BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több milliárdot csaltak alapvető élelmiszerekkel, a NAV elkapta a bűnbandát

Országszerte hatvan helyszínen csapott le rájuk az adóhatóság. A NAV által elkapott bűnszervezet 4,5 milliárdos kárt okozott a költségvetésnek.

Fiktív számlázási láncokkal kerülte el egy alapvető élelmiszerek értékesítésével foglalkozó bűnszervezet az áfafizetési kötelezettségét, amivel 4,5 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek – jelentette be csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága.

A,Warehouse,Is,A,Commercial,Building,For,Storage,Of,Goods.
NAV
Fotó: Shutterstock

Közleményükben azt részletezték, hogy országszerte hatvan helyszínen egyszerre csaptak le egy bűnszervezetre, amelynek tagjai alapvető élelmiszerek – főleg étolaj, cukor, kávé és sajt – értékesítésével nyerészkedtek. A Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból, Horvátországból és Bulgáriából beszerzett és a magyarországi piacra terített termékhez köthető

áfafizetési kötelezettséget fiktív számlázási láncok felépítésével kerülték el, amivel mintegy 4,5 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

A NAV tájékoztatása szerint a konspiratívan működő csoport fiktív számlákat állított ki a közösségen belül beszerzett élelmiszerek eladásáról, de a valóságban ezek a cégek nem végeztek gazdasági tevékenységet, szerepük a pénzösszegek utalásában, illetve a bankszámláikról történő készpénzfelvételben merült ki. A bűnszervezet által létrehozott és a bűncselekmény elkövetéséhez használt gazdasági társaságokat meghatározott időközönként lecserélték.

Hozzátették, hogy a számlákat felhasználó és a termékeket a boltok polcaira juttató hazai nagykereskedelmi társaságok a valótlan értékesítések után fizetendő áfát jogosulatlanul helyezték levonásba. A NAV-ot az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (EKÁER) és az online számlarendszer adatai vezették a konspiráció nyomára.

Az összehangolt akcióban a MERKUR bevetési egység, mintegy háromszáz nyomozó, illetve járőr, és az őket támogató revizorok és adatmentők vettek részt. Az akció sikeréhez a NAV szolgálati kutyái is hozzájárultak.

A pénzügyőrök 21 embert állítottak elő gyanúsítotti kihallgatásra, közülük hármat őrizetbe is vettek, letartóztatásukról pénteken dönt a bíróság.

A nyomozók a könyvelési és egyéb iratanyagok mellett két helyszínen kábítószergyanús anyagot is lefoglaltak.

A vagyoni hátrány biztosítására a nyomozó hatóság nagy összegű készpénzt foglalt le és bankszámlákat zárolt – zárult a NAV kommünikéje.

Hárommilliárd forint értékű hamis parfümöt foglalt le a NAV

A több mint 107 ezer illatszert egy lengyel kamionban találták az adóhatóság munkatársai.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.