A választók nem adnak felhatalmazást további megszorításokra

„Lassan vége a selejtezőnek, kezdődnek a döntők” – kezdte előadását Tölgyessy Péter politikai elemző, utalva az ajánlószelvények közelgő leadási határidejére. Az alkotmányjogász szerint ahhoz nem fér kétség, hogy az áprilisi választásokon a Fidesz be fogja söpörni az egyéni mandátumok többségét, az azonban kérdéses, hogy mekkora lesz a győzelem. A kutatások kimutatják ugyan a kétharmados Fidesz-többség esélyét, de „a magyar választónak száz éves tapasztalata van arra nézve, hogy hogyan kell eltűntetni a véleményét”. Érdekességként tette hozzá, hogy az MSZP politikája – „szavazz az MSZP-re, hogy elkerüld a Fidesz 2/3-ot” – éppen a jelentős kormánypárti többséget segíti elő, mert minél kevesebb párt jut be, annál kevesebb szavazat is elegendő a győztes túlnyeréséhez. A kutatások nem kezelik ráadásul a jelölti és pártszimpátia megosztását sem, márpedig 4-600 ezer Fidesz szavazó is X-elhet Fidesz-Jobbik kombinációra áprilisban.

A pártkampányokat elemezve elmondta, hogy a legérdekesebb folyamatok a politikai szélen, illetve a kispártok világában zajlanak, „biztosan évekig jönnek majd külföldről elemezni a világviszonylatban is páratlan Jobbik-jelenséget”. A szélsőjobboldali párt történetével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalom milyen széles rétegeiben sikerült társadalmi támogatottságot felmutatnia. A budai zöldövezetek hagyományosan jobboldali világán túl a gazdaságilag sikeres, korábban liberális fellegvárnak is elkönyvelt Nyugat-Magyarországon, és a súlyosan elmaradott észak-keleten is. Ez leginkább annak a súlyos kiábrándultságnak köszönhető, amely a választókban az elmúlt húsz évvel kapcsolatban él. Tölgyessy a nyugat-európai mintáktól eltérően a jobboldali erő tartós fennmaradásával számol, olyan nagymértékű a rendszerellenesség a magyar társadalomban, hogy ma az MSZP-t  többen tartják szélsőségesnek, mint a Jobbikot.

Az MDF kapcsán arra hívta fel a figyelmet az elemző, hogy hatalmas ellentét feszül a párt hagyományai, régi tagsága és az általa felvállalt új politikai irány között. Tölgyessy szerint a párt olyan, amilyennek a politológusok pozícionálják: korábban azt tanácsolhatták Dávid Ibolyának, hogy legyen a magyar Margaret Thatcher, ma pedig, hogy nyomuljon be az MSZP által elhagyott politikai térbe – az MSZP ugyanis a kampány során felhagyott a reformpolitizálással, és visszatért régi baloldali bázisához. Az elemző szerint, ha valaki vállalkozásként képzeli el a politikát, akkor ez jó választás, mert 15% szavazót biztosan talál itt, de ez ütközik a párt hagyományaival, és ebből súlyos konfliktusaik vannak.

Ugyanígy hitelességi problémát támaszt a párt kampányában a „bokrosizmus” jelensége: a miniszterelnök-jelölt köré épített legenda, mítosz azt sugallja, hogy „felülről képes boldogítani”, nyugatosítani az országot, ez azonban intenzív nemzeti tagadó választ szülhet – ez a „köztes Európa” régi problémája.

Az LMP kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy erre az egyébként az önszerveződés terén hihetetlen eredményeket felmutató posztmodern pártra elviekben nem biztos, hogy lenne kereslet a hazai politikai palettán, de olyan sokan keresik a pártjukat, hogy ez akár még komoly meglepetéseket okozhat.

A szocialisták legnagyobb hibájának azt rótta fel az elemző, hogy a megújulás helyett mindig a hatalmat választották, abban azonban a baloldali értelmiség is hibás, hogy Orbán Viktor és a Fidesz démonizálásával a politikában természetes váltógazdálkodás ellen érvelt évekig. Az MSZP elhibázott káderpolitikája sem engedte, hogy új, hiteles vezetők termelődjenek ki, ez vezetett oda, hogy például a beszámolók szerint Hagyó Miklós „mikszáthi eszközökkel” irányíthatta például a fővárost. Az elemző szerint azonban éppen a Fideszre nézve katasztrófa volna, ha hosszú időre eltűnne az MSZP a magyar politikai palettáról, hiszen az egész mai Fidesz logikája az anti-MSZP politikára épül.

