BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új költségvetés kell a gazdaságnak?

Továbbra is lassú kilábalásra számít a gazdasági válságból Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. A szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, csak a következő költségvetéssel tud majd érdemben változtatni a gazdaságpolitika jelenlegi pályáján az új kormány.

Talán túlvagyunk a válság nehezén, de egy hosszú és lassú kilábalásra kell számítani Magyarországon és a világon, mert nem lehet megnevezni egy keresleti forrást, amely motorja lehetne a kilábalásnak – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Karvalits Ferenc hozzátette: vannak országok, ahol a visszaesés nem volt drasztikus, és a nemzetközi pénzügyi válság hatásai kevésbé voltak drámaiak (ilyen Kína, India és egyes dél-amerikai államok), míg a világgazdaság korábbi fő motorját, a fejlett világot jelentős mértében megrendítette a krízis - éppen ezért itt lassú és fokozatos a kilábalás.

Karvalits Ferenc, a forint-euró árfolyamról úgy vélekedik, hogy csak egy hosszú távú új egyensúly esetén alakul ki az az árfolyamtartomány, amely egy fenntartható fejlődéshez, egy kiegyensúlyozott pályához szükséges.

A kis, nyitott gazdaságok számára az eurózónához való csatlakozás nagy biztonságot és stabilitást jelent, éppen ezért Magyarországnak minél hamarabb be kell vezetnie a közös európai pénznemet.

A jegybank alelnöke szerint érdemi lépéseket a gazdaságot illetően az új kabinet a következő költségvetés megfogalmazásakor lesz képes megtenni, akkor tudja majd elmozdítani a gazdaság pályáját.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.