BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb híd épül Magyarországon

Újabb Ipoly-híd épül jövő év végéig Magyarország és Szlovákia között, az ünnepélyes alapkőletételen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettes is részt vett.

Újabb Ipoly-híd épül jövő év végéig Magyarország és Szlovákia között, az egyik oldalon Drégelypalánknál, a másikon Ipolyhídvégnél, ami nagyban megkönnyíti a határ menti közösségek életét – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az ünnepélyes alapkőletételen.

Az Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettessel közös bejelentésen a magyar tárcavezető arról számolt be, hogy a 2,6 milliárd forintból épülő 50 méteres acélhíd nyitva lesz a személy- és a 3,5 tonna össztömeget meg nem haladó teherforgalom előtt is, emellett a csatlakozó útépítési munkát is elvégzik majd mindkét oldalon.

Fotó: Komka Péter / MTI

A miniszter rámutatott: 2010-ben még huszonhárom helyen volt közúti kapcsolat a két ország határán, de mára ez harmincötre nőtt, és jövő év végéig hat további összeköttetés jön létre, egy újabb útkapcsolat és kompjárat, illetve egy Duna- és három Ipoly-híd.

Emellett Magyarország és Szlovákia összekötötte a villamosenergia-hálózatát és a gázvezeték-rendszerét, aminek a jelenlegi európai energiaellátási válság közepette különösen nagy jelentősége van.

 A szlovák miniszterelnök-helyettes ugyancsak üdvözölte az újabb összeköttetés megteremtését, s úgy vélekedett, hogy napjainkban különösen meg kell becsülni a békés kapcsolatokat.

Szilárdan hiszem, hogy közös jövő, békés jövő vár ránk

 közölte.

Az új híd a Colas beruházásában valósul meg, írja a magyarepitok.hu.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.