BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyon jó hírt közölt Nagy Márton minisztériuma a magyar fizetésekről

Nemcsak az infláció, a fizetések is jelentősek nőttek tavaly, amelyek várhatóan idén is kiugró mértékben bővülhetnek, állítja a Nemzetgazdasági Minisztérium, aki tudni véli azt is, hogy mekkora lehet a 2024-ben a reálbérek növekedése Magyarországon.

Minden hamis híresztelés ellenére tavaly is jelentősen nőttek a nettó bérek, idén pedig éves szinten 5-6 százalékkal emelkedhet a reálbér – közölte Nemzetgazdasági Minisztérium, miután olyan sajtóhírek láttak napvilágot, hogy lejtmenetbe kapcsoltak volna a hazai bérek.

20160909_0017_KGY
Fotó: Koncz György / Mediaworks

A tárca emlékeztet rá, hogy 2023-ban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nettó átlagkeresete egy év alatt 47 ezer forinttal 379 836 forintra emelkedett, 

azaz minden hamis híresztelés ellenére tavaly is rendületlenül nőtt a dolgozók nettó bére.

A bérdinamika nagyon magas volt, a bruttó bérek 14 százalékkal emelkedtek. Ugyan a reálbéreket az infláció csökkentette, azonban hangsúlyozzák, hogy  kormány hatékony intézkedéseinek köszönhetően letörte és visszaszorította az inflációt. Ezt olyan intézkedések segítették, mint az online árfigyelő vagy a kötelező akciózás.

„Mindennek eredményeképpen tavaly szeptember óta – a korábbi években megszokott módon – újra emelkedik a fizetések vásárlóereje, azaz egyre többet ér a családok jövedelme. Ráadásul 2010 és 2023 között a reálbérek összességében mintegy 70 százalékkal nőttek, tehát egy család ma sokkal jobb helyzetben van, sokkal több mindent tud vásárolni a fizetéséből, mint a dollárbaloldal kormányzása idején”  –  olvasható a közleményben, amiben arra is kitérnek, hogy a legutóbbi márciusi adatok szerint 9,9 százalékkal emelkedett a reálbér, ráadásul soha nem látott magasságba emelkedett a bruttó átlagfizetés, ami meghaladta a 658 ezer forintot. 

A Gyurcsány-korszakhoz képest a kormány tehát nemcsak 1 millióval növelte a foglalkoztatottak számát, hanem azt is elérte, hogy egy átlagos dolgozó már több mint háromszor akkora fizetést vihet haza, mint 2010-ben

írják, hozzátéve, hogy az alacsony inflációnak és a továbbra is magas bérdinamikának köszönhetően idén 5-6 százalékkal nőhet a reálbér az év egészét tekintve, ezzel hozzájárulva a fogyasztás helyreállásához, így a gazdasági növekedés mértékének fokozásához.

Mint legutóbb mi is beszámoltunk róla, az előzetes várakozásoknál sokkal nagyobb mértéken emelkednek idén a fizetések. Ugyan az elemzők és a minisztérium is korábban 9-10 százalék körüli bérdinamikát jósoltalak az idei évre, egyelőre alig látunk lassulást a dinamikában, áprilisban is még 14 százalékos bérnövekedést mért a KSH. Mivel az infláció várhatóan 5 százalék alatt alakulhat éves átlagban (legutóbb áprilisban 3,7 százalék volt), így nem zárható ki, hogy a reálbérek a minisztérium most közölt számainál is jobban fognak emelkedni. Nominálisan pedig az év utolsó hónapjaiban akár meg is közelítheti az 500 ezer forintot is a nettó átlagkereset.

Itt az igazság a magyar bérrobbanásról – ezért nem érzik sokan, hogy emelkedik a fizetésük

Az elemzőket is meglepte az idei első hónapokban tapasztalt béremelkedési szint, januárban és februárban is 14 százalékot meghaladó volt a keresetek növekedési üteme. Pedig tavaly év végén még jócskán ez alatti dinamikát vártak a szakemberek, elvétve akadt, aki két számjegyű emelkedést becsült.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.