BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az adventi időszakban is a rászorulók mellett áll majd az MBH Bank

A pénzintézet és az Ökumenikus Segélyszervezet együttműködésében elindult az MBH Tudatos Segítség Programja.

Megkezdődött az MBH Bank és az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai együttműködéséből született program, amelynek keretében több tízezer nehéz körülmények között élő embernek nyújthat segítséget a hitelintézet és a karitatív szervezet – derült ki az MBH Bank hétfői közleményéből.

Az adventi időszakban is a rászorulók mellett áll majd az MBH Bank
Az adventi időszakban is a rászorulók mellett áll majd az MBH Bank
Fotó: MBH Bank / Facebook

A pénzintézet és az Ökumenikus Segélyszervezet 2023 májusában kötött együttműködési szerződést, ennek keretében

a bank évi 100 millió forinttal támogatja a segélyszervezetet.

A felek az együttműködés részeként indították útnak az MBH Tudatos Segítség Programot, amely a Segélyszervezet Országos Segélyközpontján keresztül családok tízezreinek megsegítéséhez járul hozzá. A partnerség olyan modellek kialakítását teszi lehetővé, amelyek nemcsak az azonnali segítségnyújtásra fókuszálnak, hanem a pénzügyi és energetikai tudatosságra, valamint az elszegényedés megelőzésére is hangsúlyt helyeznek. A program célja, hogy a bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájának megfelelően hosszú távon érezhető támogatást nyújthasson a nehéz körülmények között élőknek.

A nélkülöző családok támogatására létrehozott projekt három pillérre épül. Az első pillér az energiahatékonyság fejlesztése, amely a fenntartható keretek között megvalósuló segítségnyújtást tűzte ki célul. Az elavult mosógép cseréje egy energiatakarékosabb berendezésre, a hősugárzó lecserélése egy inverteres klímára vagy egy nyílászáró csere távlati megoldást jelenthet a háztartások számára, amelyek az intézkedések által akár havi 10 ezer forint összegig terjedő megtakarítást érhetnek el. A felújításokkal járó munkálatokat egy energetikai szakértő segíti, hogy minél hatékonyabb megoldások születhessenek. A pillér másik elemét a hátrányos helyzetben élők pénzügyi tudatosságának fejlesztése adja, amely tanácsadásokon keresztül valósul meg. Az edukáció jegyében az MBH szakértői pénzügyi képzést tartanak az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársainak, hogy a szociális szakemberek magabiztosabb háttértudással segíthessék a hátrányos helyzetben lévőket a tudatos pénzügyi döntésekben,

erre a célra 2000 darab pénzügyi kisokost állítanak össze.

A program második pilléreként kiemelt figyelmet kap a karitatív szervezet Országos Segélyközpontja fenntarthatóságának támogatása, amely évente 60-70 ezer krízisben lévő embernek és családnak a segélykérelmeit kezeli. A támogatás célja azoknak a szükséghelyzeteknek az enyhítése, kezelése, amelyek a kérelmező családok életét súlyosan nehezítik. A támogatás kiterjedhet az adósságkezelési tanácsadásra, természetbeni támogatásra, és jelenthet például a rezsi kifizetésében nyújtott segítséget is.

A harmadik pillért jelentő krízistámogatási kezdeményezés lehetővé teszi a krízisadományok – élelmiszerek, gyógyszerek és higiénés csomagok – azonnali eljuttatását a legnélkülözőbb családok számára. Idén szeptemberben 889 rászoruló részesült a támogatásból, a program indulása óta eltelt három hónapban pedig összesen 7200 embernek juttatta el az Országos Segélyközpont az adományokat.

Kutas István, az MBH Bank kommunikációs ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a májusban megkötött stratégiai partnerség nem új keletű, hiszen MBH korábbi tagbankjai és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közös munkája hosszú időre nyúlik vissza, együttműködésünk az idei évben még szorosabbá vált.

A partnerség részeként, a program mellett, az MBH Bank munkatársainak bevonásával, érzékenyítésével segíti az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját, ezenkívül a szervezet adventi adománygyűjtő kampányában már két éve ételosztással, adománygyűjtéssel, valamint jótékonysági futóversenyen való részvételükkel működnek közre.

Rengeteg ATM-et telepít országszerte az MBH Bank, a régi gépeket is újakra cserélik

Megháromszorozza a forgalomban lévő ATM-állományát az MBH Bank. A tízmilliárd forintos beruházással több mint ezerhatszáz automatát telepítenek, és a már kint lévő gépeket is lecserélik. A bank közleménye szerint az új ATM-ek készpénz befizetésére is alkalmasak lesznek.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.