Tölgyessy Péter nem osztotta Oszkó Péter véleményét a következő kormánynak átadott örökséggel kapcsolatban. „Hihetetlen nehéz döntések várnak a következő kormányra, nem tudni, hogy meghozza-e” – utalt a jövőre az alkotmányjogász. Soha nem látott mennyiségű jobboldali szimbolikus politika vár ránk, mert ezzel lehet kompenzálni a gazdasági sikereket és a súlyos döntéseket. A Fidesz nemcsak azért nem mond konkrétumokat, mert jelen helyzetben kommunikációs szempontból nem tanácsos, hanem mert nem is döntött még számos kérdésben. Tölgyessy szerint teljesítési politikát folytat majd az ország, „az új kormány nem fog fityiszt mutatni a Valutaalapnak, az EU-nak”.

„3 millió választót kívánja, hogy mindent máshogy tegyenek, mint a Bajnai-kormány, és ez óriási terhet jelent” – fogalmazott Tölgyessy. Hihetetlen várakozások fűződnek Orbán Viktorhoz, de képtelenség nagyobb áldozatok nélkül elkezdeni a kormányzást. A Fidesz problémája, hogy 8 évig tartotta fenn azt a narratívát, hogy a baloldal felelős mindenért, és csak 8 hete mondja, hogy nehéz lesz.

Tamás Pál szerint az a Közép-Kelet-Európában is páratlan kép, hogy a magyarok a közéletet háborúnak élik meg, az értelmiségnek köszönhető. A magyar ideológiai megosztottság a nyugatinál vagy akár a Visegrádi országokban mértnél is sokkal mélyebb: intellektuálisan a 17. századi vallásháborúk környékén volt ennyire mély a szembenállás. Míg azonban a klasszikus polgárháborút abba lehet hagyni az érdekkülönbség megszűnésével, a vallásháborút nem – véli a szociológus. 

 
Tamás szerint a közélet megosztottsága abból táplálkozik, hogy az értelmiség jelentős része – a képzési struktúra hiányosságai miatt – kizárólag állami munkát kaphat, ezért értelmiségi csoportok, „törzsek” alakulnak a szűkös munkahelyek megszerzésére. Ez a harc kizárólagos, ezért a „vagy mi zsákmányolunk, vagy ők” diskurzust gerjeszti. A szociológus szerint az általuk sugallt végletes szembenállás, a kormányváltásokhoz kötődő apokaliptikus víziók miatt érzékelik a polgárok, hogy éles a szembenállás a táborok között.

A kutató rámutatott, hogy az elmúlt húsz évben az egyes ellentétpárok intenzitását vizsgálva megdöbbentő számokat találunk. Míg 1990-96-ig kizárólag a szegény-gazdag ellentét felerősödését érzékelték a válaszadók, addig ’98-ra a roma-nem roma fogalompár is bejött a képbe, illetve 2010-re a baloldal-jobboldal, és a kormány-ellenzék párok is megelőzték a szegénység dimenziót. Eközben a társadalom elégedetlensége csökkent: 20 év alatt kétharmadról egyötödre csökkent a magukat vesztesnek tartók aránya.

A magyar bal-jobb tengely nem hasonlít a nyugat-európaihoz. Ott a választók jelentős része bal- vagy jobbközépre pozícionálja magát. Itthon azonban évről-évre nő a magát radikálisan jobbra soroló választók száma. Ma 35% azok aránya, akik a szélsőjobboldali skála szélső két értékét foglalják el, és 20%, aki kimondottan szélsőjobbos. Nemcsak a Fidesz szimpatizánsokról morzsolódott azonban le a szélsőjobboldal, hanem MSZP-sek, és eddig politikai nézettel nem rendelkezők is csatlakoznak a táborukhoz, például nők és fiatalok is. Ez az új, érzelmes politizálás következménye: korábban férfinyelv volt a politika nyelve, ma már nőiesebb, míg nyugaton a szélsőjobb ma is férfidolog.

A kutató szerint figyelmeztető, hogy a magyar lakosság fele többé-kevésbé (egyharmada teljesen) egyetért azzal, hogy elég lenne egyetlen párt Magyarországon. Ezek a vélemények a Fidesz és a Jobbik táborában vannak többségben. A lakosság 73%-a nagymértékben (közel fele teljesen) egyetért azzal, hogy egy vezérre van szükség, aki határozott kézzel kormányoz. E tekintetben azonban alig van különbség az MSZP, a Fidesz vagy akár a Jobbik szavazói között. A romaellenesség terén sem rajzolható ki éles határ a jelentős politikai erők táborában, azonban az antiszemitizmus terén igen. A magyar társadalom egyharmada aktívan antiszemita, míg egyötöde az antiszemitizmust harcosan elítélő, azonban a zsidósággal szemben kritikát megfogalmazó válaszadók a legfrissebb kutatások szerint inkább a jobboldali pártok szimpatizánsai közül kerülnek ki.