BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán Viktor: Mindenkinek viszket a tenyere

Az Európai Uniónak el kell kerülnie, hogy belső vitáiban szembeállítsák a versenyképességet és a szolidaritást, mert akkor az utóbbi veszíteni fog - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben, az Európai Bizottságnak az unió felzárkóztatási politikájáról rendezett konferenciáján.

"Azok az országok és régiók, amelyek részesedtek a kohéziós alapokból, a versenyképességüket tekintve sokat javultak, és a felzárkózásuk is megindult" - emelte ki. Az Európai Bizottság háttéranyaga szerint az EU kohéziós politikája – amely hét év alatt hozzávetőlegesen 350 milliárd eurót mozgósít – 455 nemzeti, illetve regionális program számára biztosít támogatást.

"Soros elnökként éppen az az egyik legnehezebb feladatom, hogy miközben politikákat vitatunk meg, mindez ne vezessen oda, hogy a következő hét év pénzügyi perspektívájáról szóló vita túl hamar megkezdődjön" - mondta a kormányfő. Hozzátette: ugyanakkor ő is érzi, hogy "már mindenkinek viszket a tenyere, és szeretne belevágni ebbe a vitába".

Nem támogatta Orbán Viktor azt a felvetést, hogy a szociális célú uniós pénzeszközök felhasználására a kohéziós alapoktól külön működő alapot hozzanak létre. Ez szerinte "új politikai dimenziót hozna az EU politikai világába", és az "nem az EU versenyképességének javítása felé mutatna".

Andor László, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi összetartozásért felelős biztos pedig úgy fogalmazott: a kohéziós politika jelentős változást tud előidézni a foglalkoztatás, az oktatási lehetőségek és a befogadás terén. Ő is hangoztatta, hogy a politikát "hozzá kell igazítani a jelenlegi helyzethez, ha a válságból kifelé vezető úton az országaink és a polgáraink előtt álló kihívásoknak meg akar felelni".

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.