BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Berendelte Szijjártó az amerikai nagykövetet

Az verte ki a biztosítékot, hogy Biden a hétvégén lediktátorozta Orbán Viktor miniszterelnököt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter berendelte az amerikai magyar nagykövetet, akit Magyar Levente miniszterhelyettes isfogadott  ma a minisztériumban - írja a Mandiner.

Fotó: AFP

Szijjártó Pétert a magyar–albán sajtótájékoztatón kérdezték Orbán Viktor floridai útjáról, ahol Donald Trumppal találkozott, az amerikai kormány delegációjával viszont nem. Erre Biden úgy reagált, hogy lediktátorozta a magyar miniszterelnököt, és azt állította: Orbán Viktor szerint „a demokrácia nem működőképes”. 

Az ATV kérdésére a magyar külgazdasági és külügyminiszter úgy felelt: ilyen hazugságokat nem vagyunk kötelesek elviselni, akkor sem, ha azokat az Egyesült Államok elnöke mondja. Ennek következményeként, mint fogalmazott,

arra kérték a tárcavezetőt, mutassa be azt az idézetet hellyel és időponttal, ahol Orbán Viktor azt mondta volna, amit Joe Biden neki kijelentésként tulajdonít. A tárcavezető közölte, hogy érdemi választ nem tudtak kapni erre a kérésre. 

Szijjártó Péter leszögezte azt is, hogy az ilyen kijelentése rendkívül megnehezítik a kétoldalú kapcsolatokat.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.