Mennyi az annyi?
Igazán grandiózus összejövetelt szánt az ENSZ Földünk gondjainak, azok lehetséges megoldásainak megvitatására. Sok száz delegátus, köztük államfők, kormányfők meg a kíséreteik igencsak jó néhány tagja emelte a COP–27 konferencia fényét. Ahhoz képest, hogy a légkör túlmelegedése volt a téma, a jámbor közember elgondolkodhat, vajon tényleg ez lenne-e a klímavédelem optimális megoldási módja. Hiszen már a delegátusok közlekedése is ellentmondásos, sokan magánrepülőgépet használtak, de a sűrű normál járatok is szép hasznot húzhattak a rengeteg utasból.
Mindenesetre a megvitatott fő gond valóban igen komoly, mert a globális hőmérséklet-növekedés erősebb, mint amit az előző konferencián megcéloztak. Ijesztő jelenségek figyelmeztetnek: egyik kontinensen tartós aszályok, másutt hatalmas áradások, pusztító hurrikánok sorai. (Ámbár egy elgondolkodtató adatot olvastam az Economistban. Ezt írják: szokatlanul erős hurrikánt élt át Florida szeptemberben, a legpusztítóbbat 1935 óta. No lám, tehát 87 évvel ezelőtt is lecsaphatott ugyanilyen vad vihar, holott akkor még igencsak messze jártunk a mostani klímaadatoktól.)
Mindenesetre látnunk kell, hogy mintegy kétszáz évvel az ipari forradalom kibontakozása óta Földünk légkörének átlaghőmérséklete 1,2 Celsius-fokkal nőtt, és várható, hogy századunk közepére az 1,5 fokot is elérheti ez az érték.
Mi több, egyes, talán túlzó szakértői vélemények szerint meg is haladhatja.
Természetesen nagy erőfeszítések folynak a folyamat kivédésére, esetleg az értékek csökkentésére. Az energetikában a nagy cél a fosszilis erőforrások minimalizálása, sőt, akár kiiktatása. Egyelőre nem igazán meggyőző sikerrel, erről korábban e helyütt írtam is. A nagyon egyszerű közelítéssel megoldásnak tekintett lehetőség, vagyis a megújuló energiaforrások nagyarányú, elvileg akár közel teljes körű alkalmazása jó néhány műszaki és még több gazdasági kérdést vet fel. Csak vázlatosan utalva rá: fel kell újítani a villamos hálózatokat, gyakorlatilag teljesen át kell szabni az irányítórendszereket. Nem kevésbé pénz- és erőforrásfaló folyamat a közlekedés átállítása is elektromos és/vagy hidrogénhajtásokra.
A klímavédelem rendkívül erős tudományos kutatást és műszaki újítások tömeges bevezetését igényli. Ezeknek természetesen igen súlyosak a gazdasági következményei. Tanulságos összehasonlításra bukkantam a minap a villamos- és elektronikus mérnökök nemzetközi szövetségének (IEEE) egyik folyóiratában. A második világháború végső kimenetelét már lényegében nem befolyásoló, bár azért két japán városra csak ledobott atombomba kifejlesztését szolgáló Manhattan-projekt a lezárásáig mintegy 2 milliárd dollárba került. Olcsónak tűnik, csakhogy 1946-os áron volt ennyi, maira számítva mintegy 33 milliárd lenne. Szép pénznek tűnik, de voltaképpen csak 0,3 százalékát tette ki az USA akkori GDP-jének.
Jóval költségesebbnek bizonyult közel három évtizeddel később az 1972-ben lezárt űrkísérlet, az Apollo-projekt. Akkori áron ez már 26 milliárd dollárba került. Ez a tizenkét éves kutatást, megépítést és alkalmazást kitevő munka 2022-es pénzben 107 milliárdot tenne ki, ami az akkori időszakban az USA GDP-jének mintegy 0,2 százalékát jelentette.
Szép summák, bár az USA költségvetése aligha roggyant meg ettől.
Napjainkban a nagy kérdés, tudjuk-e hogy mekkora pénzeket emésztene fel egy valós, hatékony, nem is belátható időtartamú, de mindenképpen sokéves klímavédelmi projekt.
Sejtések, becslések vannak, ám ne feledjük, ez az említett projekteknél sokszorosan összetettebb, igen sok komponensű, voltaképpen akár a világ összes országát, térségét magában foglaló, az esetleges buktatók és érdekellentétek hatására időben erősen változó, bonyolult belső visszacsatolásokkal alakuló, hatalmas méretű program. A neves McKinsey Global Institute erősen konzervatív tudományos becslése szerint a 2021 és 2050 közötti szükséges ráfordítások költsége 275 trillió dollár lenne. Ez az érték a 2021. évi globális gazdasági terméknek mintegy a tíz százaléka lenne! Mi több, figyelembe véve, hogy a világ gyengén fejlett országai aligha tudnának ilyen terhet vállalni, tehát a „jómódúaknak” kellene nagyobb részt átvenni, az utóbbiaknál elérhetné a 15, sőt akár 20 százalékot is.
Elrettentő adat, ám nagyon is egyoldalú. Mert egyúttal, épp a klímavédelem kapcsán több új termék, szolgáltatás emelkedik fel napjainkban és még inkább a jövőben. Ezek közül néhányra a fentiekben vázlatosan utaltam is, de nyilván a skála még jelentősen bővül. Új iparágak, új termelési ágak, új szolgáltatások, velük óriásvállalatok éppúgy, mint kicsik és közepesek sora jelenik, sőt jelent meg már most is. Ezek, a klímaválság leküzdését szolgáló vállalkozások és szolgáltatások pedig jelentős mértékben járulnak hozzá a világ, egy-egy térség, ország gazdaságának erősítéséhez, sőt fejlődéséhez. Ráadásul nemcsak a fejlett országokban, hanem a többé vagy kevésbé lemaradókban is. Ha másként nem, azért, mert a nagyarányú fejlődéshez erős kiszolgáló ágazatok (és térségek, országok) is kellenek.
Egy olyan nagy rendszernek, mint a Földünk, benne az emberi léttel, rengeteg a belső visszacsatolása, amik elősegíthetik a folyamatainak és azok következményeinek stabilizálását. Ilyen jelenségnek már napjainkban tanúi lehetünk: a népesség növekedésének üteme (vagyis még csak a második derivált) csökkenésbe ment át. Reménykedjünk tehát, hogy Gaia képes sikeresen stabilizálni magát – okos emberi intézkedésekkel rásegítve. A COP–27 esetleg némi hozzájárulást jelenthet ehhez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.