Miért vész el sok segély?

Mennyire hatékony a leginkább rászorulók segélyezése? Sikerült-e előrelépni azóta, hogy 2005-ben megszületett az úgynevezett Párizsi Nyilatkozat, amelyben lefektették, mérhető célokat? A többi között ezekre a kérdésekre ad választ az OECD mostani felmérése (Segélyhatékonyság, 2005-2010). Összesen 78 ország vett részt a munkában (hazánk nem volt köztük). Kiderült, csupán egy konkrét cél teljesült a 13 közül, mégpedig a technika segítségnyújtás koordinációjának a terén sikerült jelentősen előrelépni. De azért a maradék tizenkettőben is sikerült kisebb-nagyobb javulást elérni – derül ki a jelentésből.

A 2005-ben megfogalmazott célok öt területet érintenek: a fejlődők saját nemzeti fejlesztési stratégiáinak a kidolgozását és teljesítését; a donor országok igazodását ezekhez a stratégiákhoz; a donor országok egymás közötti segélyezési koordinációját; az eredmény mérését; a kölcsönös elszámoltathatóságot.

A felmérés során mind a befogadók, mind az adományozók tevékenységét hozzámérték a célokhoz, s minősítették az egyes országokat. Kiderül például, hogy melyek azok a donor országok, amelyek nem csak a segélyek összegével, hanem azok célba juttatásának módjával is igyekeznek segíteni. A nemzeti fejlesztési célok támogatása iránt elkötelezett adományozók például gyakran a helyi kormányok számára lehetővé teszik a juttatott összegek menedzselését, illetve a segély jelentős részét a helyi pénzügyi rendszeren keresztül folyatják be. Írország például ezt teszi a folyósított segély 80 százalékával, de jól áll Franciaország (69 százalék), az Egyesült Királyság (68 százalék) is. A másik véglet Törökország a maga nulla százalékával, Portugália (2 százalék), Luxemburg (4 százalék), de nincs oka büszkélkednie Koreának (10 százalék) és az Egyesült Államoknak (11 százalék) sem.

A kedvezményezett országok besorolásokat kaptak, attól függően, hogy mennyire működnek együtt a nemzeti fejlesztési stratégia formálásában és végrehajtásában a különböző helyi szereplők, beleértve magukat a lakosokat is. Ruanda és Tanzánia a legjobb A „osztályzatot” érdemelte ki, ugyanakkor például Nepál, Csád, Madagaszkár és Szudán a legrosszabb D-t.

A donorok közötti koordinációra is kitér a jelentés, megállapítva: jelentősen visszafogná a tranzakciós költségeket, ha az adományozók megosztanák egymással az információkat, ha korlátozott számú országra, illetve projektre fókuszálnának, illetve, ha ténylegesen együtt dolgoznának. Példaként említi, hogy tavaly az Egyesült Államok 1 456 delegációja látogatott el 61 országba; Franciaországból 928 alkalommal utaztak szakértők 46 országba, japánok pedig 509-szer mentek összesen 70 országba. S hogy mindez mennyire leterheli a fogadó szakemberek idejét és energiáját? Nigerben például összesen 900 küldöttséget fogadtak 2010-ben – zömük nem egyezetetett sem a látogatűás előtt, sem utána más donor országok szakembereivel.

Kötött segélyhitelezés

A jelentés külön kitér a (Magyarország által egyébként előszeretettel alkalmazott) segélyezési formára, a kötött segélyhitelezésre. A követendő trendnek ma már azt tartják a nemzetközi szervezetnél, hogy maguk a segélyezett országok választhassák ki a számukra legelőnyösebbnek tartott árukat és szolgáltatásokat, ahelyett, amit ez a segélyezési forma lehetővé tesz, nevezetesen, hogy a donor határozza meg, hogy honnan és kitől szerezze be a kedvezményezett a segély terhére az árut és a szolgáltatást.

A kötött segélyhiteles forma 20-30 százalékkal növeli a fejlesztési projektek költségeit  figyelmeztet a jelentés. Követendő példaként említi Kanadát, Írországot, Norvégiát és az Egyesült Királyságot, amelyek egyáltalán nem kötik segélyeiket ilyen feltételekhez. Ugyanakkor mások még csak haladnak ebben az irányban: Portugália például segélyeinek 23 százalékát „szabadította fel”, Korea 44, Ausztria pedig 51 százalékát. Magyarország ugyanakkor igyekszik inkább kötött segély hitel formájában eljuttatni segélyeit, mivel azzal saját cégeinek tud áru- és szolgáltatásexportot szerezni.

(a GNI százalékában)

- 2005-ös vállalás: 2010-re a GNI 0,17, 2015-ben 0,33 százalékát költi támogatásra

- Tény: 2009-ben a GNI 0,095, 2010-ben 0,091 százalékát költötte erre a célra

- Ezen belül (2010-ben) a multilaterális befizetések az összeg mintegy 75 százalékát, 17,71 milliárdot tettek ki, a kétoldalú programok keretében felhasznált összeg 5,8 milliárd forint volt

(a GNI százalékában)

- 2005-ös vállalás: 2010-re a GNI 0,17, 2015-ben 0,33 százalékát költi támogatásra

- Tény: 2009-ben a GNI 0,095, 2010-ben 0,091 százalékát költötte erre a célra

- Ezen belül (2010-ben) a multilaterális befizetések az összeg mintegy 75 százalékát, 17,71 milliárdot tettek ki, a kétoldalú programok keretében felhasznált összeg 5,8 milliárd forint volt -->