BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csaknem négyszázmillió forintos áfacsalást leplezett le a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói egy hússal kereskedő bűnszervezet tevékenységét számolták fel, akik csaknem 400 millió forint áfát csaltak el, az ügyben költségvetési csalás miatt hat embert vettek őrizetbe, közölte a NAV ma az MTI-vel.

A pénzügyi nyomozók Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Pest, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Somogy, Zala megyei, valamint budapesti helyszíneken foglalták le a költségvetési csalás bizonyítékait.
   
A gyanú szerint két Bács-Kiskun megyei férfi irányította azt a bűnszervezetet, amely főként szlovák, lengyel, osztrák és román nagykereskedőktől vásárolt előhűtött és fagyasztott húsárut. Ezt magyar cégeiken keresztül Magyarországon értékesítették, azonban az áfa fizetést elkerülték. Egy bonyolultnak tűnő, de a hatóságok által jól ismert keresztbeszámlázásos áfacsalási módszerrel - fiktív számlákkal, könyveléstechnikai manőverekkel - csaknem négyszázmillió forintot csaltak el.
   
A NAV pénzügyi nyomozói és járőrei közel 50 helyszínen tartottak házkutatást. Lefoglalták és elszállították a bűncselekmény bizonyítékait, és a bűnszervezet egyik vezetője, továbbá egy másik gyanúsított nagy értékű, szlovák rendszámú gépjárművét. A hús szállítására használt teherautókat, valamint a bűnszervezet másik vezetőjének lakásán talált több mint nyolcmillió forint készpénzt, illetve bankszámlákat, ingatlanokat, követeléseket is zároltak. Az azonnali intézkedéseknek köszönhetően a keletkezett kár megtérülésére eddig összesen csaknem negyedmilliárd forint értékű vagyont zároltak.
   
A bűnszervezet két irányítóját és négy tagját költségvetési csalás bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket. További két személyt bűnszervezetben részvétel miatt gyanúsítanak - közölte a NAV.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.