BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pályázati csúcsév lesz a jövő esztendő

Jövőre az eddig megszokottnál jóval több uniós finanszírozású pályázatot szeretne megjelentetni a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), majd a pályázatok száma 2013-ig fokozatosan csökkenne

Jövőre az eddig megszokottnál jóval több uniós finanszírozású pályázatot szeretne megjelentetni a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), majd a pályázatok száma 2013-ig fokozatosan csökkenne – jelentette ki Petykó Zoltán, a NFÜ elnöke tegnap egy fővárosi tájékoztatón. Petykó Zoltán emlékeztetett: hazánk rendelkezésére 2007 és 2013 között mintegy 8000 milliárd forintnyi európai uniós forrás áll, ebből 2010 első fél évéig 4200-4300 milliárd forintot kötöttek le a pályázók – cégek, önkormányzatok – támogatási szerződéssel. Ehhez képest a kifizetések összege jóval ez alatt alakult, és egyelőre csupán 1300 milliárd forint közelében jár – mutatott rá az NFÜ elnöke.

A nemzetközi projektmenedzsment nap kapcsán szervezett sajtótájékoztatón Petykó Zoltán úgy számolt: a következő három év során mintegy 6700 milliárd forintnyi pályázat lesz folyamatban, ám ahhoz, hogy ezt a hatalmas összeget el is lehessen költeni, a projektek alapos és felkészült menedzselésére van szükség.

Ezermilliárdok a kasszában

A kormány nyáron mintegy 740 kiemelt pályázatot vizsgált át, és arra jutott, hogy ezek nagy részét tovább kell vinni, be kell fejezni előrehaladottságuk miatt, a pályázatok jelentős részét pedig átalakítják. Mindezt figyelembe véve a fejlesztési források elérik a 2000 milliárd forintot, ám ezek nem teljesen szabadon felhasználhatók, mivel az átmeneti mentességek kifutásával számos hulladékgazdálkodással, ivóvízzel, szennyvízzel kapcsolatos uniós elvárást kell teljesíteni – emlékeztetett Petykó.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.