GCC: 2 ezer milliárd dolláros GDP az Öböl-térségben

A rangos kutatóintézet a Katarban működő üzleti központ megbízása alapján állította össze a jelentését, amelyben mindazonáltal rámutatott, hogy a térségnek súlyos kihívásokkal kell szembenéznie. A GCC keretében kialakított együttműködést 1981-ben kezdeményezte Szaúd-Arábia, a tagjai között ott van Kuvait, Bahrain, Katar, az Egyesült Arab Emírségek, és Oman. Az EIU elemzése szerint a térség egy globális gazdasági csomóponttá fogja kinőni magát, a mostani nyomott olajárszint ellenére is.

A térségben erősen növekvő GDP ellenére azonban a tagországok fejlődése nem lesz egységes, és attól függ, melyikük milyen mértékben és sikerrel tudja diverzifikálni a – jelenleg nagyrészt a szénhidrogén kitermelésre és eladásra alapozott – gazdaságát, és miként tudnak felkészülni a lelőhelyek kimerülése vagy a készletek megcsappanása utáni helyzetre. Az ottani gazdaságok két fontos tényező tekintetében várhatóan a következő évtized végére is függő helyzetben maradnak: valószínűleg továbbra is nagymértékben rá lesznek utalva a külföldi munkaerőre, emellett a lakosság és az ott dolgozók élelmiszer-ellátása erősen import-alapú lesz. A helyi mezőgazdasági termelést változatlanul a vízhiány fogja korlátozni.

Ez ellen elvileg lehetne úgy védekezni, hogy az olajvagyonukból jelentős, szántóföldi művelésre alkalmas területeket vásárolnak, például Afrikában, Közép-Ázsiában vagy Délkelet-Ázsiában, ezek a befektetések azonban politikailag kockázatossá válhatnak minden alkalommal, amikor élelmiszer-válság alakul ki a világon. A GCC-térség további fejlődésének zálogát képezi, hogy a jelenlegi, alacsony hozzáadott érték és csekély foglalkoztatási lehetőség melletti nyersolaj-eladásokról miként tudnak átállni a feldolgozott teremékek értékesítésére. Ezért jelentős olajvegyészeti, műanyagipari és fémipari kapacitásokat kell kialakítani. A szerkezetváltás során a piacaik földrajzi szerkezetét is módosítani kell: a fejlett ipari államok helyett a feltörekvő térségek kiszolgálására kel berendezkedniük. Általános érvényű folyamatként várható a térség gazdaságainak egymás közötti, előrehaladó integrálódása, ennek részeként elképzelhető, hogy valutáris unió jön létre, egyetlen központi bankkal.

Az esetleg bevezetendő egységes valuta várhatóan egy valutakosárral szemben lesz meghatározva, ezzel együtt lazul a dollárhoz való kötöttség. A folyamat egységes politikai akaratot tételez fel, bár szorosabb politikai integráció – főleg a fokozott biztonsági együttműködés formájában – bizonytalannak látszik.