyobb nyomású légtérben dolgozott. Egy év korkedvezményre a bányászok akkor is jogosultakká válhattak, ha a korkedvezményre jogosító munkakörben legalább három évet töltöttek el. A korkedvezmény további egy-egy év volt az erre jogosító munkakörben dolgozó férfi esetén minden újabb öt-, nő esetében minden újabb négy-, illetőleg 100 kPa-nál nagyobb nyomású légtérben végzett munka esetében minden újabb háromévi munka után.
2007. január 1-jétől 2014. december 31-éig a foglalkoztatók többletjárulék-fizetése alapozta meg a korkedvezményre való jogosultságot, így ez a kedvezményes korhatár előtti ellátás nem terhelte a nyugdíjkasszát. (Ezért az érintettek már akkor sem értették, miért kellett megszüntetni ezt a rendszert.)

A korkedvezményre jogosító munkaköröket a nyugdíjtörvény végrehajtási rendeletének melléklete sorolta fel, amely a magyar jogalkotás furcsaságainak egyikeként már 2006. december 31-én a hatályát vesztette azzal, hogy rendelkezéseit 2014. december 31-éig kellett alkalmazni. A 2014 végéig megszerezhető korkedvezményre jogosító különböző munkakörökben eltöltött időket egybe kell számítani, és a megszerzett korkedvezményt határidő nélkül lehet érvényesíteni.

Az egészségre ártalmas, a szervezetet elnyűvő munkakörökben dolgozók indokolt követelése, hogy az átlagnál sokkal több egészségügyi kihívással járó munkájukat ne az átlagos munkaterhelésre vonatkozó általános szabályok szerint ismerjék el. A nyugdíjrendszer ismert kihívásai (demográfiai öregedés, kivándorlás, tartós külföldi munkavégzés, hazai foglalkoztatási helyzet sajátosságai) miatt azonban a korábbi korkedvezményes nyugdíj intézményének visszaállítása több problémát okozna, mint amennyit megoldana. A külön munkáltatói járulékkal fedezett korkedvezményszerzési lehetőség ismételt bevezetése már nem lenne ördögtől való gondolat – de ez ellen nyilván erőteljesen tiltakoznának a folyamatos járulékcsökkentést követelő foglalkoztatók. Mi lehet akkor a célszerű és a költségvetést sem túlterhelő megoldás?

A legkézenfekvőbb az lenne, ha az emberi munkaerőt minden ártalmas környezetben mielőbb kiváltanák a megfelelő technológiával. A robotizáció, a táv- és önvezérlés, a mesterséges intelligencia exponenciális növekedése olyan alkalmazások gyakorlati telepítését teheti lehetővé, amelyek az élő munkaerő számára különösen veszélyes munkahelyeket egyszerűen megszüntetik. Természetesen így is maradna számtalan munkakör, amely középtávon nyilván változatlanul megkövetelné az emberi munkaerő alkalmazását (pilóták, légiutas-kísérők, ionizáló sugárzásban dolgozó orvosok, asszisztensek, kutatók, atomerőművi mérnökök és így tovább), s a technológiai átállás időtartama alatt is gondoskodni indokolt az egészségkárosító munkahelyeken dolgozók fokozott védelméről és kompenzációjáról.

A megoldások közös alapelveinek tekintettel kell lenniük arra, hogy egyrészt a nyugdíjrendszer nem terhelhető a korkedvezménnyel járó kiadásokkal, másrészt a választott kompenzációs rendszer összes terhét nem lehet rálőcsölni kizárólag a munkáltatókra. A jelenlegi magyar szabályozás is ismeri a nyugdíj előtti könnyített munkavégzés eseteit – prémiumévek-program, pedagógusok munkaidő-csökkentése illetménycsökkentésért cserébe, fegyveresek nyugdíj előtti rendelkezési állománya stb. –, ezeket alapul véve is kidolgozható megfelelő megoldás. A korkedvezmény szempontjából is érdemes átgondolni a nyugdíjakra vonatkozó bónusz-malusz rendszer újrahangolt bevezetését. Ha a napvilágra került elképzelések szerint az egyes munkahelyek egészségügyi kockázatainak felmérése és kompenzálásuk módja (pluszszabadsággal, pótlékkal) kizárólag a foglalkoztatók felelőssége lenne, Pandóra szelencéjét nyithatná ki az eltérő megítélések és megoldások kaotikus forgataga.