Százezer külföldön dolgozó

Bár a külföldön élő magyarok számáról továbbra sincs megbízható adat, a MTA Közgazdaságtudományi Intézetének megbízásából készült legújabb kutatásból az megállapítható, hogy a külföldön dolgozók száma folyamatosan és gyorsuló ütemben növekszik, 2013 elején körülbelül százezer lehetett. A 2011. évi népszámlálás által elért teljes magyar emigráns népesség száma 145 ezer főre volt becsülhető, 40 százalékuk egy évnél rövidebb ideje élt – nem csak dolgozott – külföldön. A KSH által publikált SEEMIG-projekt szintén 2013 elején 350 ezerre tette azoknak a magyaroknak a számát, akik 1989 után, a rendszerváltás követően hagyták el az országot, és legalább egy éve külföldön éltek. (Matolcsy György, még nemzetgazdasági miniszterként, nagykövetségi becslések alapján, félmillió külföldön élő magyarról beszélt.)

Hárs Ágnes a munkavállalási célú vándorlást vizsgáló kutatás vezetője a Világgazdaságnak elmondta: a közhiedelemmel ellentétben a legnagyobb számban nem orvosok és IT-szakemberek, hanem szakmunkások dolgoznak külföldön, és a célországok között jelentősek az eltérések. A kétezres évek elejéhez képest a végzettség szerinti különbségek szignifikánsan összeszűkültek, szakképzetlenként a szakmunkásokhoz közel hasonló eséllyel lehet munkát találni például német nyelvterületen. A felsőfokú végzettségű munkamigránsok főként az Egyesült Királyságban és az Európán kívüli régiókban (döntően az USA-ban) találják meg a számításukat, míg a szakmunkások Németországban és Ausztriában, valamint más európai országokban.

A külföldi munkavállalás nagy eséllyel fizikai munkát jelent, így például Ausztriában hatszor, Németországban több mint hétszer, Nagy-Britanniában közel tizennégyszer nagyobb az esélye hogy szakképzetlen munkát találjanak, mint annak, hogy nem fizikai munkát végezzenek a kint dolgozók.

A korcsoportok között is jelentős átrendeződés ment végbe Magyarország uniós csatlakozása óta – emelte ki Hárs Ágnes. A legszembetűnőbb változás, hogy bár külföldön folyamatosan nő a 25 év alatti magyar fiatalok aránya a munkaerőpiacon – az Egyesült Királyságban főként a kezdeti időszakban szembeszökő a fiatalabbak dominanciája –, más korosztályokhoz képest ez az „előnyük” 2013-ra eltűnt. A 45 év felettiek esélye a külföldi munkavállalásra ugyan messze elmarad a fiatalabb generációkétól, de a lemaradás időben csökkent.

A kutatásból az is látszik, hogy jóllehet a külföldi munkavállalás szimbóluma lett London, a szigetország inkább az érettségizettek, diplomások számára cél, a többség Németországban, Ausztriában, más európai országokban dolgozik. Az Egyesült Királyságba irányuló munkamigráció ráadásul megtorpanni látszik – jelezte Hárs Ágnes. Ennek egyik lehetséges magyarázata az, hogy a külföldi munkavállalás Ausztriában és Németországban erősödött leginkább, miután e két ország csak 2011 májusában nyitotta meg teljesen munkaerőpiacát a 2004-ben csatlakozottak előtt. Az is lehet, hogy sokan már le is telepedtek Nagy-Britanniában, ők pedig elvesznek az adatbázisból.

Akik a kutatásba belefértek, és akik nem

A Hárs Ágnes és Simon Dávid által készített tanulmány az ezredfordulótól 2013 elejéig vizsgálja a Magyarországról megindult munkavállalási célú emigráció növekedését, irányát, szerkezeti sajátosságait és annak változását. A kutatók alapvetően a KSH munkaerő-felméréséből dolgoztak, amit a 2011-es külföldi népszámlálások adataival is összevetettek. Azokat, akik hosszabb ideje külföldön élnek és dolgoznak, illetve már nincs itthon élő háztartástagjuk, nem tudták figyelembe venni, azok viszont benne vannak, akik például Ausztria és Magyarország között ingáznak vagy idénymunkára járnak külföldre. A vizsgálat tehát azokra terjedt ki, akik a magyar munkaerőpiachoz még közelebb vannak, van itthoni kötődésük, és nem vizsgálták azokat, akik már le is telepedtek külföldön.