Az euró nem csodafegyver, de nem is patás ördög

Továbbra is megvannak az előnyei az önálló monetáris politikának, különösen a nagyon eltérő inflációs ráták időszakában, ugyanakkor az árfolyam folyamatos gyengülése közben nehéz a forint megtartása mellett érvelni – mondta a Világgazdaságnak Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője annak apropóján, hogy január elsejével a szomszédos Horvátország is csatlakozott az eurót használó országok széles táborához. 

De nem csak ez az ürügy hozta felszínre a magyar közéletben időközönként fellobbanó vitát a közös uniós valutáról. A forint az elmúlt 12 hónapban nagyot gyengült, bár cikkünk írásakor éppen négyhavi csúcson járt az euróval szemben, de még mindig bőven alatta van az egy évvel ezelőtti 350-360-as árfolyamszintnek.

Talán pont emiatt fogalmazhatott a korábbiaknál némileg óvatosabban Orbán Viktor miniszterelnök a decemberi kormányinfón, amikor azt mondta, van érv az euró bevezetése mellett, de még mindig több van ellene, ugyanis, „ha a magyar gazdaság növekedni és felzárkózni akar, nem szabad az euróövezethez csatlakoznia”.

Az euró nem csodafegyver és nem is patás ördög

Az euró történetében találunk negatív példát, mondjuk a szintén szomszédos Szlovákiáét, amely hiába volt az unió egyik éllovasa a 2000-es években, ma már súlyos növekedési gondokkal küzd, a GDP-rangsorban csak Bulgáriát és a szintén eurót használó Görögországot előzi meg, hogy az utóbbi kálváriáját ne is említsük a 2010-es évek elejéről.

Vannak olyan délkelet-ázsiai országok, ahol saját fizetőeszközzel sikerült a felzárkózás, és vannak olyan dél-európai államok, ahol a közös fizetőeszköz sem tudott érdemben segíteni. A gazdaságtörténeti tapasztalat azt mutatja, hogy a bevezetés önmagában kevés, és a versenyképességnek ez csak az egyik eleme lehet – ezt már Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanára mondta a Világgazdaságnak. 

Szerinte, ha egy ország csatlakozik az euróövezethez, abból még nem következik, hogy sikeres lesz. Ő is kiemelte a már említett Szlovákiát, ahova a 2000-es években még ömlött a külföldi tőke, azóta viszont sokat romlott a versenyképessége, függetlenül attól, hogy használ-e eurót vagy sem.

Regős Gábor is úgy látja, nem az eurótól lesz rossz vagy jó egy ország versenyképessége, egy stabil saját valutával is lehet sikeres. Nem lesz hatékonyabb például a magyar munkaerőpiac csak azért, mert a munkavállalók fizetésüket euróban, és nem forintban kapják, valamint nem emelkedik ettől a tőkeellátottság sem.

– fogalmazott a Makronóm elemzője, hozzátéve, hogy Magyarország az uniós csatlakozásakor vállalta az euró bevezetését, tehát elodázni legfeljebb akkor van értelme, ha a saját fizetőeszköz megtartásának több előnye van.

De akkor miért dönt egy ország mellette?

Regős úgy véli, ennek több oka lehet. A horvátoknál például ilyen lehet, hogy a turizmusnak fontos szerepe van az ország gazdaságában, így előnyt jelenthet, hogy ugyanazt a fizetőeszközt használják, mint azok az országok, ahonnan a nagyszámú turista érkezik. A bevezetés melletti döntésnek lehetnek geopolitikai okai is, mint a balti országokban. 

Ellenben a csehek híresek a koronához való ragaszkodásukról, ott az árfolyam stabilitása miatt fel sem merül a váltás szükségessége, de hasonló a helyzet Svédország és Dánia esetében is. Az utóbbi kapcsán Pásztor azt emelte ki, hogy a dánok évszázadok óta kereskednek a britekkel, így esetükben nem volt különösen meglepő, hogy a fonthoz kötődő britek után ők is a saját fizetőeszközük megtartását szorgalmazták.

Racionális vita kellene

Pásztor Szabolcs szerint lehetne értelmes vitát is folytatni az euróról. Ám alapvető probléma, hogy az európártiak és az euróellenesek túlzottan leegyszerűsített nézetek alapján vitatkoznak egymással. „Ezen mindenképpen túl kellene lépni, és jó lenne, ha elindulna legalább egy olyan diskurzus, amelyben az előnyök és a hátrányok kapcsán kirajzolódna egy egységes kép” – mondta az elemző.

Magyarország esetében tehát lehet előnyökről beszélni, bár szerinte igazolható a kormány azon álláspontja is, amely szerint a saját fizetőeszközzel érdemes versenyképességet javítani, ám az is tény, hogy a globalizált pénzügyi piacokon nincs már teljesen független döntéshozatal és monetáris politika. Ha hazánk kereskedelmi kapcsolatait nézzük, nagyrészt eurót használnak, így a közös fizetőeszköz biztosan katalizálná az üzleti kapcsolatok fejlődését, és önmagában növekedésgeneráló hatású is lehetne.

Az eurózóna nem egységes gazdaságilag, más szempontok is vannak, mint az infláció

A Makronóm Intézet elemzője úgy fogalmazott, a probléma gyökere elsősorban nem az, hogy egyes tagországokban 7 százalék körüli, míg másokban 20 feletti az infláció, mert erre nem is lehet azonos monetáris politikát készíteni, mivel ez inkább csak egy tünet. Az eurózóna gazdaságilag sem egységes, így az Európai Központi Banknak (EKB) más szempontokat is figyelembe kellett vennie. 

Emellett a szigorítást is kifejezetten későn kezdte meg a jegybank, nagyon sokáig kitartott az infláció átmenetisége mellett. Ebben közrejátszhatott, hogy a leginkább sérülékeny déli tagországokban el akarta kerülni a kamatok drasztikus emelkedését, amely veszélyeztette volna az államadósság fenntartását.

Ráadásul Pásztor úgy látja, az EKB biztosan nem fogja érdemben csökkenteni az alapkamatot az inflációs félelmek miatt, még akkor sem, ha ezzel recessziót vagy recesszióközeli állapotot teremt az eurózónában. „Az EKB döntéshozatalát leginkább ez tematizálja, és nyilvánvalóan úgy gondolkodik, hogy ha a legnagyobb gazdaságban (Németország) sikerül megfognia az inflációt, az a kereskedelmi kapcsolatokon keresztül máshol is az áremelkedés ütemének csökkenéséhez vezet” – mutatott rá az NKE oktatója.