BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Export és árfolyam: szoros a kapcsolat

Újra nagy kilengések jellemzik az árfolyamokat. A dollár tavaly nyár óta tíz százalékkal értékelődött fel, és ugyanennyit veszített erejéből az euró, a jen viszont 30 százalékkal gyengült. Brazília, Kína és India valutaárfolyamai is látványos mozgásokat mutattak be. Az őszi ülésszakára készülő Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Világgazdasági Kilátásokról szóló kiadványának egyik fejezetét annak szentelte, vajon szoros-e még a kapcsolat az árfolyam és a kereskedelmi forgalom alakulása között. A pénzügyi intézmény szakértőinek válasza: egyértelműen igen.

A közgazdászok körében nincs egyetértés. A Nobel-díjas Paul Krugman szerint erős a kapcsolat, míg mások Japán adataiból kiindulva azzal érvelnek, hogy az összefüggés egyre lazább. Az IMF most három évtizedre visszamenően fejlett és fejlődő országok esetében vizsgálta a folyamatokat, és arra a következtetésre jutott, hogy ha a reál effektív árfolyam tíz százalékkal gyengül, akkor a nettó export a GDP 1,5 százalékával növekedhet. Az átlag mögött persze országról országra nagy eltérések is megfigyelhetők. És Japán az a kivétel, amely erősíti a szabályt.

A globális értékláncok megjelenése azonban valóban gyengíthette valamelyest az árfolyam és az export (import) viszonyát, különösen Romániában, Magyarországon, Mexikóban és Thaiföldön, mert ezen gazdaságok exportjában a külföldön előállított hozzáadott érték rendkívül magas. Ám ahogy emelkedik az export és az import részaránya a GDP-ben, a gyengébb kapcsolat is az árfolyam erősebb hatását tükrözi a kivitelre és a behozatalra, mint korábban. A világkereskedelem azonban zömében hagyományos kereskedelem, tehát az alapösszefüggés továbbra is érvényes.

Az árfolyamváltozások átrendezhetik az exportáló országok erőviszonyait. Az Egyesült Államok és a dollárral együtt mozgó valutájú országok nettó exportja áttolódott az eurózónába és Japánba, illetve az euróhoz és a jenhez kötődő gazdaságokba.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.