Róna: a pénzügyi szféra állami tőkéből és garanciából él
A fejlett országok és Kína masszív intervenciójának köszönhetően életben maradt a rendszer. A pénzügyi szféra, miután elveszítette tőkéje kétharmadát, az állami tőkéből és garanciából él. Nem képes azonban a reálszférát megfelelő tőkével ellátni, a jelenlegi ellátottság nem elégséges a fellendüléshez. Már elkerülhetetlen, hogy a munkanélküliség 10 százalék fölé emelkedjen az OECD-országokban, és javulás csak lassan fog bekövetkezni.
A hagyományos, államhatáron belül megfogalmazott szabályozó rendszer elégtelennek bizonyult annak a globális pénzügyi rendszer szabályozására, amely az elmúlt 20-25 évben kialakult. Mára az az igény fogalmazódott meg, hogy a szabályozást vigyük nemzetközi szintre, de ezt a szuverén államok nem igazán akarják, mert nem akarnak lemondani hatáskörükről. Amíg nem rendeződik a helyzet, addig a pénzintézetek nem is akarnak kihelyezni, mert nem tudják, mibe fektetik a pénzüket. Ezt a helyzetet nem lehet sokáig elhúzni, a világgazdaság növekedése múlik a megoldáson. A Kína vezérelte növekedés bár soha nem látott mértékű az elmúlt húsz évet tekintve mégis kevés ehhez.
A közgazdászok vagy rosszul mérték fel a folyamatokat, vagy a piacok egyensúlyi állapot felé tendálása, mint alapfeltevés, nem tartható. A GDP- és termeléscentrikus megközelítés csalóka képet adott a gazdaságról. Ez nem teszi lehetővé a termékek hozzáférhetőségének mérését, miközben a világgazdaság termelőkapacitása mára meghaladott minden tárgyi igényt. Az elmúlt harminc év az egyenlőtlenség rohamos növekedését hozta. Erre jó példa, hogy a három leggazdagabb ember vagyona meghaladja a 48 legszegényebb ország GDP-jét. Mindez nem biztosítja a fenntartató fejlődés feltételeit.
A fentiek miatt jelent meg az igény, hogy a termelés helyett a jólét kerüljön a közgazdaságtan középpontjába. Ezt célozza Nicolas Sarkozy francia elnök kezdeményezése is, amelynek keretében Nobel díjas közgazdászokat – köztük Joseph Stiglitzet és Amartya Sent kért fel egy új mutatószám kidolgozására. De a piacok önszabályozó képességét tagadó vonulat is megerősödni látszik a közgazdaságtanban. Már negyven éve, hogy ilyen szemléletű írásával Gunnar Myrdalék megfogalmazták a kummunlatív egyensúlytalanság elméletét, amely szerint állami beavatkozás hiánya bizonyos esetekben összeomlást eredményezhet.
A siralmas magyar gazdasági és társadalmi helyzet azonban nem ezekre a tényezőkre vezethető vissza, hanem alapvetően elhibázott gazdaságpolitikai stratégiára vezethető vissza. Már az Antal-kormány idején lefektetett, a külföldi tőkére alapozott felzárkózási stratégiánk egy ideig úgy tűnt, hogy valóban a felzárkózáshoz vezet, voltak is erre nemzetközi példák. 2003-2004-re a gazdaságnak azonban már jelentős keresletélénkítésre volt szüksége, hogy tudja tartani a 3,5-4 százalékos növekedési ütemet, a politikai erők a magas állami újraelosztást nevezték meg fő problémaként. Mi csak a termelési láncnak egy kis részét birtokoljuk, a bérmunkán kívül nem adunk hozzá mást a termelési folyamathoz. Az exportvezérelt felzárkózási modell azonban nem lehet sikeres, ha a külkereskedelmi mérleg egyenlege nem haladja meg a külföldiek tulajdonosi jövedelmét. Így ez a modell sosem lesz önfinanszírozó, a hiány eladósodáshoz, és az állóeszköz-felhalmozás elsorvadásához vezet. 2002 és 2008 között a külkereskedelmi mérleg hiánya és a külföldiek repatriált jövedelme összesen meghaladta a 45 milliárd eurót, öt év alatt egyébként a kivont jövedelem a duplájára nőtt.
Utóbbit még a 2009 első felében kialakult külkereskedelmi szufficit sem tudja fedezni, ez a magyar gazdaság legfőbb gondja.
A forintárfolyam bekerült egy csapdába. Az elmúlt hat év kummulatív inflációja 28 százalékkal haladta meg az eurózónáét, holott az árfolyam ugyanazon a szinten mozog. Ha ezt nem sikerül kitermelni a termelékenységbővüléssel, akkor versenyhátrányba kerülünk. Ugyanakkor a leértékelés a devizahitelek állományát is kezelni, védenie kell a Magyar Nemzeti Banknak – összegezte Róna Péter.
Kérdésre válaszolva kifejtette: ha a Nemzeti Bank le tudja vinni a következő néhány hónapban az alapkamatot 6-5,5 százalékra úgy, hogy ne boruljon a forint árfolyama, akkor át lehet majd térni a forinthitelekre. Az elmúlt öt évben a magyar bankok az európai átlagnál másfélszer magasabb jövedelmezőséget mutattak. Ezt a helyzetet a devizahitelezés és az egyoldalú szerződésmódosítás tette lehetővé, nyilvánvalóan nem szeretnének változtatni a helyzeten.
