Megállíthatatlan eladósodás

A szerzők szerint ugyanis miközben a pénzügyi mentőcsomagok eddig a fejlett országok GDP-jének 13,2 százalékát tették ki, és a kiadások nagy részét a kormányok alighanem képesek lesznek visszaszerezni, a költségvetési egyenlegek a mentőcsomagokat nem számolva is a GDP 20-30 százalékát jelentő mértékben romlottak mindössze három év alatt. A puszta számoknál is aggasztóbb azonban, hogy a kialakult deficitek jórészt szerkezeti, nem pedig ciklikus jellegűek, vagyis azok a fellendülés beindulásával sem fognak eltűnni.

A mostani válság a BIS szerint nem a kríziseknél megszokott módon hat a fejlett országok költségvetési hiányára és államadósságára. Mivel a növekedési ütem és a foglalkoztatás várhatóan nem tér vissza a válságot megelőző szintre, a munkanélküli-segélyekre és állami beruházásokra még hosszú ideig sokat kell költeni, miközben az adóbevételek tartósan elmaradnak a korábbiaktól. A tapasztalat ráadásul azt mutatja, hogy minél hoszszabb ideig lesznek munka nélkül vagy alulfoglalkoztatva a háztartások és a cégek, illetve minél hosszabb ideig sújtja őket hitelszűke, annál nagyobb lesz a feketegazdaság.
A helyzetet tovább rontja, hogy a válság miatt akkor vált expanzívvá a fiskális politika, amikor egyre nőnek a fejlett országok jórészt fedezet nélküli, a lakosság elöregedésével kapcsolatos kiadásai. Az idősek aránya a munkaképes korúakhoz képest azokban az országokban nő a leggyorsabban, amelyeknek amúgy is rossz eladósodottsági mutatói vannak: Japánban, Spanyol-, Olasz- és Görögországban.
Nem sok jóval kecsegtet a reálkamatlábak és a reál GDP-növekedés közötti viszony várható alakulása sem, amely pedig meghatározó az adósságpályára nézve: ha a reálkamatlábak a magasabbak, akkor megfelelően nagy elsődleges (vagyis kamatfizetések előtti) költségvetési többlet szükséges az adósság kordában tartására. A reálkamatlábak ugyan a 90-es évek vége óta folyamatosan estek a fejlett országokban, és a válságra adott monetáris politikai válaszok nyomán több országban zéró körüli szintet értek el, ez a helyzet azonban gyorsan megváltozik. A BIS úgy számol, hogy a jelenlegi fiskális politika a vizsgált országok egyikében sem fenntartható.
A költségvetési politika megváltoztatása vagy a lakosság elöregedéséhez kapcsolódó kiadások lefaragása nélkül az elsődleges deficit/GDP arány 2020-ra Írországban 13 százalékra, Japánban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban 8-10, Ausztriában, Belgiumban, Német-, Görögországban, Hollandiában és Portugáliában pedig 3-7 százalékra emelkedne. Ennél is riasztóbb azonban az államadósság várható alakulása: az GDP-arányosan meghaladná a 300 százalékot Japánban, a 200 százalékot Nagy-Britanniában, illetve a 150 százalékot Belgiumban, Francia-, Ír-, Görög-, Olaszországban és az Egyesült Államokban.
A BIS ráadásul úgy számol, hogy a fejlett országokban jelenleg napirenden lévő deficitlefaragási tervek megvalósítása sem lenne elegendő az eladósodás kordában tartására. Erre csak akkor lenne esély, ha a fiskális kiigazítást az elöregedéshez kapcsolódó kiadások befagyasztásával egészítenék ki. Ha ez utóbbit a 2011-re várt szinten tennék meg, akkor az adósságráta csökkenni kezdene Ausztriában, Németországban és Hollandiában, máshol pedig a növekedés jelentős lassulását eredményezné. Francia-, Írországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban azonban még egy ilyen drákói intézkedés sem lenne elegendő.