Simor András a jegybanki forró krumpliról

Immár két éve, hogy csökkenőben van a bankrendszer vállalati hitelállománya. Bár a gazdasági visszaesés, a beruházások elmaradása mindig együtt jár a hitelkereslet mérséklődésével, már a válság időszakában is aggodalomra adott okot, hogy a GDP-arányos hitelállomány a visegrádi országokkal összehasonlítva nálunk esett vissza a legnagyobb mértékben.

Tavaly viszont a gazdaság már növekedésnek indult, a kis- és középvállalatok forgóeszköz-finanszírozási hitelkereslete fokozatosan erősödik és lassan a nagy cégek beruházási hiteligénye is élénkülhet. A hitelkínálat azonban továbbra is szűkül. Ez erősíti annak kockázatát, hogy a bankrendszer nem lesz képes teljesen kielégíteni az élénkülő gazdaság hiteligényét, s így a GDP növekedése sem tud magasabb sebességfokozatba kapcsolni. A fordulathoz a vállalati hitelezés korlátait szükséges lebontani, ehhez azonban a hitelkínálat szűkülésének valós okait kell először meghatározni. Az eredmények azt mutatják, hogy a hazai bankok az elmúlt évek során jelentős mértékben szigorították kondícióikat, azaz szűkítették – a válság hatására amúgy is megcsappant – hitelképes vállalatok körét.

A feszültségek oldódásával a kereskedelmi bankok jelentős likviditási tartalékot halmoztak fel. Ebben az is szerepet játszott, hogy az IMF/EU-hiteleket az állam az MNB-nél forintra váltotta át, majd a forint ellenértéket belföldi állampapírok törlesztésére fordította. Az így megnövekedett forint pénzpiaci likviditás növelte meg a jegybanktól vásárolt kéthetes MNB kötvényállományt. Közkeletű tévhit azonban az, hogy ezen állomány növekedésével a jegybank elvonja a forrásokat a magánszektor elől.

A jegybanki kötvényállomány nagyságát ugyanis rendszerszinten nem változtatja meg, hogy a bankok hiteleznek-e vagy sem. Ez annak köszönhető, hogy a pénz a bankok aktív hitelpiaci magatartása esetén is visszaáramlik a bankrendszerbe, mégpedig ügyfél-betétek formájában. Ez az állomány a bankok egymás közti tranzakcióinak eredményképp végül szintén jegybanki kötvényekben jelenik meg.

Simor András szerint, a bankrendszer jegybanki kötvényállománya tehát egy olyan forró krumpli, amelytől a bankrendszer összessége megszabadulni nem tud, de a hitelezés és a gazdaság is élénkülhetne, ha a bankok és az ügyfelek elég gyorsan dobálnák egymásnak. Nem állja meg a helyét az a vélekedés, amely szerint a jegybanki kötvényállomány akadálya lenne a magánszektor hitelezésének. Sőt, valójában éppen az ellenkezője igaz.

A hitelezési képesség további összetevője a bankok tőkeellátottsága. Tavaly a bankrendszer jövedelmezősége nagyon alacsony szintre csökkent, amiért főként a bankadó és a hitelportfólió gyors romlása okolható. Az alacsony jövedelmezőség a bankok szempontjából két negatív következménnyel jár. Egyrészt, ha alacsony a profit, akkor értelemszerűen nem növekszik érdemben a bankok saját tőkéje, ami kisebb mérlegfőösszeget, alacsonyabb hitelnyújtási lehetőségeket von maga után. Másrészt, ha nincs vagy kevés a profit és megvan a valószínűsége, hogy ez a jövőben így is marad, akkor a bankok tőkevonzó képessége is csökken. A jövedelmezőség mérséklődése miatt a hazai bankrendszer hátrányos helyzetbe került a külföldi anyabanki tőke- és devizaforrások elosztásában, ez pedig kedvezőtlenül hat a hitelezési képességére - írja Simor.

Hiába javult 2009 közepétől a likviditási helyzet, a hitelkínálat továbbra sem élénkült. Ennek legfontosabb oka az, hogy folyamatosan csökkent a bankok kockázatvállalási hajlandósága.

A hazai bankok a válság előtt túl sok, míg most túl kevés kockázatot vállalnak. Bizonytalannak ítélik saját és ügyfeleik üzleti környezetét, jövőbeli kilátásait. Ezt a bizonytalanságot ráadásul felerősítik a különféle szektorális adók, illetve az azok jövőjével kapcsolatos kiszámíthatatlanság. Márpedig a bizonytalanság megöli a kockázatvállalási hajlandóságot. Ez az oka annak, hogy a beinduló gazdasági növekedés ellenére továbbra is alacsony a hitelezési, illetve a kockázatvállalási hajlandóság.

A hitelezési problémák megoldását keresve manapság gyakran elhangzik, hogy az alacsony kamat jó, a magas kamat pedig rossz. Ez a leegyszerűsítő kijelentés azt sugallja, mintha a jegybanki alapkamat gyors csökkentése csodafegyver lenne. Ezt kétségtelenül a forint hitelkamatok csökkenését idézné elő, s ezen keresztül növekedne a hitelek iránti kereslet, fontos azonban azzal is tisztában lenni, hogy ettől még a szűkös hitelkínálat ugyanúgy fennmaradna, s a hitelezés csak kismértékben élénkülhetne.

A kamatcsökkentéssel azok járnának jól, akik idáig is hitelhez jutottak, azaz főként a nagyvállalatok. A kis és közepes cégek közül sokan az említett hitelkínálati korlátok miatt sem magasabb, sem alacsonyabb kamatok mellett nem tudnak hozzáférni a banki hitelekhez. A forinthitelezés területén az hozna érdemi eredményt, ha növekedne a bankok kockázatvállalási hajlandósága, vagyis ha bővítenék az általuk hitelképesnek minősített ügyfélkört és ezzel párhuzamosan csökkentenék a hitelkamatok jegybanki alapkamat feletti összetevőjét, a hitelkockázati felárat - olvasható Simor András írásában.

Hazánkban még uniós összehasonlításban sem fejlett a tőkepiac, a vállalati kötvénypiac szerepe pedig elhanyagolható. A vállalatok hitelhez jutásának megkönnyítésére tehát megoldást az állami garanciaprogramok jelenthetnek. A hitelkínálati korlátok oldásának alapvető útja mégis maga a makrogazdasági stabilitás, a kiszámíthatóság és a hosszú távú növekedési lehetőségek erősítése.”