Nagy István: az uniós elnökség idején rögzítenünk kell az új közös agrárpolitika alapjait

Választások után, az új bizottság felállása előtt, és a magyar uniós elnökség kezdetén vagyunk. Mire számít, mit hoz a következő időszak az európai, illetve a magyar agrárium számára?

Reménységgel tekintek az új ciklus felé, ennek pedig több oka is van. Az egyik, hogy Magyarország is egy olyan embert delegált most az Európai Parlamentbe, aki kipróbált gazdaember, aki már merte fölemelni a hangját a gazdák védelmében itthon és Európában is. Győrffy Balázsról beszélek, általa lesz egy olyan szószólónk, aki a magyar gazdák érdekeit saját közvetlen tapasztalatai alapján meg tudja jeleníteni a Parlamentben. A reménységem másik oka, hogy most egy nagyon érdekes helyzet alakult ki, olyan, amilyen még nem volt. Ez pedig az, hogy az uniós választások után, július 1-jétől Magyarország vette át az uniós elnökséget, ami nagyon jó lehetőséget ad számunkra. A választás ugyanis megtörtént, de az intézményi rendszer még nem állt fel, ezért lesz néhány hónapunk arra, hogy az intézményi ráhatás nélkül, szabadon tudjunk gondolkodni. Ezt az időszakot szeretnénk az európai agrárium érdekében kihasználni, hogy a pozícióját október–november táján elfoglaló új agrárbiztosnak át tudjuk nyújtani a javaslatunkat arról, milyen közös agrárpolitikát szeretnénk 2027 után. Vagyis megfordítjuk a rendszert: nem a biztos presszionál minket, agrárminisztereket, hanem mi, agrárminiszterek adunk iránymutatást a felálló bizottság számára.

Milyen tervük van ennek a dokumentumnak az elkészítésére?

Budapesten lesz egy informális tanácsülés, ahol ennek érdekében tárgyaljuk az európai mezőgazdaságról az Ursula von der Leyen bizottsági elnök által kezdeményezett stratégiai párbeszéd eredményeit tartalmazó anyagot is. Ezután szeretnénk letenni az asztalra egy dokumentumot a következtetésekkel, amely dokumentum a tagállamok kormányainak alapvető politikai elvárásait fogja tükrözni a 2027 után esedékes Közös Agrárpolitikáról. Tárgyaltam és tárgyalok agrárminiszterekkel, ők nyitottak erre. 

és arra, hogy az új agrárbiztost a brüsszeli hierarchiában ne rendeljék alá egy ilyen nézeteket képviselő alelnöknek, mint ahogyan az az előző ciklusban történt. Például a Green Deal esetében, ami hatástanulmány nélkül készült, és minden szakmaiság nélkül erőltettek rá egy politikai nézetet az agrárszakmára. Ez az európai mezőgazdaság versenyképességének a rovására ment, amit a gazdák nem hagytak szó nélkül és traktorokkal mentek „megnézni” az Eiffel-tornyot, vagy éppen a Brandenburgi kaput.

Milyen sarokpontjai lehetnek annak a javaslatnak, ami a 2027 utáni közös agrárpolitikáról szól?

A legfontosabb az, hogy az uniós agrárpolitikának gazdaközpontúnak kell lennie. Most a gazdákat mindenütt hibásként, az éghajlatváltozás előidézőjeként emlegetik. Mi pedig azt mondjuk, hogy a gazdálkodókat a megoldás részeiként kell tekinteni, támogatni kell őket abban, hogy meg tudják óvni teremtett világunkat, hiszen ők alapvetően ebben érdekeltek. Fontos, hogy a válságkezelésben a tagországoknak legyenek eszközeik, rugalmas nemzeti szabályozást adjunk a kezükbe, amellyel gyorsan reagálhatnak, ne pedig hónapokig tartó vita előzzön meg bármilyen döntést. Ha egy ország be tudja bizonyítani, hogy nála komoly válság van, akkor a saját rendelkezésre álló uniós forrásaiból tudjon átcsoportosítani az adott célra. Ez a javaslat nagyon tetszik mindenkinek, ráadásul nem pluszpénzt, hanem átcsoportosítási lehetőséget kérünk. Ezek mellett 

Az európai agrárium ugyanis arra épül, hogy a családi gazdaságokban apáról fiúra szállnak a tradíciók. Márpedig, ha nem versenyképes a gazdálkodás, nincs nyereség, megszakad a generációk közötti átmenet, a fiatalok elvándorolnak. Látjuk ezt Magyarországon is, ahol a téeszesítés szakította meg a folytonosságot, és nehéz a fiatalokat visszacsábítana a gazdálkodáshoz, pedig ha családi tradícióként nem szakadtak volna el a földtől, vagy az állatoktól, akkor természetes lenne számukra, hogy folytassák az ősök munkáját. A versenyképesség, a jövedelem garantálása tehát elengedhetetlen. A globális piaci körülmények közepette viszont az uniós gazdálkodók versenyképessége csak akkor érvényesülhet, ha kimondunk egy nagyon fontos alapelvet, és ahhoz tartjuk is magunkat: minden, az Európai Unióban forgalomba kerülő, de nem uniós országban előállított mezőgazdasági termékre, élelmiszerre ugyanazoknak az előállítási szabályoknak kell vonatkozniuk, mint az uniós termékekre, függetlenül attól, hogy hol állították elő azokat. Ehhez ragaszkodnunk kell.

Ezek pedig már a fogyasztók érdekei is? Illetve azok hogy jelennek meg?

