BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kis cégek miatt aggódik a kínai kormány

Kína újabb lépéseket jelentett be a gazdasági növekedés serkentésére, ezzel egyben jelezve, hogy a pekingi politika alakitóit aggasztja a kinai gazdaság lassulása - jelenti a BBC News. A brit tévé szerint az intézkedések között szerepel adükedvezmények nyújtása kis állalatok részére, az exportőrök által fizetendő illetékek összegének csökkentése és a vasútépités fejlesztése. A HSBC által végzett felmérés szerint Kínában a gyári tevékenység tovább csökkent, és júliusban 11 havi mélypontot ért el. A most bejelentett intézkedések egyike, hogy augusztus 1-jétől felfüggesztik az áfa és a forgalmi adó alkalmazását az olyan kisvállalatok esetében, amelyek havi értékesitési forgalma kevesebb mint 20 ezer jüan (731 ezer forint). A pekingi kormány szerint az intézkedésből több mint hatmillió kisvállalat profitál, és emberek milliói részére teszi lehetővé a foglalkoztatást és a jövedelem növekedését.

Dél-Koreában részben már sikerre vezettek az ottani gazdaságélénkítő intézkedések: az ország gazdasága az idei második negyedévben 2,3 százalékkal növekedett, meghaladva a legtöbb elemző által várt 2 százalékot. A növekedés 1,1 százalékkal meghaladta az idei első negyedévben elért adatot  - közölte a Bank of Korea. Az ázsiai ország az utóbbi hónapokban több ösztönző intézkedést vezetett be a gazdasági növekedés élénkitésére. A dél-koreai exportcikkek iránt azonban csökkent a kereslet, mert lassulás következett be az olyan kulcsfontosságú piacokon, mint az Egyesült Államok és Európa.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.