Zöldülő jegybankok

A központi bankok a klímaváltozás problémája kapcsán számos kérdéssel szembesülnek. Vajon a monetáris politika döntéshozóinak (valamint egyéb, pénzügyi szabályozó és felügyeleti hatóságoknak) a pénzügyi stabilitás érdekében foglalkozniuk kell az éghajlatváltozás következményeivel? Olyan potenciális fenyegetésként kell tekinteniük a klímaváltozásra, mint amely akadályozza a teljes foglalkoztatottságra és/vagy az árstabilitásra vonatkozó makrogazdasági mandátumaik követését? Vajon a klímaváltozás káros következményeinek csökkentését a monetáris politika kifejezett célkitűzésévé kell tenni?

Az ilyen kérdések kapcsán fontos szem előtt tartani, hogy az éghajlatváltozáshoz két különböző típusú pénzügyi kockázat társul. Az első az átalakítási vagy csökkentési kockázat, amely akkor lép fel, ha a jövőben megvalósul a sikeres átállás az alacsony szénfelhasználásra. A klímaváltozás hatásainak csökkentését vagy a zöldenergiák térnyerését szolgáló politika parlagon maradt eszközöket eredményezhet – például fosszilisüzemanyag-tartalékokat –, amelyeknek

az értéke meredeken zuhanna, hiszen a jogalkotás, a szabályozás, az adózás, a technológia alapvető változást idézne elő a keresleti oldalon.

A pénzügyi kockázatok másik típusa a klímaváltozás hatékony kezelésének esetleges kudarcához kapcsolódik. Ebben az esetben azokra a fizikai kockázatokra kell gondolni, amelyek a magasabb karbonfelhasználású jövőhöz való adaptálás során merülnének fel, beleértve a valódi kereskedelmi és természeti eszközök, valamint a humán tőke erodálását is.

A legkülönfélébb természeti katasztrófák fenyegetnék a fennálló magán- és köztulajdonban lévő struktúrákat, valamint a megművelhető földet és a vízforrásokat. Az emberi sérüléseknek, haláleseteknek vagy a csökkenő kereseti lehetőségeknek nemcsak közvetlenül az érintettekre, hanem a biztosítási társaságokra és más szereplőkre nézve is káros pénzügyi következményei lennének.

Legkésőbb a 2015-ös párizsi klímaegyezmény aláírása óta a pénzügyi szabályozó és felügyeleti hatóságok tisztában vannak azokkal a kockázatokkal, amelyeket az éghajlatváltozás a pénzügyi stabilitás számára jelent.

A klímakockázatoknak kiemelt hatásuk lehet a monetáris intézmények azon képességeire, amelyekkel a hagyományos makrogazdasági célkitűzéseik megvalósítására törekednek.

Az éghajlatváltozás szélsőséges megnyilvánulásai jelentős mértékben, kiszámíthatatlanul és hosszú időszakokra csökkenthetik az aggregált keresletet és a potenciális kibocsátást. Az elmúlt évtizedekben a központi bankoknak a megszokott olajársokkokon kívül csak néhány jelentős stagflációs kihívással (magas inflációval párosuló alacsony gazdasági növekedéssel) kellett szembenézniük.

Ez azonban változhat, ha a klímaváltozás kereslet- és kínálatoldali káros hatásai gyakoribbá és súlyosabbá válnak. Sőt, a nagyobb klímakockázat azt jelentené, hogy

a monetáris politika időhorizontjának (amely tipikusan két-három év) az állandó klímasokkok miatt a jövőben szélesednie kell.

Sem az amerikai Fednek, sem a japán jegybanknak nincs mandátuma az éghajlatváltozásból fakadó káros hatások csökkentésére. Az angol jegybank számára azonban az árstabilitás fenntartása mellett a brit kormány gazdaságpolitikájának támogatása is elő van írva, ami magában foglalhatja a klímavédelmi intézkedések támogatását is.

Európában pedig a klímapolitika már a monetáris politika részét képezi. Az Európai Központi Bank (EKB) elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, illetve anélkül, hogy ezzel az árstabilitási célt károsan befolyásolná, az EU általános gazdaságpolitikájának támogatása, amelynek részét képezi a környezetvédelem magas szintű védelme és a környezet minőségének javítása is.

Az Európai Parlament és a média számára tett legutóbbi nyilatkozataiban Christine Lagarde, az EKB elnöke rámutatott, hogy a klímakockázatok valóban komoly aggodalmat okoznak az EKB-nak. Utalt továbbá arra, hogy a klímaváltozás csökkentését célzó erőfeszítések az EKB monetáris politikai céljai közé kerülhetnek a szakpolitikai keretrendszerének éppen zajló felülvizsgálata után. Ha így lesz, akkor ezt az EKB hitelezési műveleteinél és az eszközvásárlási programjainál is meg kell valósítani.

Az EKB például olyan pénzügyi eszközök vásárlását támogathatja, amelyek összhangban vannak bizonyos zöld célkitűzésekkel, és ezzel a mennyiségi lazítást mennyiségi zöldítésre alakíthatja át.

Továbbá a hosszú távú refinanszírozási műveletei jobb feltételeket kínálhatnának azoknak a cégeknek, amelyek támogatóan lépnek fel a klímavédelmi célokkal. Amíg az ilyen pénzügyi beavatkozások nem érintik hátrányosan az árstabilitásra vonatkozó célkitűzést, a klímaváltozás következményeinek csökkentése az EKB legitim másodlagos célkitűzésévé válhat.

Amíg a mennyiségi lazítás mértékét az árstabilitási cél határozza meg, e műveletek összetétele eltérhet az olyan zöldkötvények és más értékpapírok irányába, amelyek megfelelnek a környezeti, társadalmi, kormányzati vagy a társadalmilag felelős beruházás követelménynek.

Így arra számíthatunk, hogy a „zöld mennyiségi lazítás” a nem túl távoli jövőben mind az eurózónában, mind az Egyesült Királyságban megjelenik. Az USA és Japán esetében azonban először módosítani kellene a Fed és a japán jegybank mandátumát ahhoz, hogy egy ilyen változás bekövetkezhessen.

Copyright: Project Syndicate, 2020

www.project-syndicate.org