BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem küldünk katonákat Ukrajnába – íme a rendkívüli Kormányinfó legfontosabb bejelentései

Gulyás Gergely leszögezte, a kormány a létező legdemokratikusabb megoldást választotta a gyermekvédelmi törvény kapcsán a népszavazás kiírásával.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Varga Judit igazságügyi miniszter rendkívüli Kormányinfón reagált az Európai Bíróság legfrissebb ítéletére, amely szerint megfelel az uniós jognak, ha megvonják a forrásokat azoktól az országoktól, amelyeket a jogállamisági elvek megsértésével vádolnak.

Az Európai Unió Bírósága egy politikai döntést hozott a magyar gyermekvédelmi törvény miatt 

– hangsúlyozta Varga Judit, aki nem tartja meglepetésnek a határozatot, mert hihetetlen támadás zajlik a törvény kapcsán Magyarországgal szemben, külön levelet is kaptak Brüsszeltől az ügyben. Felidézte, a migrációs vita kapcsán ugyanez a helyzet állt elő négy évvel ezelőtt, és végül a magyar megoldás győzött.

Fotó: Máthé Zoltán

Gulyás Gergely a legfrissebb kormánydöntések kapcsán úgy folytatta, az állam él azzal a jogával, hogy adott esetben kijelölhet szolgáltatót egy-egy területen, senki nem marad a közvetlen közelében benzinkút nélkül. Újságírói kérdésre megjegyezte, nem vetődött fel a benzinkutak kompenzációja, mert nem kívánják az adófizetők pénzéből támogatni a kutakat.

A kormány nem tud arról, hogy 5 kilométeren belül több kút is bezárt volna az árstop miatt, ám szükség esetén kijelölhetnek kutakat a bezárók helyére, a Mol például át tudná venni az üzemeltetést, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán fel is kérte erre a vállalatot.

A miniszter kiemelte, a rendelet szerint korlátozások nélkül lehet tankolni, a szabályok betartását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzi, csupán a kannába töltött benzin vagy gázolaj esetében van 10 literben maximalizált mennyiség.

A gyermekvédelmi törvény kapcsán megjegyezte, a kormány a létező legdemokratikusabb megoldást, a népszavazást választotta. Jogi értelemben a választók legalább felének részvétele szükséges az érvényességhez, ám politikai értelemben 3-4 millió ember döntését sem lehetne figyelmen kívül hagyni. Gulyás Gergely kiállt a véleménye mellett: van összefüggés a gyermekvédelmi törvény és az Európai Bíróság döntése között, kizárólag ezért nem kaptuk még meg a nekünk járó pénzt. 

Óvnék mindenkit attól, hogy túlértékelje a mai bírósági döntést 

– mondta Gulyás Gergely. Hozzátette: nem brüsszeli pénzről van szó, hanem a tagállami forrásokról, amelyek járnak Magyarországnak, és nem tartja reális forgatókönyvnek, hogy nem kapjuk meg a pénzt. Kiemelte, az Európai Bizottságnak egy ügyben van jogos kritikája, az egy ajánlattévős közbeszerzések ügyében, ennek kapcsán a kormány már jelezte, jelentősen csökkenti a számukat.

A pedagógusok sztrájkjával kapcsolatban a miniszter azt mondta, továbbra is tárgyalni szeretne a kormány a pedagógusokkal, legalább 30 százalékos béremelést terveznek, ám arra kéri őket, tartsák be a jogszabályokat.

Gulyás Gergely határozottan kijelentette, amíg polgári kormány van Magyarországon, addig nem fognak magyar katonákat küldeni Ukrajnába.

Egy esetleges orosz-ukrán háború esetében nagyrészt magyar menekültekre számítana a kormány, több tízezer emberről tudnak gondoskodni ebben az esetben, számos forgatókönyv áll rendelkezésre, de a pontos részletekkel nem akarják riogatni a lakosságot, mert azt remélik, nem lesz háború.

A családi adó-visszatérítés kapcsán Gulyás Gergely megjegyezte, közel 2 millió ember jogosult rá, 1,4 millióan meg is kapták az őket megillető összeget. A többiek esetében májusban érkezik a pénz. Hozzátette, az szja-visszatérítésnek nem lesz inflációs hatása. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy véli, az infláció hamarosan vissza fog térni a tolerálható, 2-4 százalékos sávba – szerinte az árstopnak is köszönhető, hogy a legfrissebb adat 10 százalék alatt maradt –, majd a 7,1 százalékos, kiemelkedő gazdasági növekedést dicsérte, ami az Európai Unió egyik legjobb mutatója. 

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.