Minden Dunaferr-dolgozó megkapja a decemberi fizetését a napokban

December 1-jével nevezték ki foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárnak, és talán sokan nem emlékeznek rá, de 2010 és 2015 között egyszer már betöltötte ezt a posztot. Óhatatlanul is adódik az összehasonlítás, hogy abban az időszakban nagyon másképp nézett ki a hazai foglalkoztatási helyzet, 10 százalék fölötti munkanélküliségi ráta és rendkívül alacsony foglalkoztatottság jellemezte a munkaerőpiacot. Ekkora lenne most a baj, hogy önt kellett visszahívni?

A munkaerőpiac 2010-ben látványosan rosszabb állapotban volt a mainál, érdemes visszaemlékezni, hogy 3,7 millióan dolgoztak, miközben a munkanélküliségi ráta bőven 10 százalék fölött volt. Azóta folyamatosan javult a foglalkoztatottság, miniszterelnök ígérete is teljesült, azaz ma már 1 millióval dolgoznak többen. Külön kiemelném, hogy 

 Ezek olyan számok, amikre méltán büszkék lehetünk. Az én feladatom az, amit Nagy Márton miniszter is megfogalmazott, amikor felkért, hogy próbáljuk meg ezeket a közös vívmányokat megvédeni. A háború és a káros szankciós politika persze sok mindent befolyásol, de összességében vannak és lesznek is eszközeink arra, hogy a teljes foglalkoztatottságot megőrizzük, még a nehézségek közepette is, amikor a veszélyek korát éljük.

Még tavaly meglebegtette a kormány, hogy visszahozza a munkahelyvédelmi bértámogatási programot, amellyel a Covid alatt több száz ezer munkahelyet sikerült megőrizni. Miért nem élesítették eddig?

Nagyon úgy tűnik, hogy eddig a munkaerőpiac állja a sarat, azok a létszámleépítések, illetve azok a problémák, amelyek a munkanélküliség számának növekedését vetítették előre néhány hónappal korábban, nem következtek be. A munkaerőpiac kifejezetten feszes, a kihívás még mindig inkább az, hogy a munkáltatók továbbra is nehezen találnak megfelelő végzettségű és képzettségű szakembereket. Ha volt is egy-egy példa arra, hogy egy adott cég elbocsátotta a munkavállalóit, a munkaügyi regiszterekben már csak töredéke jelent meg, ami azt bizonyítja, hogy az érintettek viszonylag gyorsan, néhány héten belül el tudtak helyezkedni. Visszatérve a kérdésre, azt tudom mondani, hogy folyamatosan monitorozzuk a munkaerőpiacot. Fel vagyunk készülve, és ezeket a munkaerőpiaci eszközöket, ha szükségesek, azonnal alkalmazzuk. Egyelőre azonban nem láttuk indokoltnak.

Vannak akik egyáltalán nem ilyen szerencsések, az orosz–ukrán háborúnak idehaza talán a Dunaferr dolgozói vannak a leginkább kitéve, ha a gyár becsődöl, több ezer család megélhetése került veszélybe Dunaújvárosban és környékén. Mi lesz velük, hogy tud segíteni rajtuk a kormány?

Kissé déjà vu érzésem van, 2014 környékén személyesen tárgyaltam Evgeny Tankhilevichcsel, a Dunaferr korábbi vezetőjével, akkor több mint 300 ember elbocsátásáráról volt szó. Azt a problémát szerencsére kezelni tudtuk, most viszont súlyosabb a helyzet. 

Tavaly év végén jelent meg az a kormányrendelet, amely lehetővé tette a felszámolás alatt lévő cégnél a bérek gyors rendezését, ennek köszönhetően karácsony előtt már megkapták a novemberi fizetésük maradék részét a dolgozók, és örömmel jelenthetem be, hogy a napokban valamennyi munkavállalóhoz megérkezik a decemberi is. Ez utóbbit már a bérgarancia-alap teszi lehetővé, ez is rámutat, hogy a kormány minden tőle telhetőt megtesz az ott dolgozók érdekében.

Ha a foglalkoztatottsági adatok mögé nézünk, jól látható, hogy országon belül komoly különbségek vannak. Ezt hogy lehet kezelni?

Nem magyar sajátosság, hogy országon belül érdemi eltérések vannak a foglalkoztatottsági adatokban, ha a skandinávokat vagy az olaszokat nézzük, ott észak és dél között tapasztalható olyan jelenség, mint Magyarországon a nyugati és keleti országrész között. Én Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vagyok, ahol 55 évet éltem, ebből közel 10 esztendeig vezettem a munkaügyi kirendeltséget, tehát van tapasztalatom arról, hogy Kelet-Magyarországon milyen kihívások vannak. Ha a különbség nem is tűnt el, arányaiban rengeteg javult a helyzet az elmúlt időszakban. Csakhogy érzékeltessem: a 2000-es évek közepén, miközben a munkanélküliségi ráta országos átlagban 10 százalék körül volt, Szabolcsban 20 százalék körül mozgott, ez az arány mára 3,7, illetve 8 százalékra csökkent. Ugyanakkor a térség számára mindenképpen biztató a jövőre nézve, hogy a megyében is várhatók újabb beruházások, illetve Debrecenben a következő 5 évben nagyságrendileg 30 ezer munkahely létesül.

