EU-elnök lenne Tony Blair?

Választott elnöknek kellene vezetnie az Európai Uniót, hogy a szervezet valóban befolyásos szereplő lehessen abban a világban, ahol Kínával és Indiával szemben kell hallatnia hangját – ezt Tony Blair közölte egy tegnap megjelent interjúban. A volt brit miniszterelnök életrajzi könyve, az Utazás újabb kiadását reklámozandó nyilatkozott a The Timesnak. Ebben hangzott el az ominózus mondat, amely valóságos nyilatkozatlavinát indított el a szigetországban.

Hogy mi is a probléma azzal, hogy európai elnököt vizionál a munkáspárti politikus, aki 1997-2007 között állt Nagy-Britannia élén, és mindig is Európa-pártiként ismerték honfitársai? A brit sajtó szerint először is az, hogy honfitársai épphogy a Blair iránt érzett csalódásukkal veszítették el amúgy sem nagy szenvedélyüket az unió iránt. Az euró bevezetésének több híve volt a munkáspárti politikus hatalomra lépésekor, mint távozásakor – jegyzi meg a The Guardian publicistája.

Márpedig Blair most nem csak közös elnököt látna szívesen az unió élén, de ezzel együtt olyan, a szigetország politikai elitje szemében mindig is vörös posztónak számító területeken fűzné szorosabbra a szálakat, mint az adózási, a védelmi, a bevándorlási vagy az energiapolitika, illetve a bűnüldözés. (Nagy-Britannia nem csak az euróövezetnek nem tagja, de kívül maradt a schengeni együttműködésen is, és mindig is legnagyobb ellenzője volt az adóharmonizációnak.)

További probléma az, hogy bármennyire is integrációpárti Blair, ez soha nem akadályozta meg abban, hogy közben „George W. Bush pincsijeként” álljon olyan washingtoni kezdeményezések mellé, mint az iraki háború. A választók nehezen felejtik el a munkáspárti kormányfőnek, hogy 2003-ban brit katonák is harcba indultak Szaddám Huszein rezsimje ellen. Jóllehet ezzel nem volt egyedül London, a lépés az uniót is komolyan megosztotta. A Blair kijelentését kritizálók – köztük William Hague, a jelenlegi konzervatív-liberális demokrata koalíció külügyminisztere – azt is a politikus szemére vetik, hogy túl nagy hatalom lenne egy ilyen elnök kezében. Ő ezt nem is tagadja, sőt, egyenesen ezzel érvel.

Mint fogalmaz: elavult már az európai „alapító atyák” mottója, miszerint az integráció békét hoz. A mostani fiatalok számára ez az eszme már értelmét vesztette – nyilatkozta Blair, aki szerint a jövő kulcsszava a hatalom kell, hogy legyen. Hague nem kevésbé világosan utasította vissza ezt: „Elnöke országoknak van, márpedig az EU nem egy ország. És nem is lesz az szerintem, sem most, sem a jövőben. Egy együttműködő országok közössége” - fogalmazott a külügyminiszter, aki szerint jelenleg inkább azzal kellene foglalkozniuk ezeknek az országoknak, hogy minél hamarabb csökkentsék államháztartási hiányukat.

Ám ha már a hatalom koncentrációja kerül szóba, a legnagyobb gond nem is az a britek szemében, hogy egy választott elnök 27, esetenként egészen mást valló ország majdnem félmilliárd polgárának kellene támogatnia. Nem is az, hogy ez a politikus hogyan lenne elszámoltatható egy ilyen heterogén tömeg számára. Sokkal inkább az, hogy Blair nyilatkozatából egyszerűen azt vették ki, hogy a volt kormányfő saját magát vizionálja az elnöki székbe. „Ezzel jelentkeztél az állásra, Tony?” - jegyzi meg a Daily Mail. A bulvárlap arra is emlékeztet: Blair egyszer már próbálkozott hasonlóval, ám a tagországok elutasították azt, hogy ő kerüljön az Európai Tanács élére. A főként Angela Merkel német kancellár által képviselt ellenérv pedig éppen az volt, hogy London teljes mellszélességgel állt ki az iraki háború mellett.

Elnöke most is van az uniónak, más kérdés, hogy Herman Van Rompuy volt belga miniszterelnök feltűnése mennyivel emelte meg az EU rangját a világban. A tagországok nem véletlenül választották a politikust, akit Belgium határán túl gyakorlatilag senki nem ismert. Komoly segítséget nyújt az EU belső munkájának koordinálásában, ám szürke eminenciásként egyetlen tagországi vezető sem tekint rá úgy, mint aki akár minimálisan is veszélyt jelentene hatalmára vagy tekintélyére. Blair ennek éppen az ellenkezője (lett volna).