BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
védekezés

Bizalom

Ezekben a napokban az egészség megvédése a legfontosabb feladata a társadalomnak, és ezt a maga eszközeivel ki-ki el is látja. Vélemény.
2020.04.20., hétfő 18:02

Ezekben a napokban – és félő, hogy a következő hetekben is – az egészség megvédése a legfontosabb feladata a társadalomnak, és ezt a maga eszközeivel ki-ki el is látja; az állampolgár aláveti magát a korlátozó intézkedéseknek, a kormányzat és az irányító hatóságok pedig végzik a munkájukat; tudják, hogy az egész nemzet számít fölkészültségükre, tudásukra és odaadásukra. Törvényt alkotnak, egészségügyi berendezésekkel látják el a kórházakat, képezik az ápolószemélyzetet, megfelelő időben hozott megfelelő intézkedésekkel óvják mindennapjainkat, biztosítják az ellátásunkat.

Bizalommal kell fogadnunk a kormányzat intézkedéseit, mert számtalan példát láthatunk arra, hogy a „békeidőben” meghozott döntéseinek most vehetjük igazán hasznát.

Csak egy példa: a Digitális jólét programot, ezen belül a Széles sávú internet programot Európában az elsők között valósította meg Magyarország. Ez tette lehetővé, hogy hazánk legnagyobb részén van internetes lefedettség, így késlekedés nélkül sikerült a tömeges távmunkát és a távoktatást megvalósítani. Ez utóbbival biztosítani lehet a felnövekvő nemzedékeknek a tanév rendes ütemű befejezését.

Egy eddig soha nem látott veszélyhelyzet láthatatlan és látható körülményei között éljük a napjainkat, de végezzük a munkánkat is, még akkor is, ha kifordult sarkaiból a világ, és minden képlékeny. Ez a helyzet azonban nem tart a végtelenségig, a reménytelenségnek pedig nem szabad átadnunk magunkat.

Illusztráció – Fotó: AFP

Most nemcsak azokkal a fogalmakkal ismerkedünk meg, amelyeket korábban nem ismertünk, mint például a kijárási korlátozás, ismét megjelentek a válságkezeléssel kapcsolatos fogalmak, például a lakossági és vállalkozói pénzügyi hitelek átütemezése, a munkapiaci helyzet romlásának megakadályozására irányuló adózási engedmények, új pénzügyi alapok létrehozása. Ezek alapvetően érintik a mérnöki és a mérnöki tevékenységgel szorosan összetartozó szakmákat, ágazatokat, így a teljes építési vertikumot.

Veszélyhelyzetekben, tudjuk, a gyors, átgondolt válságkezelés minden megoldás talapzata: ez mindenekelőtt a rendelkezésre álló anyagi és humán eszközök optimális átrendezését jelenti, hiszen minden válsághelyzet társadalmi krízissel és az ipari termelés visszaesésével jár – kikerülhetetlen következménye ennek a humán szféra, az egyének, a családok és a vállalkozások sérülése. Ezért is tartom fontosnak, hogy a rendelkezésre álló magyar műszaki szürkeállomány innovatív eredményeire folyamatosan figyeljünk, és használjuk fel a gazdaságban, így növelve a hozzáadott értéket.

Még a veszélyhelyzetben is érzékelhetjük a magyar mérnökök kreativitását és innovációs készségét, eredményeit az egyetemeken, az innovációs, tudományos és technológiai parkokban folyó széles körű, az egészségügyet is magában foglaló technológiai forradalomban.

Minden korábbi példa azt mutatja, az építőiparban szinte azonnal jelentkeznek a válság negatív következményei, félbemaradnak a beruházások, munka és jövedelem nélkül maradnak a dolgozók. Leáll az élet. Az építőipar helyzete válságokban is a nemzetgazdaság egészének a jelzőrendszere. Sokan tudjuk, és sokszor leírtuk, hogy az építőipar multiplikatív hatása a nemzetgazdaságban jelentős, legalább négy-ötszörös, ezért nem túlzás azt állítani, hogy a válságkezelés szempontjából kiemelt jelentőségű terület az építőipar.

Ezekben a válságos időkben is eleven kapcsolat kell a jövővel, és azon kell gondolkodnunk, hogy amikor sor kerül rá, milyen eszközök alkalmazhatók a gazdaság élénkítésére. A szükséges beruházások előrehozatalával az építőipar élénkíti a gazdaságot. Mindezt azzal magyarázom, hogy az építőiparban kulcsfontosságú a hosszú távú kiszámíthatóság a kapacitások kialakításának, fenntartásának, valamint a foglalkoztatás és a szakképzés tervezésének szempontjából is.

Mi a mérnöki kamarákban tesszük a dolgunkat; a napi feladatok ellátása mellett a kormányzat felkérésére folyamatosan teszünk javaslatot a Covid–19-járvány magyarországi tervezővállalkozásokra gyakorolt negatív hatásainak enyhítésére és kezelésére készülő építésgazdasági stratégiához.

És e vonatkozásban van egy olyan mozzanat, amely nem hagyható figyelmen kívül: ez a bizalom. A szereplők közötti bizalmi viszony fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, mert a bizalom olyan lélektani tényező a gazdaságban is, amely megtermékenyíti a közös munkát, elérhetővé teszi céljainkat.

Azt reméljük, hogy a szavaink meghallgatásra találnak. A magyar mérnöktársadalom, ahogy a nyugalmas viszonyok és a válsághelyzetek körülményei között eddig is, ezután is az ország boldogulásáért dolgozik.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.