BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veszélyben a növekedés

Ha az export kifullad, kérdéses, hogy a belső kereslet a helyébe léphet-e. A kiskereskedelem nem talált magára januárig, talán a második fél évben lesz érezhető fordulat.

Alapesetben még 3 százalékos növekedést várnak ez évre az elemzők, de egyre több az elbizonytalanító tényező. A kiskereskedelem nem állt még talpra, januárban is csak stagnált az előző esztendőhöz képest, vagyis még mindig a hat évvel korábbi szinten mozognak az eladások. A kormány gazdaságpolitikájának pedig éppen a belső kereslet áll a középpontjában. A magas nyersanyag- és energiaárak mellett az alacsony költekezési kedv is szerepet játszik a pangásban.

A lakosság még mindig tart a munkanélküliségtől, sőt, egyre rosszabb a hangulat, ez pedig a jövőre nézve sem ígér sok jót. Az adóváltozások eddig nem fejtették ki a hatásukat, csak a megtakarítások növekedtek, ami ugyanakkor egyensúlyi szempontból kedvező hír. Változhat a helyzet, ha kézhez kapják az államhoz visszatérő magán-nyugdíjpénztári tagok a felhalmozott reálhozamot, amely a 300 milliárd forintot is elérheti.

A gazdaságot egyelőre csak az export húzza, és ez az idén még így maradhat, ebből elsősorban az ipari termelők profitálhatnak. A mezőgazdaság is nagyot növekedhet, ha az időjárás legalább átlagos lesz, és így az agrárárak is konszolidálódhatnak. Ellenkező esetben viszont minden bizonnyal újra kell írni a prognózisokat.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.