BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Többet vásároltunk a nyár végén

Augusztusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 4,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Augusztusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát, így 50 hónapja folyamatosan erősödik a szektor – a KSH legfrissebb becslése szerint. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 2,9, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 7,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 2,6 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. 2017. január–augusztusban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 4,0 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál – áll a becslésben.

Forrás: KSH

A hatéves béremelési- és adócsökkentési megállapodásnak köszönhetően a következő időszakban is növekednek majd a bérek, ami a fogyasztás további erősödését vetíti előre – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében. A lakossági bizalom erősödésének jele, hogy a háztartások egyre több tartós fogyasztási cikket vásárolnak. Ezt a folyamatot támasztja alá a fogyasztási hitelek több hónapja tartó, dinamikus növekedése is. A tartós fogyasztási cikkek forgalmának bővüléséhez hozzájárult a kormány otthonteremtési programja is. A lakáspiac élénkülését jelzi, hogy 2017 első félévében a kiadott építési engedélyek száma 40 százalékkal emelkedett, a felépült lakások száma pedig 46 százalékkal bővült. Az új otthonok berendezése pedig a bútor, lakberendezési- és elektronikai termékek kereskedelmével foglalkozó cégek forgalmát is támogatja.

Hozzátették:A kereskedők is tartós növekedési pályával számolnak, hiszen az áruház-felújítások eredményeként folytatódott az ágazat beruházásainak másfél éve tartó kiugró bővülése. A hatéves bérmegállapodásnak megfelelően a minimálbér újabb 8 százalékkal, a bérminimum pedig 12 százalékkal nő 2018. január elsejétől. A lépés a bérek emelkedésén keresztül tovább fogja serkenteni a fogyasztást és annak részeként a kiskereskedelmi forgalom bővülését is.

Suppán Gergely, a Takarékbank elemzője kifejtette, hogy az idén várhatóan 10 százalék feletti reálbér növekedés, az év első hónapjaiban 11 éves csúcsra ugró fogyasztói bizalom, a háztartások pénzügyi vagyonának meredek növekedése miatt a következő hónapokban – részben a némileg gyengébb tavaly év végi bázis miatt is – tovább gyorsulhat a kiskereskedelmi forgalom bővülési üteme, így idén 4,5 százalékos növekedésre számíthatunk a kiskereskedelemben, amit jövőre hasonló mértékű növekedés követhet. Hozzátette: A háztartások ugyanakkor nem csupán a kiskereskedelemben növelik fogyasztásukat, így a vendéglátás, belföldi turizmus, szabadidő, szórakozás, valamint egyéb szolgáltatások területén is jelentős növekedésre lehet számítani.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a friss adat megfelel a várakozásoknak. Szerinte is az év hátralévő hónapjaiban 5 százalék körüli bővülés várható, így az idén 4 és 4,5 százalék közötti növekedés lehet a szektorban. A mostani kilátások alapján jövőre az ideihez hasonló 4 százalék körüli lehet a növekedés.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője elmondta: kismértékben felülmúlta a várakozásokat az augusztusi kiskereskedelmi forgalom. Az üzemanyag forgalom esetén láthatunk tendenciózus lassulást, ami érthető is, hiszen a tavalyi bázis magas, az üzemanyagárak pedig inkább stagnáltak, emelkedtek – tette hozzá.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.