BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb megyékre terjesztik ki a munkaerőpiaci reformprogramot

Újabb öt megyében indul el a munkaerőpiaci reformprogram, ezzel már az ország döntő részén, 15 megyében működhetnek hatékonyabban a munkaügyi hivatalok – jelentette be Varga Mihály az MTI-nek.

A pénzügyminiszter elmondta: a program a tavalyi indítása óta csaknem 40 ezer ember munkához jutását segítette, ami több mint a duplája a bevezetését megelőzően mérteknek.

A tárcavezető hangsúlyozta,

a szeptember végi kiterjesztéssel újabb öt megyében – Fejérben, Tolnában, Bács-Kiskunban, Komárom-Esztergomban és Pest megyében – kezdődik meg a munkaerő-közvetítést javító program.

A vállalati kapcsolattartás erősítésével, a munkaerőpiaci szempontból hátrányosabb helyzetű csoportok elhelyezkedésének támogatásával tovább csökkenthető a munkanélküliség – jelentette ki Varga Mihály. Ezt mutatja, hogy a programban érintett megyékben a tartósan álláskeresők száma mellett a munkanélküliségben eltöltött idő is csökkent – tette hozzá.

Varga Mihály
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A pénzügyminiszter ismertette, kilenc év alatt kevesebb, mint a harmadára csökkent a munkanélküliek száma Magyarországon, amit már egy éve eredményesen támogat a munkaerőpiaci reformprogram.

„A munkanélküliség további csökkentése érdekében az elkövetkezendő időszakban a program képzési oldalát is be kívánjuk vezetni és a helyi munkaerőigényekhez igazítani. Ezzel célzottan támogatjuk a vállalkozásokat, hogy megfelelően képzett munkaerőt biztosítsunk számukra a rendelkezésre álló közfoglalkoztatottak és álláskeresők köréből” – fogalmazott Varga Mihály.

A cél az, hogy minden embernek legyen munkája Magyarországon, aki képes és akar dolgozni. A programnak köszönhetően három százalék alá csökkenhet a munkanélküliség szintje, amivel megvalósulhat a teljes foglalkoztatottság – tette hozzá a tárcavezető.

3,4 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta

A június-augusztusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 16 ezerrel 157 ezerre, a munkanélküliségi ráta pedig 0,4 százalékponttal 3,4 százalékra csökkent éves összevetésben. Elemzők úgy vélik, hogy a foglalkoztatási ráta lassan a határait kezdi feszegetni.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.