A foglalkoztatási és társadalmi válság elkerülése során a kulcsképesség, avagy a komparatív előnyök azonosítása. Ha sikeres akarok lenni, akkor azt kell csinálnom, amiben legalább olyan jó vagyok, mint bárki más. Ezt pedig fejleszteni kell, hogy növelhessük az előnyünket. A magyar gazdaság jelenleg nem épül a magyar társadalom és történelem hagyományaira, hanem kizárólag a külföldi tőke igényeit elégíti ki. Nálunk a meghatározó tényezők a föld és a víz voltak. Lehetnénk a világ első számú gyógyvíz-nagyhatalma. A helyzet pontos és őszinte felmérése az első lépés, de ebben mi magyarok nem vagyunk jók. Amíg a probléma nincs beazonosítva, addig hamis válaszokat adunk arra. Emellett arra kell törekednünk, hogy ne legyen adósságunk, mert a pénzügyi rendszer megbízhatatlan.
A cikk folytatódik! Lapozzon!
Erős, aktív, ugyanakkor korlátozott és intelligens államra van szükség – fejtette ki Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke a Világgazdaság Mercedes-fórum rendezvényén. Az állam feladatai, felelőssége nem tisztázott. Az általunk adott válasz az állam méretének lecsökkentése volt, aminek egyik eredménye, hogy korrupció és alacsony hatékonyság jellemzi a mindennapos működést is. A jóléti- és közszolgáltatások kiszervezése azt eredményezte, hogy az állam kivonult a társadalmi reprodukciós alrendszerek működtetéséből.
Az állam működési funkciói az igazgatás, külügyek, jogbiztonság, igazságszolgáltatás. A jóléti funkciók egy részét is ugyanígy biztosítania kell, de itt már vannak alap- és extra feladatok. Bizonyos döntéseket nem engedhet ki a kezéből az állam, mert nem teheti meg az állampolgáraival szemben. A szuperkapitalizmus válságát jelzi, hogy korporatív érdekek rátekeredtek az államra, így lassan megbénították annak működését. Ezt mutatja a válság is, hogy a legalapvetőbb szabályozási feladatot sem tudta ellátni az állam.
A mostani válság is világossá tette, hogy a nemzetállamokra szükség van, ezt a mostani helyzet kezelése is mutatja. A jó kormányzás elmélete mellett felmerült a jó kormányzat elmélete is, amely azt vallja, hogy szükség van az állami szerepvállalásra bizonyos esetekben. Meg kell azonban találni az arany középutat, nem eshetünk át a ló túloldalára. A piaci alapokra helyezett kormányzás látványosan kudarcot vallott, mert a kiszervezett tevékenységekért senki sem felelős igazán.
Az intelligens állam képes összhangot találni a különböző érdekek között. Az ugyanakkor nem működik, hogy az állam betartsa a normákat. Egyébként a vállalkozások is arra szocializálódnak, hogy elkerüljék az adófizetést, ugyanígy a közbeszerzések is a korrupció melegágyát jelentik. A kormányzást az államnak kell végezni, nem a piacnak, fontos a bürokrácia újrafelfedezése. Most csak azt látjuk, hogy packázik velünk, nem jól működik.
A funkcióiban leépített állam azonban továbbra is mindenható szerepkörben láttatja magát: mindezt a számon kérhetőség hiánya teszi lehetővé számára. A szolidaritás és a méltányosság elve sérül a társadalomban és a két részre szakadt vállalati szektorban is. Alapvető gondja az állami működésnek, hogy hiányzik a politikai hitelesség és konszenzus, tehát az állam funkcionális válságba jutott, a normativitás szétesett.
Az állam folyamatosan a fiskális és szociális krízishelyzetek szorításában van. A reformkísérletek ezért a működési zavarok, a rossz kormányzás eredményeinek kiküszöbölésére szorítkoznak. Az összetett problémákra születő megoldások így egydimenziósak, csak a közgazdasági megközelítésből születnek.
Paradigmaváltásra van szükség, össze kell hangolni a társadalmi igényeket és az erőforrásokat. A piac, az állam és a családok együttműködésére, egyensúlyára kell törekedni, új közteherviselésre, a generációk közötti szerződés újraírására van szükség. Képességerősítő kormányzati filozófia és átfogó kormányzati és közigazgatási reform szükséges, amely érinti a választási rendszert is. Húsz évvel a rendszerváltás után recseg ropog az alkotmányos keret, amit a kerekasztal hozott létre.
Az új generáció is nehezen birkózik meg azzal, hogy a keretet a régi garnitúra és az újak kompromisszuma határozza meg. Ez egy szűk elit kompromisszuma volt. Úgy tűnt, hogy egyensúlyban lesz a pártrendszer. A miniszterelnöki szerep megerősödése – amit üdvözlendőnek tart – mégis azt idézte elő nálunk, hogy a virtuális valóság nyert teret. A közigazgatásban ki lehetett volna alakítani kevésbé átpolitizált rendszert. Ennek nyomán mindenhol széterodálódott struktúrákkal szembesülünk.
Közép-Kelet Európában nálunk volt a legstabilabb a politikai rendszer, az adott kormányok mindvégig kihúzták a ciklusuk végéig, akármi is történjen. A parlament létszámának csökkentése elkerülhetetlen. Ha nem tudunk egymillió munkahelyet teremteni, akkor nem tudunk felemelkedni. Úgy látszik, ehhez külső forrásokra nem számíthatunk, magunknak kell ennek feltételeit megteremteni. Egyetlen kormányzati erő nem lesz képes ezt véghezvinni, ezért széles társadalmi megegyezésre van szükség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.