BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga Mihály: 307 forintos euróárfolyammal számol a kormány

Az idén átlagosan 307 forintos euróárfolyammal számol a kormány - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a TV2 Mokka című műsorában.

A tárcavezető hozzátette: a helyzet jelenleg ennél sokkal kedvezőbb. A csütörtökön közzétett első negyedévi 3,5 százalékos éves GDP-növekedésről hangsúlyozta, hogy várakozások felett teljesített a magyar gazdaság az első negyedévben. A régióban éves összevetésben a harmadik helyen áll az ország Románia és Lengyelország mögött. Szavai szerint, ha a 28 tagállam között dobogós helyet tudunk elérni a növekedéssel, akkor nincs ok panaszra.

Varga Mihály arra számít, hogy a folyamatok tartósak maradnak az év egészében, így a növekedés az év egészében 2,5 százalék lehet.

Kitért arra is, hogy a lakossági rezsicsökkentés után a gazdasági szereplők költségeit szeretnék mérsékelni.

"Magyarországon az az időszak fog elkövetkezni, amikor a profitot nem egy energiaszolgáltató teszi zsebre, hanem lehetőség szerint ez szétterül a gazdaság egészére" - fogalmazott. Kijelentette: olcsóbb lesz az áram, a gáz a lakosságnál, és a vállalkozásoknál is. Ezzel tud a gazdaság egésze versenyképesebb lenni - mondta.

Úgy vélte: Európában az energiaár sokkal magasabb, mint Amerikában vagy Ázsiában, a versenyképességet ezért az energiaárakon keresztül érdemben lehet javítani.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.