BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsan véget vetnének a szabad beutazásnak Nagy-Britanniába

Rendkívüli pótköltségvetést helyezett kilátásba George Osborne brit pénzügyminiszter arra az esetre, ha az egy hét múlva esedékes népszavazáson a Brexit, vagyis az EU-ból való kilépés hívei győznek. Egy a sajtóhoz előre kiszivárogtatott beszédben Osborne azt közölte, hogy a kereskedelemben és a befektetésekben várható veszteségek 30 milliárd fonttal csapolják meg a költségvetést, ezt fele-fele arányban adóemeléssel, illetve kiadáscsökkentéssel kell ellensúlyozni. A személyi jövedelemadó alapkulcsa 2 százalékponttal 22 százalékra, felső kulcsa 3 százalékponttal 43 százalékra emelkedne, 5 százalékponttal 40 százalékra növelnék az örökösödési illetéket, és emelkedne az üzemanyagok, valamint a szeszes italok jövedéki adója is. A másik oldalon 2 százalékkal kurtítanák meg egészségügyi, az oktatási és a védelmi büdzsét, és Osborne kilátásba helyezte a nyugdíjakra, valamint a közlekedésre, az önkormányzatokra és a rendőrségre fordított összegek csökkentését is.

Egyáltalán nem biztos azonban, hogy a pénzügyminiszter ezt keresztül tudná vinni, nemcsak azért, mert a Brexit a kormányt is elsöpörheti, hanem azért sem, mert 57 konzervatív, ám kilépéspárti képviselő már jelezte, hogy nem szavaznák meg (a konzervatívoknak 17 fős többségük van, az ellenzék pedig nem segítené ki a kormányt).

Osborne figyelmeztetett: szó sincs arról, hogy az uniós befizetéseken megspórolható összeg elég lenne a kiesések fedezésére, és szerinte a Brexit-pártiaknak nincs tervük a helyzet kezelésére. A kilépés mellett kampányoló Vote Leave mozgalom tegnap közzétett egy akciótervet, de az inkább politikai lépéseket tartalmaz, hangsúlyozva az EU-tól való függés mielőbbi csökkentését, beleértve azt is, hogy véget kell vetni az összes uniós polgár szabad beutazásának az Egyesült Királyságba. A gazdasági teendők közé sorolják a lakossági energiatarifák 5 százalékos áfájának eltörlését, illetve az állami egészségügyi rendszer kasszájának feltöltését heti 100 millió fonttal. Szerintük erre fedezetet nyújtanak a kilépésből származó megtakarítások. Más kérdés, hogy ők is csak 2020-ra remélik a kereskedelmi tárgyalások lezárását.

A piacok mindenesetre tegnap valamelyest lenyugodtak – a font és a FTSE 100 is erősödött –, amiben az is szerepet játszott, hogy váratlanul jók lettek a brit munkaerőpiaci adatok: az áprilissal zárult három hónapban 5 százalékos volt a munkanélküliségi ráta. Ez a legalacsonyabb 2005 októbere óta.

Magyarország felkészült

Magyarországnak a GDP arányában 1 százalékos tartaléka van, amit a Brexittel járó esetleges piaci ingadozások idejére felhasználható – mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója. Szerinte a forint és az állampapírpiac ellenálló a britek EU-ból történő kilépése okozta piaci felfordulás esetén.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.