A kifutó programok ellenére is befut a zöldfinanszírozás

Az állam gazdasági szerepvállalásának alapja, hogy az elosztási mechanizmusok ilyen-olyan változtatásával időnként be kell avatkozni a piaci folyamatokba, amikor bizonyos távlati célok, társadalmi érdekek érvényre juttatásáról van szó. A nagy kérdés általában nem is az, hogy mikor kell beavatkozni, hanem az, hogy mikor kell abbahagyni. A zöldfinanszírozás – mint társadalmi cél – esetében a belépés időzítése jó volt, kérdés, hogy a szűkülő fiskális és monetáris körülmények között milyen módon ösztönözhető a pozitív folyamatok fenntartása. 

A Magyar Nemzeti Bank évek óta erőteljes szerepet játszik a hazai pénzügyek zöldítése terén. Ma már világosan látszik, hogy a jegybank aktív szerepvállalása időben történt, pozitív eredményei vannak, a kérdés most már tehát az, hogy eljött-e az ideje a programok átalakításának vagy az aktív jegybanki szerepvállalás felfüggesztésének. 

Az MNB nemcsak a bankok tevékenységét szabályozó hatóságként, hanem finanszírozóként is sokat tett a magyarországi zöldhitelezés elindításáért.

Erre szükség is volt, mert sokáig úgy tűnt, hogy a kelet-közép-európai régióhoz hasonlóan a hazai intézményrendszer piacvezérelt módon nem vagy csak lassan veszi át a nemzetközi gyakorlatokat, még akkor is, ha az szemlátomást igen gyorsan teret nyer. A Bloomberg adatai szerint világszerte nagyon dinamikusan növekszik a fenntartható adósságkibocsátás.

A fenntartható adósságok (hitel + kötvény) dollárban mérve globálisan már 2019-ben is 80 százalékkal növekedtek a korábbi évhez képest, a 2020-as koronavírussal nehezített év is 32 százalékos bővülést hozott, de tavaly már több mint a kétszeresére emelkedtek. Ehhez csatlakoztak a magyar folyamatok is egyebek között a zöldállamkötvények bővülésével és az MNB által támogatott Növekedési kötvényprogramon keresztüli zöldkötvény-kibocsátásokkal.

Magyarországon a zöldkötvény-kibocsátások, a zöldhitelezés és általában a zöldfinanszírozás terjedése a mai napig nem annyira piaci indíttatású, mint inkább a szabályozói környezetből és az MNB szerepvállalásából eredeztethető. A KPMG által megkérdezett ingatlanfejlesztő, -kivitelező és -üzemeltető cégek zöme például úgy véli, hogy a fenntarthatóság árát (különösen a mostani építőipari áremelkedések idején) még mindig nem tudja megfizettetni az ingatlanok vevőivel vagy bérlőivel. A fenntarthatóság irányába tett lépések vagy közvetett formában, vagy csak hosszabb távon térülnek meg, például a rezsitípusú költségek vagy – és ez a lényeg – a kedvezőbb finanszírozás oldalán. 

Hogy ez így van, abban kétségtelenül nagy szerepet játszott a MNB.

A legnagyobb visszhangot kiváltó intézkedése a 200 milliárdos, majd 300 milliárd forintra emelt zöldlakáshitel-csomag volt, hiszen ennek hatását közvetlenül érezhette a lakosság. Ennél azonban fontosabbak a háttérben zajló folyamatok és a zöldhitelezés elindításához szükséges banki felkészülés pozitív vagy negatív ösztönzőkkel való megtámogatása a jegybank részéről.

Ezek közé soroljuk a tőkekövetelmény-kedvezmény bevezetését, a fenntarthatósági témakörökkel foglalkozó vezetők kiválasztását, a fenntarthatósági lehetőségek és kockázatok feltárását és az ezt támogató klímastressztesztek elvégzését vagy akár a pénzügyi szektor legfontosabb társadalmi kérdését, az általa finanszírozott szén-dioxid-kibocsátások számítását és közzétételét.

