BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A német pénzügyminiszter szerint Németországnak jó az euró

Az európai gazdasági integráció és az euró valamennyi résztvevőnek előnyös, de a legtöbb hasznot Németországnak hajtja, ezért a németek veszíthetnek a legtöbbet, ha kudarcba fullad a közös fizetőeszköz projektje - mondta a német pénzügyminiszter pénteken Berlinben újságíróknak.


    Wolfgang Schäuble hangsúlyozta: a mindenkori német kormányt már az alaptörvény preambuluma is arra kötelezi, hogy tűzön-vízen át kitartson az európai egység eszméje mellett, és Németország a legnagyobb haszonélvezője is az integrációnak. A berlini vezetés ezért mindenben támogatja a válsággal küzdő euróövezeti államokat, és úgy látja, hogy a válság kezelése sikeres. A friss makrogazdasági adatok mind azt jelzik, hogy ütemesen halad az államháztartási konszolidáció és javul a gazdasági versenyképesség Írországban, Portugáliában, Spanyolországban és Olaszországban is.


    Ugyanakkor a pénzpiaci bizalom még nem állt helyre, ezért nem szabad találgatásokba bocsátkozni arról, hogy a Görögországnak hitelező trojka - az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap - milyen eredményre jut a görögországi hitelprogram végrehajtásáról szóló vizsgálat végére.
    A "spekulációk senkinek sem használnak és sokaknak ártanak" - mondta Schäuble egy pénteki német lapjelentésre reagálva, amely szerint a trojka arra a megállapításra juthat az októberre várt jelentésben, hogy újabb adósság-elengedés nélkül kezelhetetlen a görög válság. Hozzátette: Németország a legnagyobb tisztelettel viszonyul Görögországhoz, mert a dél-európai ország lakossága "németek számára elképzelhetetlen" súlyú áldozatokat vállalt a stabilitás helyreállításáért.


    A német pénzügyminiszter külföldi újságíróknak tartott tájékoztatóján hangsúlyozta: arról sem szabad spekulálni, hogy Spanyolország a bankmentő csomag után újabb támogatásra szorulhat, már csak azért sem, mert minden ilyen találgatás alaptalan. Spanyolországnak "nem több pénz kell, hanem több piaci bizalom", hiszen a bankrendszer stabilizálására biztosított 100 milliárd eurós keret bőven elég, Madrid várhatóan nem is hívja le az egészet, az államháztartási kiigazítás pedig sikeres, és a gazdasági visszaesés csupán "kiigazítási válság", a költségvetési megszorítások velejárója.
    Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy az EKB új kötvényvásárlási programja inflációt gerjeszthet, hangsúlyozta: "nyoma sincs elszabaduló inflációnak" az euróövezetben. Az EKB nem is engedheti meg magának, hogy lépéseivel inflációs hatást váltson ki, mert a feladata éppen az árstabilitás biztosítása. Az pedig tévedés, hogy az EKB korlátlan mértékben hajlandó felvásárolni euróövezeti válságországok államkötvényeit, a frankfurti intézmény csupán a várható piaci reakciókat mérlegelve úgy döntött, hogy nem közli a kötvényvásárlásra szánt összeget, a program végrehajtása közben pedig természetesen ügyel az árstabilitás fenntartására - mondta Wolfgang Schäuble.

 

MTI-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.