BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adócsomag: merész a terv, de felemás a kép

Felemás képet mutatnak a jövő évi adómódosítások, bár az igaz, hogy a napokban megismert javaslatok mindenképpen az utóbbi évek legmerészebb közteher-átalakításának nevezhetők. Már amennyiben a tervek valóra is válnak, és nem jutnak a korábbi adóreformok sorsára.

A kormány mostani csomagjának „zászlóshajója” mindenképpen a személyi jövedelemadózás átalakítása, ahol a sávhatáremelés és adókulcscsökkentés hatására – még a „cseh modell” szerinti bruttósítás ellenére is, amely egyébként feleslegesen bonyolítja a rendszert – jelentős megtakarítás ígérkezik. Havi 250–300 ezer forintos bruttó kereset mellett az adóteher-csökkenés eléri, néhol meg is haladja a 16 ezer forintot. Ha másfélszeres nyereségről nem is beszélhetünk, az igaz, hogy az éves megtakarítás ezen a szinten eléri az egyhavi nettó kereset értékét.

Az szja átalakítása annyiból mindenképpen jó irányba mutat, hogy a minimálbér kétszereséig csak szerény, maximum kétezer forintos növekmény mutatkozik, ami a valós jövedelem bejelentésére ösztökélheti azokat, akik eddig ezt nem tették meg. Az pedig a szolidaritás elvével magyarázható, hogy az adóteher-csökkenés havi bruttó félmillió forintos jövedelem felett erősen megfogyatkozik, másfél millió forintos bruttótól pedig egyenesen adóteher-növekedésről beszélhetünk.



Ezeket a megtakarításokat sok esetben mérsékelheti, hogy kettő kivételével megszűnnek az adókedvezmények, ez több százezer adózót érint. Ez a lépés még mindig indokolható az egyszerűsítés szándékával, az azonban nehezen minősíthető előrelépésnek, amit a béren kívüli juttatások terén tervez a kormány. Hogy mi szükség van a rendszer túlbonyolítására a kétféle köztehermérték bevezetésével, nem tudni, ahogy azt sem, hogy megéri-e néhány tíz milliárd forintos költségvetési bevétel reményében harmadára visszaszorítani a cafeteriaelemek és az erre épülő ágazatok forgalmát. A válasz – figyelembe véve a veszélybe kerülő munkahelyek és az elmaradó kifizetések mértékét – nagy valószínűséggel nemleges, bár a rendszer számos elemét jogos bírálat éri.



Átalakul a vállalkozások adó- és járulékterhelése is, ám hogy előnyösen-e, arról nehéz általános érvényű kijelentéseket tenni. A járulékteher csökkentésének, valamint négy kisebb járulékfajta kivezetésének hála a bérköltség jelentősen csökken, a társasági adózásban azonban – a korrekciós lehetőségek szűkülésével – nemcsak az adóalap emelkedik, hanem az adókulcs is: 16-ról 19 százalékra. Igaz, megszűnik a társas vállalkozások különadója. A társaságok adóterhelése tehát nem csökken, sőt, néhol valamelyest nőhet is, a járulékteher azonban mindenképpen alacsonyabb lesz, e két változás egyenlege tehát jó eséllyel pozitív lehet. Ami a bérköltség csökkenését illeti: a minimálbér körül havi 5700 forint a megtakarítás a jelenlegi – vagyis 2009. első félévi – terheléshez képest, a minimálbér kétszeresénél ez az összeg megközelíti a havi tízezer forintot, félmilliós bruttónál 26 ezer, egymillió forintos jövedelem mellett pedig 52 ezer forinttal csökken a terhelés. Jó hír az is, hogy a kormány könnyítéseket vezet be a fejlesztési adókedvezmény, a fejlesztési tartalék és a veszteségelhatárolás terén. Az iparűzési adó APEH alá rendelése azonban arra utal: a cégeknek még jó darabig együtt kell élni a sokat bírált adónemmel. Köztudott, hogy a pénzügyminiszter az eva megszüntetésére törekszik, ennek jegyében jövőre – az áfaemelésnek köszönhető idei javulás után – ismét veszít versenyképességéből ez az adónem, kulcsa ugyanis 25-ről 30 százalékra nő.

Az áfa megemelése mindenkit, a 30 millió forint feletti lakások és házak utáni adókivetés pedig a módosabbakat érinti – éppen azokat, akiknél megtakarítás mutatkozik az szja terén, így az ingatlanadó el is viszi e pozitívum egy részét. Egy 35 millió forintos ház esetében havi
10 200 forint lesz az új adóteher, ez éppen a havi bruttó 180 ezer forintos bér mellett mutatkozó megtakarításnak felel meg.

Összességében tehát egy sok elemében előremutató csomagot ismerhettünk meg, de egy magát szakértőinek nevező kormánytól azért ennél több lenne elvárható.

A szerző a Világgazdaság munkatársa

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.