BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több száz milliárd forintnyi EU-pénzt visszavehet a kormány

A kormány július 21-én dönt a 700 beruházás felülvizsgálata során "fennakadt" kiemelt és nagyprojektek sorsáról - jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter egy vállalatvezetői fórumon.

A döntéssel több száz milliárd forintnyi EU-pénz szabadulhat fel, a miniszter szerint támogatásvisszavonás vagy támogató döntésfelülvizsgálat révén.

Összességében a gazdaság és az államháztartás súlyos helyzetével, a rendkívüli méretű válság kezelésével indokolta Fellegi Tamás a kormány egymást követő, nagy figyelmet kiváltó lépéseit.

A Joint Venture Szövetség és több társszervezet tegnapi vállalatvezetői fórumán az új kormány egyik legbefolyásosabb tagja nyilvánvalóvá tette, hogy bár nem törekszenek állam vezérelt gazdaság kialakítására az Európa egyes országaiban megvalósuló példátlan állami beavatkozás mintájára, megítélésük szerint csak nagyobb állami beavatkozással tudják megteremteni a kiszámíthatóságot és a stabilitást Magyarországon.

A kormány eddigi intézkedései közül a miniszter kiemelte a bankadót, amely szerinte egyszerre szolgálja az államháztartási hiány csökkentését, a strukturális reformok elindítását és a hazai pénzügyi rendszerben meglévő veszélyek kezelését. Ezt a pédát már több európai ország követni kívánja - jegyezte meg. Másik magyar példaként a gázármoratóriumot említette, amelyhez hasonlót immár Franciaországban is bevezetnek.

További részletek a pénteki Világgazdaságban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.