A termelői és a fogyasztói érdekek között létezik egyfajta ellentét, ami természetes, hiszen előbbi minél magasabb áron akarja eladni terményét, a vevő pedig a boltokban minél olcsóbban szeretne hozzájutni az élelmiszerhez. Viszont van, amiben mindenki egyetért: senki nem szeretne egészségre káros terméket fogyasztani, mindenki a biztonságos, jó minőségű terméket keresi. Így kerülnek egy platformra a fogyasztók és a termelők. Azon ugyanakkor illik elgondolkodni, hogy vajon egy több ezer kilométerről ideszállított élelmiszer hogyan lehet olcsóbb, mint az, amit a szomszédban termeltek. És ha már elgondolkodunk, gyanút is foghatunk. Van egy olyan probléma is, ami arról szól, hogy vajon lesz-e elegendő élelmiszer? A mögött ugyanis óriási teljesítmény van, hogy ma Európában az élelmiszer megléte nem beszédtéma, hiszen természetes hogy van. Na de meddig? Amíg az európai termelést fenn tudjuk tartani. 

jön az áremelkedés, ismeretlen eredetű és minőségű terméket fogunk fogyasztani – feltéve, ha kapunk. Ezt nem szabad megengedni! Ezért is kulcskérdés az élelmiszeripar fejlesztése, és a magyar élelmiszerek iránti fogyasztói bizalom erősítése.

Most milyen szintű ez a bizalom?

Nem vagyunk rossz helyzetben, az a 70-80 százalékos arány, amivel a hazai élelmiszerek jelen vannak a polcokon jónak mondható például a környező országokhoz képest. Persze a cél ennek további növelése. Meggyőződésem, hogy a fejlesztések eredményeként ezt el is tudjuk érni, ha hatékonyabban,  magasabb feldolgozottsági fokú élelmiszereket tudnak előállítani a megújult élelmiszeripari vállalkozások. A fogyasztókat folyamatosan inspirálja, hogy változik a gasztronómia, az utazások tapasztalatai arra késztetik az embereket, hogy újfajta élelmiszereket próbáljanak ki, és azt keressék aztán a boltokban, mivel azonban ezek nem voltak a hazai élelmiszeripar kínálatában, nőtt az import. Ezt kell az élelmiszeripar fejlesztésével kompenzálni. Bízom benne, hogy hamarosan ezen a téren is olyan változás áll be, mint például a primőr áruknál. Gondoljunk vissza, alig 5-6 év alatt 25 százalékkal tudtuk növelni a frissparadicsom-exportunkat és 20 százalékkal az étkezésiuborka-export mennyiségét köszönhetően a geotermikus energiára alapozott üvegházi fejlesztéseinknek.

Vannak viszont termékek, amelyekből Magyarország importra szorul, holott nem is olyan régen ez nem így volt. Ön is többször felhozta, hogy szükség lenne egy cukorgyárra – vajon most van arra esély, hogy ez megvalósuljon?

Az, hogy a kaposvárin kívül még egy cukorgyár működjön Magyarországon,  stratégiai kérdés. Ráadásul Kaba adott az új üzem helyszínéül. Azt elmondhatom, hogy készülnek az ezzel kapcsolatos tervek, és nekem az tetszik a koncepcióban, hogy nem csupán egy klasszikus cukorgyár létrehozásában gondolkodnak, hanem a nagy energiaigény kielégítéséhez napenergia és biogáz előállításában is. A tervek között az is szerepel, hogy a melaszból egy magasabb hozzáadott értékű termék, alkohol készüljön. A klasszikus szarvasmarha-takarmányozásban pedig kiválóan alkalmazható a leveles cukorrépafej. Lényeges, hogy a gazdálkodókban még megvan az a tudás, ami cukorrépa-termeléshez kell, vannak, akik Kaposvárra, vagy éppen Horvátországba szállítják a répát, vagyis nem kell mindent a nulláról felépíteni. 

De a célok között szerepel a szójatermelés felfuttatása is.

Egy cukorgyár létrehozása hatalmas beruházás, ahogy az egyéb, zöldmezős fejlesztések is. Jut ezekre is forrás? Közben meghirdették az élelmiszeripari pályázatokat is, az említett új üzemek is ezért a 200 milliárdért versenyeznek majd?

Az élelmiszer-feldolgozóknak meghirdetett 50+150 milliárdos keretből a kisebb üzemeknek különítettünk el 50 milliárdot, 200 milliós támogatási plafonnal, a nagyobbaknak pedig 150 milliárdot. Ezek 200 millió és 5 milliárd forint közötti támogatási összegre pályázhatnak a főszabály szerint 50 százalékos támogatásintenzitású felhívás keretei között. A cél a versenyképesség és a hatékonyság növelése, és hogy minden egyes forint támogatásból, 1,50 forint keletkezzen. De megmaradt az a rendszer is, hogy nagy, komplex beruházásoknál egyedi kormánydöntésekkel lehet támogatást adni. Az élelmiszeripar nemzeti bajnokai program éppen a kiemelkedő cégekről, azok támogatásáról szól, amelyek alapjaiban formálják át a magyar élelmiszeripart. Egy cukorgyár létesítése, de akár egy húsipari beruházás is százmilliárdos nagyságrendű, számukra a 20-30 százalékos kormányzati támogatás jelent érdemi segítséget. Ezek a cégek „nyitják a piacot” és húzzák a kisebb léptékű fejlesztéseket. A korábbi fejlesztéseknek is már látszik az eredménye, hiszen korábban 2030-ra tűztük ki a célt, hogy érjük el a 15 milliárd eurót, de ez minden bizonnyal hamarabb bekövetkezik, hiszen tavaly már 13,4 milliárd eurót teljesítettünk.