BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

150 ezer cipőt foglalt le a NAV

Négyszáz millió forintos adófizetési kötelezettség fedezeteként több mint 150 ezer lábbelit foglalat le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága a Ganz-telep egyik fővárosi raktárából - tudatta a hatóság pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az érintett kft. félmilliárd forint értékű árut hozott be az Európai Unió más tagállamából, ugyanakkor bevallásaiban ezeket a beszerzéseket és a kapcsolódó áfakötelezettségeket nem tüntette fel. A vizsgálat szerint az eltitkolt adókötelezettség és annak várható szankciói meghaladják a 400 millió forintot, és ennek részbeni fedezetéül szolgál az ideiglenes biztosítási intézkedésként lefoglalt árukészlet, amely 14 ezer doboz távolkeleti, főleg sportcipőkből, papucsokból álló árú volt.

A hatóság azért foglalta le a készletet, mert tartani lehetett attól, hogy a hatósági eljárás végére az árukészletnek nyoma vész.

A NAV tudatta: a több mint 150 ezer lábbeli további sorsa az ügy jogerős lezárását követően dől el, vélhetően árverésen értékesítik. Az ügyben a regionális adó főigazgatóság különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett a NAV illetékes bűnügyi igazgatóságánál.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.