Hová tegyük a makroelőrejelzéseket háború idején?

A gazdasági kilátásokkal foglalkozó szakemberként déja vu érzésünk támadhatott az elmúlt napokban. Szomorú időszakot élünk, szomszédunkban tragikus és értelmetlen háború zajlik, melynek egyelőre nem látni a kimenetét, illetve azt sem, hogy meddig fog tartani. Szinte napra pontosan két évvel ezelőtt érkeztek a hírek a koronavírus pusztításáról. A járványhelyzetre széles körű lezárásokkal reagált a legtöbb európai ország, s az intézkedéseknek a gazdasági mutatókra gyakorolt hatásait csak találgatni tudtuk. 

Most – a koronavírus-válságból éppen csak kilábalva – ismét rendkívüli körülmények között vagyunk, rengeteg kockázattal, melyeket a gazdasági előrejelzésekben nehéz számszerűsíteni. Mind az orosz, mind az ukrán export részesedése a teljes magyar exporton belül viszonylag alacsony, tehát ennek kiesése nem ütné meg érdemben a növekedést. 

Ellenben az energiaválság súlyosbodásának, az esetleges energiaellátási problémák megjelenésének már komoly negatív hatásai lennének a magyar gazdaságra is. Az Oroszországra a háború kirobbantása miatt kivetett szankciók meglehetősen erősek, de erős Európa – különösen annak keleti részének – az orosz energiaszállításoktól való függősége is. Racionálisan nézve így egyik félnek sem érdeke, hogy leálljon a szállítás és a termelés Európa felé, de mivel éppen nem racionális időket élünk, marad a bizonytalanság.

A magyar gazdaságot – részben az erőteljes bérkiáramlás és a nagyvonalú fiskális transzferek nyomán – egyelőre hajtja a belső kereslet.

A tavalyi év végén mutatkozó vártnál pozitívabb teljesítmény áthúzódó hatásai az idei évre vonatkozóan kifejezetten erősek. Azonban a mostani krízis elhúzódása késeltetheti az ellátási feszültségek második félévre várt enyhülését. A nyersanyag- és energiaárak, illetve a szállítási költségek várhatóan tovább emelkednek, és magas szinten ragadhatnak be. Ráadásul a gazdaságnak az idén jóval magasabb kamatkörnyezetben kell működnie, miközben a várható fiskális konszolidáció – valószínűleg a visszafogottabb állami beruházásokon keresztül – is növekedést mérséklő hatásokkal jár. 

Összességében elmondható, hogy az erős lendület, amivel indult az év, talán fenntarthatja az 5 százalék körüli GDP-növekedést, azonban a lefelé mutató kockázatok erősek, és minél inkább elhúzódik a háború, annál valószínűbb, hogy ezek a kockázatok materializálódni is fognak. Nem kizárt, hogy az idei év is a növekedési kilátások folyamatos újragondolásáról szól majd, akárcsak 2020. 

Sajnos tovább nőttek az alapból magas inflációs kockázatok is. Bár nem is annyira régen még úgy látszott, hogy az idei évben a tavalyihoz hasonlóan 5 százalék körül alakul majd az éves átlagos infláció, ezen előrejelzések az év eleji átárazódásokat látva gyorsan módosultak. Az inflációt a tartósabban is magasan maradó energia- és nyersanyagárak mellett az élelmiszerek árainak várható további emelkedése is fűti. 

Ezt tetézi még az extrém kockázatkerülés nyomán mutatkozó újabb jelentős forintgyengülés. 

Eközben folyamatosan ott lebeg a kérdés, hogy az árstopok megszűnése mikor és mekkora addicionális inflációs hatásokat generál. Az energiakrízis nyomán már nem csak a járműüzemanyag-árakról van szó: egyre inkább fókuszban van az alacsonyan tartott háztartási gáz- és áramárak fenntarthatósága is. A piaci ár és a hatósági árak között egyre növekvő különbség az államháztartás várt konszolidációjával kapcsolatos bizonytalanságokat is fokozza.

Az emelkedő inflációs kockázatokra és a deviza gyengülésére a jegybank tovább fokozódó monetáris szigorításokkal reagálhat. Csütörtökön az irányadónak számító egyhetes betéti instrumentum kamatát 75 bázisponttal 5,35 százalékra emelték. A kamatpálya-előrejelzéseket tehát ismét át kell írni, s a korábban gondoltnál magasabban tetőző kamatpályával, akár 7 százalékot is elérő rövid kamatokkal kell már számolni. Bízunk benne, hogy ez elég lesz arra, hogy a forint árfolyamát rövid időn belül visszaterelje 370 alá az euróval szemben.