Az elmúlt időszakban a munkaerőhiány lett a magyar gazdaság egyik legnagyobb problémája, ami jó eséllyel fokozódhat is, hiszen rengeteg új feldolgozóipari kapacitás épül mostanában az országban, gondolok itt az SK Innovation, a BMW vagy a Catl gyárára. Lesz-e elég szakember?

Mennyiségileg és minőségileg is látok itt problémát. Jelen pillanatban olyan feszes a munkaerőpiac a nyugat-magyarországi régióban, hogy egymástól csábítják el a szakképzett munkaerőt a cégek. Ez Kelet-Magyarországon kevésbé jellemző, de ha ilyen léptékű beruházások érkeznek, mint amiket most látunk, akkor ott is nagyon gyorsan feszessé válhat, és ez újabb kihívást jelenthet. A lakhatási kérdések rendezése, a szakképzett munkaerő megtalálása egyáltalán nem könnyű feladat sem a munkaügyi központoknak, sem a munkáltatóknak, nem beszélve a leendő munkavállalókról.

Régiós viszonylatban kifejezetten kevés vendégmunkás dolgozik hazánkban, tervezik-e tovább bővíteni a létszámot?
Az alaphelyzet az, hogy 

 Magyarországon a mostani szabályok szerint kvótarendszer működik, nagyjából 50 és 80 ezer fő között mozog az a létszám, amelyet hosszú évek óta kvótaként meghatároztunk, ezt általában rendre tartani is tudjuk. Nyilván ezek a nagy volumenű beruházások újabb kérdéseket vetnek fel, de ezzel együtt úgy gondolom, hogy a fő szabály, amit az elején is említettem, továbbra is fenn áll.

December 15-én írták alá a 2023-ra vonatkozó megállapodást a minimálbér és a garantált bérminimum összegéről. Hogyan értékeli az egyezséget, mi jelentette a legnagyobb kihívást a tárgyalások során?

Nem volt egyszerű megegyezniük a feleknek, a munkaadóknak és a szakszervezeteknek is elég határozott elképzelésük volt, és elég messze is voltak egymástól az álláspontok. A munkavállalói oldal bőven 20 százalék fölötti emelésben is gondolkodott, míg a munkáltatói inkább 10 alatti bérfejlesztést preferált volna.

Annak, hogy a kötelező legkisebb munkabér nagyobb összegben emelkedik januártól, annak az az üzenete, hogy elsősorban a legnehezebb helyzetben lévőket szeretnénk segíteni. A szakmunkás minimálbér sokkal több embert, közel 800 ezer munkavállalót érint, viszont az ő munkaerőpiaci helyzetük kedvezőbb. Ugyanakkor hozzá kell tenni, ami a tárgyalások során többször előkerült, hogy csak olyan mértékben emelkedhetnek a keresetek, amelyek ár-bér spirált nem generálnak, így azt gondolom, hogy ebből a szempontból is jó megállapodás született. Ez a fizetésfejlesztés nagyjából a reálkeresetek szinten tartását biztosítja. Nyilván rosszul indul az év, mivel az infláció lényegesen magasabb, mint ami a bérmegállapodásban szerepel, de reményeink szerint az év második felére jelentősen lassul az infláció, és az év végén azt mondhatjuk majd, hogy összességében a keresetek értékét sikerült megőrizni.

A minimálbér-megállapodást követően felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint az állami vállalatok, állami szektorok esetén is szükséges a fizetések rendezése. Ez ügyben milyen lépések várhatók a kormányzat részéről?

Informálisan már megkezdődtek a tárgyalások, jövő kedden lesz az első formális ülés, ahol az állami cégek vezetői, illetve a szakszervezetek is jelen lesznek, természetesen a kormány is képviselteti majd magát. Látjuk, érzékeljük a gondot, ami abból fakad, hogy a hároméves bérmegállapodásban rögzített fizetésfejlesztésnél magasabb lesz az idén az infláció. Hangsúlyozom, késésben nem vagyunk, korábban is az volt a gyakorlat, hogy januárban kezdődtek meg az állami szektorban a bértárgyalások, ugyanis a felek a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának eredményét megvárták, és arra alapozva kezdték meg a tárgyalásokat. A kabinet mindenképpen igyekszik segíteni a feleket, hogy olyan megállapodás jöjjön létre, ami mindkét félnek megfelelő.

Lát-e arra esélyt, hogy az inflációval megegyező mértékben emelkedjenek a fizetések?

Az állami tulajdonú cégek vezetői fognak megegyezni a szakszervezetekkel, ők látják a mozgásterüket és a lehetőségeiket, így ők tudnának erre a kérdésre érdemben válaszolni. Mi, a kormányzati oldalról érezzük a feszültséget, ami a harmadik évre jutó viszonylag alacsony emelés miatt bekövetkezett, de azon vagyunk, hogy a fizetések itt is érdemben tudjanak növekedni. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a háború és a szankciók sújtotta gazdasági helyzetben a költségvetési mozgástér korlátozott, a közszféra költéseiben most a lakosság rezsivédelme az első. Hozzáteszem, a kormány nem csak a béreken keresztül támogatja a háztartásokat és a munkavállalókat, a rezsicsökkentésen keresztül átlagosan havonta 181 ezer forintnyi támogatást ad, emellett pedig a kamatstoppal és az élelmiszerárstoppal is védi a családokat. Békére és a szankciók megszüntetésére van szükség, hogy mielőbb visszatérhessünk a reálbérek dinamikus növekedéséhez.