BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
NB Piac  (2 of 13)

Felborult a természet rendje: dinnyeszezonban árulják a beérett sütőtököt

Még a dinnye a sláger, de megjelentek a barackok, sőt a sütőtök is. És egyszerre kapható a málna, valamint a már az őszt idéző szőlő.

Egyre színesebb a felhozatal a szolnoki vásárcsarnokban, a nyári finomságok mellett ugyanis egyre inkább megjelennek az őszt, a hűvösebb időket idéző gyümölcsök és zöldségek – írja a Szoljon.hu. Persze még jócskán nyarat írunk, így még a dinnye a sláger a szolnoki piacon is.

NB Piac  (2 of 13), dinnyeszezon, sütőtök
A szolnoki vásárcsarnokban az augusztus néhol az őszt idézi / Fotó: Nagy Balázs

Most, hogy visszatért a meleg, újra sok dinnye fogy. Az elmúlt napokban, amikor kicsit hűvösebb volt, kevesebbet vittek, most megint megnőtt a kereslet – mondta a lap tudósítójának egy dinnyeárus. Mint mesélte, sokszor kell felvágnia a dinnyét, mert 

van olyan vásárlója is, aki egy negyed gyümölcsöt visz és szinte minden nap jön.

Így mindig frissen ehet mézédes dinnyét, nem kell tárolni. Ennél az árusnál szeptember közepéig biztosan lesz medgyesegyházi görögdinnye, egyébként sárgadinnyét is árul. Van már választék barackból is, amit egy cibakházi termelő hoz. Szintén cibakházi a szőlő, azt is egyre többen keresik már.

Sok standon árulnak málnát is, amelynek kilója négyezer forintba kerül. Az árusok kisebb kiszerelésben, dobozolva árulják a guruló gyümölcsöt. A nyári piachoz hozzátartozik a főzni való kukorica is, a szebbekért kétszáz forintot kérnek, azok pedig, amelyek kisebbek, vagy amelyeken nem kifogástalanul sorakoznak a szemek, száz forintba kerülnek. Egy szintén cibakházi termelő napi kétszázat ad el, emellett hagymaféléket, barackot és szőlőt árul, ebben az időszakban pedig mindenképpen különlegességnek számít, hogy már sütőtököt is hozott magával eladásra.

Minden korábban érett idén, a sütőtök is siet

– mondta, hozzátéve, hogy amíg van dinnye, addig az egyéb gyümölcsök, így például a szőlő, kevésbé fogynak. A dinnye az igazi nyári sláger – emelte ki.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.