Az elmúlt hónapokban több közgazdász vizionált új nemzetközi pénzügyi rendszert. Pozsár Zoltán legfrissebb írásaiban kétpólusú világról és a nyersanyagok stratégiai tartalékfunkcióban való felértékelődéséről írt. Az elmúlt időszak drámai változásokat eredményezett a nemzetközi pénzügyi megállapodások és azok egyoldalú felmondása terén, így érdemes körbejárni, hogy bekövetkezhet-e a nemzetközi pénzügyi rendszer jelentős átalakulása.
A nemzetközi pénzügyi rendszerek jellemzően individualista struktúrára épültek. A történelemben kevés példa volt olyan pénzügyi rezsimre, ahol a résztvevők kooperatívan osztották fel az egymás közötti kereskedelmi és pénzügyi ügyletek egyensúlytalanságaiból fakadó költségeket. Egy kooperatív rendszerben a szuficites és a deficites országok is arányos részt vállalnak a kiegyensúlyozás költségeiből. A második világháború utáni Bretton Woods-i és az 1971-es Nixon-sokk utáni rezsimre is az volt jellemző, hogy a kiigazítás költségét túlnyomó többségében a deficites országokra terhelték. Mivel a történelem során a nemzetközi pénzügyi rendszerek kialakítása az aktuális hegemón hatalom érdekei mentén történt, kooperatív rezsimek helyett individualista rendszerek váltak jellemzővé.
Hatalmi és geopolitikai szempontból az Amerikai Egyesült Államok továbbra is a világ vezető hatalma, ezért jelentős változás akkor következhet be a jelenlegi nemzetközi pénzügyi rendszerben, ha az USA-nak érdekében állna a változtatás, vagy ha országok egy csoportja nyomást tudna gyakorolni az USA-ra.
A pénzügyi szankciók változást hoztak a bizalomban, ami a lehetőséget teremthet a nyomásgyakorlásra. Ukrajna februári megtámadása után a nyugati országok pénzügyi szankciókkal sújtották Oroszországot. Oroszország devizatartalékának elzárása, a SWIFT-ből való részleges kitiltása, majd magánszemélyek vagyonának elkobzása új fejezetet nyitnak. A fordulat oka, hogy a politikai döntés eredményeként nemcsak a háború megkezdéséért felelős vezető, hanem a közvetve hozzá kötődő magánszemélyek tulajdona is elkobozható. Mindez a jogi kérdéseken felül számos országot a dollártartalék arányának csökkentésére és nagyobb diverzifikációra ösztönözhet.
A szankciós politika a szövetségi körön kívül és belül állóknak is üzenet. A politika természeténél fogva generál új ellenségeket. Ma a háborús agresszió váltotta ki a szankciókat. Hogy holnap milyen érdekellentét válthat ki hasonló válaszlépéseket, az nem jelezhető előre. Ez erősíti a devizatartalékok súlyozásának és szerepének újragondolását. Másrészt a külföldi magánszemélyek vélhetően a hazájukban lévő politikai és intézményi bizonytalanságok miatt fektettek be külföldön, így a szankciók után csökkenhet az ilyen célú külföldi befektetési tevékenység.
Hogy jön mindez a nemzetközi monetáris rendszerhez? Ha eddig a termékek széles körének kereskedelme USA-dollárban került elszámolásra, akkor ettől a ponttól a feltörekvő országok egymás közötti kereskedelmüket nem érdekeltek dollárban elszámolni. A szankciókra számos feltörekvő ország már reagált és kereskedelmi elszámolási megállapodást kötöttek. Emellett a nyugati eszközök iránti kisebb érdeklődés is a dollár és az euró iránti kereslet csökkenését eredményezheti. Önmagukban ezek nem jelentik a dollár, mint globális tartalékvaluta gyors visszaszorulását, mégis erős jelzések: a nagy feltörekvő országok megtették az első lépéseket a dollárrendszerről leváláshoz.
A dollár globális pozíciója mögött jelentős erőtartalékok állnak. A globális pénzügyi központok amerikai banki és intézményi háttérrel épültek fel, aminek ereje jelentős, de nem végtelen. A szankciókkal a dollárba vetet hit sérült. A sokkhatás helyrehozható, de az új helyzetben a Fednek nemcsak a magas infláció letörésére, hanem a szankciós politikák dollárra gyakorolt hatásainak kezelésére is figyelnie kell.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.