BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga: Idén 280 milliárd forint marad a szülőknél

Idén az első öt hónapban nagyjából százmilliárd forint maradt a szülők zsebében a családi adókedvezmény révén, az éves összeg pedig 280 milliárd körül lesz – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek.

Varga Mihály a lap keddi számában emlékeztetett arra, hogy „a balliberális kormányzás utolsó évében mindössze 13 milliárd forintot hagyott az állam adókedvezmény formájában a családoknál”, körülbelül százezer szülőnél.

Ehhez képest 2011-ben már 180 milliárd forint maradt nagyjából egymillió szülőnél – hívta fel a figyelmet. A gyermekek után érvényesített kedvezmények együttes összege azóta évről évre emelkedett, idén 1,1 millió ember érvényesít majd a gyermekek után kedvezményt, a summa pedig megközelítheti a 280 milliárd forintot. Jövőre tovább emelkedik a két gyermeket nevelő és legális keretek között dolgozó szülőket megillető havi összeg – tette hozzá. A kormányzat számításai szerint 2018-ban már 310 milliárd forint maradhat a családoknál adó- és járulékkedvezmény formájában.

Kiemelte azt is, hogy Magyarországon idén tíz százalék körüli mértékben nőhet az átlagbér, amit jövőre újabb markáns fizetésemelkedés követhet, miközben a rendszerváltozás óta nem dolgoztak annyian, mint most.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.