Túllátni határainkon, a járvány árnyékában is

Túlzás nélkül állítható, hogy a koronavírus-járvány első hulláma a világ összes országán végigsöpört az elmúlt hónapok során. A vírus terjedésének megállítása érdekében szinte kivétel nélkül lezárták a nemzetközi határokat, és a foglalkoztatás is nagymértékben visszaesett számos szektorban.

Az új rendeletek és a gazdasági változások, amelyekre korábban nem volt még példa, váratlan helyzetekbe sodorták a magánembereket, a vállalatokat, az országokat egyaránt. Reflektorfénybe kerültek olyan problémák, amelyeknek a kockázata – előfordulásuk kicsiny valószínűsége miatt – nem szerepelt az üzleti tervekben: kevesen számítottak arra, hogy egy világjárvány 2020-ban teljes szektorokat, kis túlzással az egész világgazdaságot megbéníthatja.

A nemzetközi határok lezárásával az Európai Unió és a globalizáció egyik alapköve, a munkaerő szabad áramlása ütközött jókora akadályokba. A határokon átlépő munkavállalók eleinte rendkívüli nehézségek árán, például különböző munkaügyi papírok beszerzése és a határátkelőkön való többórás várakozás után voltak csak képesek folytatni a munkájukat egy másik országban – a határok teljes lezárásakor már ezek az opciók is kiestek.

Egy nagyberuházásunk főmérnöke a koronavírus-járvány miatti szankciók bevezetése előtt pár hónappal a következőt mondta: „Ha nem lennének székely és kárpátaljai munkásaink, nem is tudnám, hogyan boldogulnánk, nem lenne elég vasbetonszerelő, ács, burkoló, festő…” Ez nem tekinthető egyedi esetnek, ugyanis erdélyi magyar, magyar erdélyi cégekkel – főleg alvállalkozóként – lépten-nyomon találkozhatunk mind az építőiparban, mind más területeken.

A hazai vendéglátóiparban is hatalmas szükség van határon túli magyar munkaerőre:

még Győr-Moson-Sopron megyéből, az ország távolabbi szegletéből is folyik toborzás Kárpátalján, felszolgáló és szakács munkakörökre.

Az első világháborút lezáró békeszerződéssel a Kárpát-medence gazdasági egysége teljesen szétzilálódott: bármennyire is abszurdnak tűnik, napjainkban magyar munkavállalók és vállalatok külföldön dolgoznak, ha Magyarországon éppen nem találnak munkát, most pedig a Covid–19-pandémiából fakadó nyomás terheli súlyos bizonytalansággal az utóbbi időszakban jól fejlődő határon túli gazdasági kapcsolatokat.

Nem csupán a határon való közlekedés vált nehézkessé, de a kül- és belföldön hirtelen felbukkanó piaci és pénzügyi problémák is ránehezednek mindkét oldal résztvevőire, székhelytől teljesen függetlenül.

A magyar kormány gazdasági programjának egyik tudatos pillére a magyar–magyar határon túli együttműködés, szélesebb értelemben a Kárpát-medencei gazdasági kapcsolatok fejlesztése, hiszen ezek megalapozásával és javításával a magyar gazdaság növekedése és stabilitása is fokozható. Bár a jelenlegi helyzetben a saját érdekeink és lehetőségeink szem előtt tartása az elsődleges, fontos odafigyelni azokra is, akik a járvány okozta válság előtt üzleti partnereink vagy éppen munkatársaink voltak.

Bár a határon túli magyar közösségeknek, kórházaknak eljuttatott egészségügyi felszerelés a nemzeti gondoskodást szimbolizálja, további terv- és eszközrendszer szükséges a határon túli gazdasági közösség megerősítésére, a kooperáció újraindításának gyorsítására, továbbá a határon túli gazdasági kapcsolatok túlélésének biztosítására és megerősítésére.

Alapvető cél a hazai gazdaság megóvása és erősítése mellett a meggyengült határon túli kis- és középvállalkozások védelme is, ugyanis a megszűnésük vagy a váratlan felvásárlásuk nem várt veszélyt hozhat az olajozottan működő vállalati együttműködésekre, üzleti kapcsolatokra.

A meggyengült kkv-k védelme ugyanezen okokból a határon túl is alapvető cél.

Az Erdélyi gazdaságfejlesztési program nyertes pályázói például a koronavírus alatt is megkaphatták az őket illető eszközöket, de a kárpátaljai, felvidéki és más határon túli magyaroknak is szükségük lehet arra, hogy a hazai cégektől segítséget kaphassanak saját eszközeik és érdekképviseleteik biztosítása révén a koronavírus-járványt követő, zökkenőmentes közös munka folytatásához.

Az elmúlt évszázad egyik legfontosabb tanulsága ugyanis az, hogy együtt kell túllépni a közös megrázkódtatásokon, nem pedig külön utakon.