Ezek ugyanis – a konkrét piaci támogatásokkal együtt – oda vezettek, hogy a pénzintézetekben zömmel felálltak azok a csapatok, amelyek képesek lesznek a fenntarthatósági szempontok érvényesítésére a hitelezésben, a kockázatkezelésben vagy a befektetésekben. Nem volt nyilvánvaló, hogy ez ilyen gyorsan megtörténik. 

Ide kapcsolódik, hogy a fenntarthatóság mérése, az ESG-szempontok érvényesítése, a szükséges adatok beszerzése, sőt egyáltalán rendelkezésre állása a mai napig nem evidens feladat a régiós bankok számára. Nem véletlen, hogy a nyugati anyabanki gyakorlatok itteni implementálása sem megy zökkenőmentesen, ma is sokkal jellemzőbb az „abból főzünk, amink van” gyakorlat a pénzintézeteknél, mint a nyugat-európai anyabankok gyakorlatának egyszerű másolása. Nemcsak a bankok, hanem az ügyfelek – a hiteligénylők, a kötvénykibocsátók, a befektetők – sincsenek olyan mértékben felkészülve a zöldfinanszírozásra, mint a fejlett országok nagyvállalatai. Ezzel párhuzamosan az adatszolgáltatás minősége, sztenderdizáltsága és hitelessége is hagy még kívánnivalókat maga után, így a magyar bankrendszer kénytelen a maga által kidolgozott módszertanokkal dolgozni. 

Ezek a hiányosságok rámutatnak arra, hogy a szabályozó hatóság szerepvállalásának még nem lehet véget vetni. Az azonban, hogy a kedvező folyamatok elindultak, kialakult a képességeknek, készségeknek és kapacitásoknak az a rendszere, amely alapja lehet a zöldfinanszírozásnak, nem megkérdőjelezhető. Mindez – a kétségtelenül nehezebbé váló monetáris és fiskális politikai környezettel párosulva – oda vezethet, hogy a jegybank a jövőben nem annyira forrásokkal, mint inkább szabályozói szerepével élve és a már látható piackonform eredményeket felhasználva lép tovább a fenntarthatóság érvényesítésében. 

A jogalkotók egyre részletesebb és mélyebb szabályozásokat alakítanak ki a fenntartható célok elérésére, ehhez az egyik nagyon fontos transzmissziós csatorna a pénzügyi szektor.

Világszerte szigorítják a fenntarthatósági információk közzétételét, illetve hitelességét. Az amerikai tőzsdefelügylet, az SEC új tervei szerint azoknak a cégeknek, ahol a fenntarthatósági kockázat materiális lehet, részletes adatokat kell közzétenniük a pénzügyi jelentéseikben, például a Scope 3 kibocsátásokat is.

A materiális szó azonban kicsit csalóka lehet, mivel a tervek szerint, ha az eredménykimutatás, a mérleg vagy a cash flow meghatározott soraira a fenntarthatósági kockázat 1 százaléknál nagyobb hatással van, az már materiális. Az Európai Unió is folyamatosan bővíti a fenntartható pénzügyek egyik alapját képező szabályozás, a taxonómia végrehajtási szabályait, a közzétételi szabályokat (CSRD) vagy akár a szektorális szabályokat (CRR, Szolvencia, IDD), amelyek közül több változás már idén hatályba lép. Magyarországon az MNB a Zöldajánlás kiegészítésére készül, és tervezi a tőkekövetelmény-kedvezmények körének felülvizsgálatát, de átdolgozott formában akár újra is indulhatnak egyes zöldprogramok. 

A piackonform eszközök egyike lehet a zöldtőkekövetelmény-kedvezmény kiszélesítése.

Ez – a megfelelő prudenciális szabályok betartása mellett – nem kerül konkrét pénzösszegbe a tranzakciók egyetlen szereplőjének (hiteligénylő, bank, állam) sem, viszont erős ösztönző a bankok és jó lehetőség a hiteligénylők számára, hiszen igénybevételével a pénzintézetek kedvezőbb hitelkonstrukciókat tudnak kialakítani az ügyfeleknek. Ez tipikus win-win szituáció, amely a további kedvező tapasztalatokat, azaz a zöldhitelt felvevők kisebb nemfizetési arányát vagy a hitelfedezetek értékállóságát látva még tovább javulhat, mégpedig teljesen piaci alapon.