BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az eddig ismertnél is keményebb lehet a Bajnai-csomag

Az EU-IMF-megállapodás betartása miatt az eddig ismert kemény kiadáslefaragási lépéssorozaton felül újabb intézkedésekre van szükség, máskülönben a romló gazdasági feltételek miatt nem lehet 3 százalék alatt tartani az idei költségvetési hiányt - ez világlik ki abból az Index birtokába került dokumentumból, amely a Bajnai-kabinet újabb intézkedésterveit sorolja fel.

 A javarészt bevételnövelésből, kisebb részben további kiadásvágásból álló legújabb pakk 140-160 milliárd forintos szigorítást takar. Az év első napjaiban a kormány már elrendelt egy közel 50 milliárd forintos zárolást a minisztériumi pénzekből, ezt követte a február közepén ismertetett döntés, mely alapján nullszaldós adóátrendezés mellé egy durván 200 milliárd forintos kiadásvágást rendelt a Gyurcsány-kabinet. Ezután két hete már az új miniszterelnök, Bajnai Gordon irányzott előre idén további körülbelül 150 milliárd forintos kiadásvágást.

A mai napon első ülését tartó új kormány legfrissebb tervéből azonban egyértelműen kiderül, hogy mindez együtt sem elég ahhoz, hogy idén az IMF-EU-megállapodásban foglaltakat betartva 3 százalék alatt tartsuk a GDP-arányos költségvetési hiányt: ehhez további, 140-160 milliárd forintra rúgó szigorításokra van szükség - írja az Index.

25 százalékos áfa

A 140-160 milliárd forintos, idei negyedik kiigazítás nem kizárólag kiadásvágás, épp ellenkezőleg: a költségek lefaragása a negyedik pakk kisebb részét teszi ki, az összekalapozandó összeg nagyobb részét magasabb adóbevételekből teremtené elő az új kormány. Így nem 23 százalékra vinnék fel a normál, 20 százalékos áfakulcsot júliustól, ahogyan azt a parlament előtt heverő adócsomag előirányozza, hanem 25 százalékra. Igaz, behoznának egy 15 százalékos kulcsot is, amely alá a távhő, a kenyér és pékáruk, valamint a tej és tejtermékek tartoznának. (Az 5 százalékos, alsó kedvezményes kulcs maradna, abba jelenleg a könyvek, gyógyszerek, napilapok tartoznak.) Összességében a 25 és 15 százalékos áfaváltozat pár tízmilliárd pluszbevételt jelent a büdzsé szempontjából a jelenleg még hivatalos 23 százalékos forgatókönyvhöz képest.

Az szja maradna

Bajnaiék nem változtatnának a parlamenti tárgyalás alatt levő adócsomag személyijövedelemadó- és járulékrészén. Így az év elejéig visszamenőleg 1,7-ről évi 1,9 millió forintra emelnék az alsó, 18 százalékos szja-sávhatárt, és júliustól 5 százalékponttal vágnák vissza a munkáltatók által fizetendő járulékot a minimálbér duplájáig.

Engedélyezhetik a magánnyugdíjpénztárakból való visszalépést

A bevételi oldalon még egy intézkedés segítene. A kormány fontolóra veheti, hogy megengedné a magánnyugdíjpénztárakból való visszalépést az állami nyugdíjrendszerbe bizonyos korhatár felett. Hogy mennyit jelentene ez idén a költségvetésnek, nehéz megbecsülni, de a dokumentum szerint 20 milliárd forintnyi bevételre ebből is szert tehetne az államkassza. Jövőre még nagyobb a pluszbevétellel, akár 70 milliárd forinttal is gazdagodhatna a büdzsé azzal, hogy a magánnyugdíjpénztári tagok egy része a pénztárból kilép és csak az állami pillérbe fizet, oda viszont így több járulékot. A költségvetési lyuk idei foltozása kisebb részben persze kiadásvisszafogásra is támaszkodik. Így a munkaerőpiaci, illetve a kutatási és technológiai alap kifizetéseit összesen 15-20 milliárddal nyesnék vissza.

Marad a magánszemélyek különadója

A dokumentum szerint mégsem szűnne meg jövőre a magánszemélyek évi 30 milliárd forintot jelentő különadója, a szolidaritási adóként elhíresült sarcot csak 2011-ben törölnék el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.