BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszafogottabbá vált a költekezés

Tavaly a feldolgozott hús volt a legnagyobb kiskereskedelmi forgalmú élelmiszer Magyarországon, míg a háztartási vegyi áru kategóriában a mosószer értékesítése csökkenő volumen mellett is kiemelkedett.

A z elmúlt évben a lakosság 2020 milliárd forintot hagyott élelmiszerre a boltok pénztáraiban, ami a 2018-as bázishoz képest bár értékben 7, a mennyiségi változást tekintve csupán 1 százalékos növekedésnek felel meg – derült ki a Világgazdaság érdeklődésére a Nielsen által közölt adatokból.

A háztartási vegyi áru, illetve szépségápolási termékek kategóriájában a 477 milliárd forintos forgalom még ekkora mennyiségi bővülést sem ért el, igaz, a stagnálás is elegendő volt a 6 százalékos értékbeli felfutáshoz.

A piackutató kiskereskedelmi indexe szerint tavaly is a feldolgozott hús volt a magyar háztartások által a legnagyobb értékben vásárolt élelmiszer, 311 milliárd forintos forgalma meghaladja a képzeletbeli dobogó második, illetve harmadik fokát elfoglaló sör (150 milliárd forint) és sajt (110 milliárd) együttes értékesítését.

Vagyis a madárinfluenza és az afrikai sertéspestis ellenére sincs nyoma visszaesésnek.

Fotó: VG – Móricz-Sabján Simon

A hazai húsfogyasztási szokásokra továbbra is építhetnek a kiskereskedelmi láncok, a statisztikát még az sem befolyásolja, hogy az egészséges életmód jegyében egyre többen térnek át a vegetáriánus táplálkozásra.

Inkább a disznóhús drágulására vezethető vissza, hogy évről évre nő a baromfitermékek népszerűsége, egyes bolthálózatoknál 55 százalékos a szárnyasok részaránya, szemben a már csak 45 százalékos részt lefedő sertéshúsokkal.

Tavaly 1 százalékkal több feldolgozott húsra esett 6 százalékkal nagyobb költés a boltokban, a sör esetében pedig a Nielsen adatai szerint 10 százalékkal ugrott meg az értékesítés, ami 3 százalékos mennyiségi bővülés.

Ez némileg ellentmond a Magyar Sörgyártók Szövetsége által a Világgazdasággal közölt előzetes éves adatoknak, az iparági szervezet ugyanis 3 százalékos növekedés helyett 1 százalékos csökkenésről tud. Emögött az állhat, hogy a sörfogyasztás szempontjából fontos két hónap, a május és az augusztus is lényegesen hűvösebb volt tavaly, mint a korábbi években.

Az eltérő adatok kapcsán a piackutató lapunknak jelezte: a Nielsen kiskereskedelmi indexe a magyar kiskereskedelem teljes spektrumát lefedi, ebbe beletartoznak a hiper-, szupermarketek, hazai láncok, diszkontok és a független kisboltok. Ezek mennyiségi és értékbeli forgalmát a láncok által biztosított szkennelt adatok és az egyéb piaci szereplőknél jellemzően manuális metodika által összegzi a piackutató. A nagykereskeskedők, vendéglátóipari egységek, szezonális és speciális boltok forgalmát nem monitorozza. A Nielsen a kiskereskedelem különféle csatornáin átmenő teljes sörforalmat monitorozza, így arról teljes képet alkot.

 

A teljes cikket elolvashatják a Világgazdaság keddi számában

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.