BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mikróteszt: nem kell vagyonokat költeni egy jó sütőre

Ha mikrohullámú sütő vásárlása előtt állunk, azt kell eldöntenünk: milyen célra szeretnénk használni a melegítés mellett. Esetleg grillezni, sütni is szeretnénk vele? De mennyibe kerül egy jó mikró? A Tudatos Vásárlók Egyesülete harminc márka 135 termékét tesztelte, amelyből kiderül, melyik sütőt érdemes választanunk, és melyiket nem .

A mikrohullámú sütők ma már minden konyha alapfelszerelései között megtalálhatók. Napjainkra egy mikró túlmutathat a gyors ebédmelegítés funkción. Egyes típusok teljes mértékben ki tudják váltani a sütőt, attól függően, hogy milyenek a főzési, sütési szokásaink. 

mikrohullámú
Érdemes átgondolni milyen mikrohullámú sütőt válasszunk / Fotó: Shutterstock

 

Mire használnánk a mikrohullámút?

A klasszikus sima mikrók jellemzően fagyasztott ételek kiolvasztásában és ebédmelegítésben vannak hasznunkra. Ha rendelkezünk sütővel, ennél többre nem is nagyon lesz szükségünk. A grill funkciós mikrókkal már egy-két fogást össze is tudunk dobni. Az úgynevezett kombinált mikrók pedig teljes mértékben kiválthatják a sütő iránti igényünket.

Ha mikrohullámú készülék vásárlása előtt állunk,

érdemes felmérni az igényeket és megkeresni az ár-érték arányban, minőségben legjobb készüléket, 

ami nem is olyan egyszerű. Ebben segít a Tudatos Vásárlók Egyesületének legújabb mikrohullámú sütő terméktesztje.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 30 márka – AEG, Beko, Bosch, Candy, Caso, Concept, De Dietrich, Domo, Electrolux, ETA, GIRMI, Gorenje, Ikea, Koenic, LG, Miele, Mora, Neff, OK, Panasonic, Philco, Qilive, Sage, Samsung, Sencor, Severin, Sharp, Siemens, Smeg, Whirlpool – 135 termékét tesztelte nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együttműködésben. 

Öt fő szempont

A gyártóktól független laboratóriumi teszteken öt fő szempont szerint tesztelték a különböző típusú mikrohullámú készülékeket. Vizsgálták a mikrók teljesítményét, hogy a készülékek milyen hamar és mennyire egyenletesen olvasztják ki, illetve főzik meg a fagyasztott ételt vagy a pizzát, hogyan grilleznek pirítóst vagy csirkét, és hogy készíthetünk el velük egy egyszerűbb süteményt.

Nézték a sütők használhatóságát, fontos szempont volt az ajtó könnyű kezelhetősége, az étel láthatósága használat közben, a felszereltség, a könnyű tisztíthatóság és a hasznos belső térfogat. Vizsgálták ezenfelül a mikrók energiahatékonyságát a használat közben, de a készenléti üzemmódban való fogyasztását is mérték.

Elektromos szempontból kiválóak voltak

Emellett figyeltek a tesztelt készülékek zajszintjére. Szubjektív szempontok szerint pontozták, hogy mennyire kellemes vagy kellemetlen a kibocsátott hang. A készülékeket megvizsgálták biztonsági szempontból is: elektromos biztonsági szempontból a modellek kivétel nélkül megfeleltek az előírásoknak. Termikus biztonsági szempontból a grill, valamint forró levegő funkcióval rendelkező modellek esetében nem minden esetben voltak megnyugtatók a tapasztalatok.

Érdekes eredményt hozott az a vizsgálat, amelyben azt nézték, hogy mennyi időre van szükségük a mikróknak fél kiló darált hús felolvasztásához. Jelentős különbséget tapasztaltak a tekintetben, a mért idők 7 és 30 perc között mozogtak. A fagyasztott készétel felolvasztásához és fogyaszthatóvá melegítéséhez is széles skálán mozogtak a mért percek: 

14-től akár 55-ig is eltartott a folyamat. 

A pizza volt, hogy 7, de előfordult, hogy csak 22 perc alatt készült el. A tesztből kiderült: többek között a Siemens BE634LGS1 grill funkciós mikróra számíthatunk, ha gyorsan szeretnénk pizzát készíteni.

Problémák a rendszerben

A teszt során előfordult, hogy a grill funkcióval felszerelt mikrók esetében, éppen a grill funkció mondott csődöt. Így például a Gorenje MO4250CLB esetében, amelyet leszámítva elfogadható volt a teljesítménye. Viszont ez nem vigasztalja majd a vásárlót, aki jó eséllyel számítana erre a plusz funkcióra.

Az is kiderült, hogy a készülékek készenléti, vagyis stand by üzemmódban is használnak áramot, vagyis észrevétlenül is növelni tudják a havi fogyasztásunkat. Hogy mennyire, abban jelentős különbségek vannak. 

A Sage SMO870 kombi mikró például kifejezetten sokat fogyaszt a többi termékhez képest készenléti üzemmódban 

– állapították meg.

Mennyibe kerül egy jól teljesítő darab?

A tesztelt termékek átlagára 26 ezer és 1 millió 140 ezer forint között mozog. A magasabb ár együtt járhat magasabb felszereltséggel, azonban kategórián belül is nagyok a különbségek, és nem járnak kéz a kézben a jobb teljesítménnyel.

Sima mikróból például a legjobb ötben végzett legkedvezőbb árú terméket már 38 ezer forintért megvásárolhatjuk. 

Grill funkciós mikrót már 45 ezer forintért is be lehet szerezni, ha a tesztben az elsők között végzettek közül válogatunk. 

A kombi mikrók közül pedig a jól teljesítő és kedvezőbb árú darabok közül a 80 ezer forint átlagárú Samsung MC28H5015AK/EF lehet az egyik jó választás. Nem kell tehát feltétlenül vagyonokat költenünk egy jó mikróra, azonban fontos sorra venni a saját prioritásainkat, és nem csak a termékleírásban, de a valóságban is jól teljesítő terméket választanunk.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.